"Szinte teljesen elölről"

Az Észak-Magyarország 2012. január 12-i számában megjelent riport (a Borsod Online-ról átemelt szöveg alapján).

Miskolc Steelers: szinte teljesen elölről
A miskolci ,,acélosoknál” óriási változások történtek, nagyon megfiatalodott a keret.

Alig volt egy-egy ismerős arc a Miskolc Steelers csapatának (amely 2011-ben, a divízió I-ben bekerült a rájátszásba) szokásos évzáróján, az új srácok nem csupán a klubbal, hanem egymással is ismerkedési fázisban vannak. Szegedi Máté csapatvezetőtől először azt kérdeztük: a 2011-es bajnokságban szerepelt csapat játékosainak 90 százaléka elhagyta a klubot. Van-e ennek – mármint hogy egyszerre és ennyien – valami konkrét oka?

– A sok játékos távozásának több oka is volt – kezdte a klub titkára. – Egy részük akiket még junior koruk óta versenyeztettünk más városban kezdték meg felsőfokú tanulmányaikat, így ők távoztak. A csapat nagy részét mélyen érintette korábbi amerikai edzőnk távozása, akinek szerződését elsősorban anyagi okok miatt nem tudtuk meghosszabbítani: úgy gondolták, hogy más, magyar edző nem tudja az ő fejlődésüket szakmailag garantálni, ezért inkább kérték sportolói szerződésük felbontását. A legkisebb csoportba azok tartoztak akik valamilyen sérülés vagy egyéb elfoglaltságok miatt amúgy is befejezték volna pályafutásukat nálunk. Természetesen ennyi játékos egyszerre való távozása minden egyesületet alapjaiban rengetett volna meg, nálunk se volt másképp. Azonban az elnökség úgy határozott, hogy akkor ismét elkezdjük a „nulláról”; csak más modell szerint, nem felülről lefelé építkezünk, hanem alulról felfelé, tehát junior korúakat toboroztunk, és ahogy kiöregednek a korcsoportból, belőlük lesznek a majdani felnőtt csapat játékosai. Ezek után is főleg a junior-toborzásra fogjuk a hangsúlyt fektetni, noha ez nem jelenti, hogy olyan érdeklődőknek ajtót mutatnánk, akik már idősebbek 19 évesnél. Őket is szívesen várjuk az Acélcsapatba, de nekik tudniuk kell, hogy az idén elsőbbséget élvez az utánpótlás. Velük a 2013-as elsőosztályú bajnoki keretben számolunk, addig is edzenek velünk és tanulják a játékot.

A hírportálon illusztrációként használt fotó még a korábbi csapatot, a 2011 őszével lezárult Steelers-korszakot idézi A hírportálon illusztrációként használt fotó még a korábbi csapatot, a 2011 őszével lezárult Steelers-korszakot idézi


Folyamatos fejlesztések

A Steelers megalakulása óta folyamatosan fejlődött, ez most megtörik. De bejárhat-e újabb felfelé ívelő utat a klub és mik ehhez a legszükségesebb dolgok?
– A fejlődésünkben eddig is akadtak kisebb törések, bár tagadhatatlanul ez volt a legnagyobb – ismerte el Szegedi Máté. – A kialakult helyzetben elkezdtünk egy új utat járni, az utánpótlást kiépíteni, ez a bázis ki fogja termelni a jövő csapatát, és biztos alapot teremt az egyesület egyenletes fejlődéséhez. A legszükségesebb dolgok a klubvezetésnek köszönhetően biztosítva vannak évekre előre, így a rendőr-szakközépiskola edzőpályája, és a költségvetésünk is egyensúlyban áll, biztosítva a rendes működést. A fejlesztésekkel sem álltunk le, azok is folyamatosak. Úgy látom, hogy ez a jelenlegi junior csapat, a jelenlegi edzői gárdával az első két bajnoki elsőosztályú évében képes lehet megismételni az idei csapat teljesítményét.

A külföldi trénerről
2011-ben Philip Hilderbrand volt a Steelers edzője. A klub szerette volna, ha marad? Mi volt az elképzelése ezzel kapcsolatban a trénernek? – kérdeztük ezt is Szegedi Mátétól.
– Philip Hilderbrand nagyon jó kapcsolatokat épített ki a játékosainkkal és szerte a városban, ezért logikus lépés lett volna a szerződésének meghosszabbítása. De az anyagiak közbeszóltak és megakadályozták, hogy akár még egy újabb fél évre is szerződést ajánljunk neki. Tehát ilyen szempontból mindegy, volt mit szerettünk volna, kényszerpályán mozogtunk. Neki határozott elképzelése volt, hogyan fejlessze a csapatot, mindenképpen maradni szeretett volna.
Molnár István

mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs