"A nagy Steelers-mese nem ért véget"

A Miskolc Steelers 2012. december 15-i évadzáró rendezvényén az elnökség nevében, a csapat (és támogatói) előtt elhangzott szezonértékelő írott változata:

Pokolból a mennyországba - ezt a költői képet már sokszor elsütöttük az elmúlt három év során, de ígérem most utoljára. Ez az ellentétbe állítás nem csak 2009 és 2010 esetében volt jogos, amikor az Acélcsapat először a körülmények szerencsétlen összjátéka folytán kiesett, kiesni látszott egész a harmadosztályba, majd huszáros bravúrral fél év múlva mégis már a Divízió 2 veretlen bajnokának mondhatta magát. De igaz a párhuzam napjainkra is, az elmúlt két esztendőre.
Nem könnyű higgadt tárgyilagossággal beszélni róla ma sem, és talán sosem lesz az. Tavaly nyáron és ősszel egészen váratlanul megkérdőjeleződött egyesületünk jelene, egyúttal múltja is, s még inkább jövője. Jópáran, akiket addig a "mieinknek", azaz barátainknak, az együttesen alkotott közösség tagjainak éreztünk, miként saját magunkat, s ha rajtunk múlna, a mai napig annak éreznénk őket - szóval egy pár játékos olyat tett, amire legrosszabb álmunkban sem számítottunk. Itthagyott bennünket. Ami még hagyján: de a klubot, sőt, az egész miskolci amerikaifocit is benne a slamasztikában...

A történet egyrészt közismert, bár a részleteit, motivációit talán sosem fogjuk teljes körűen megismerni, pláne megérteni, másrészt felesleges is utólag rágódni rajta. Mert szerencsére a történet, a nagy Steelers-mese akkor és ott nem véget ért - hanem folytatódott. Nem kevés eltökéltség és áldozat kellett hozzá, de legfőképp a sok új lelkes fiatal, akik elődeikhez hasonlóan ezt a szép sportot akarták űzni a borsodi megyeszékhelyen és környékén.
Majdnem mindenki, aki most itt van, 2011-es és 2012-es toborzások révén került a Steelershez, ölthetett azóta már ezüst-piros mezt, sisakot, viselhette az országszerte tiszteletet kiváltó nevet és emblémát. Szinte mindnyájatoknak megadatott már a sorstól, hogy egy jól sikerült és fontos tackle-t érjetek el, egy ügyes visszahordást, netán sacket, touchdownt, sikeres passzt. De aki csak megfelelő pillanatban veregeti meg egy csapattársa vállát, aki ettől lelkileg feltöltődve a mérkőzés következő percében jól hajtja végre a feladatát, mindenki örömére, az is megtette a magáét, talán épp ugyanannyira, mint aki konkrétan a pontot vagy a szerelést viszi be. Ez az a sport, ahol mindenkinek adott az érvényesülés lehetősége. Csak magadon múlik! - és ugyanakkor semmi sem csak az egyénen múlik, hanem a csapaton, a közösségen.

De vissza a nyitógondolathoz. Ugyebár, az Acélcsapat mindig a Pokol csárdából indul neki idegenbeli túráinak, így ez tekinthető otthonának. Néha ide is érkezünk vissza - mint most, ennek a 2012-es esztendőbeli utazásnak a legvégén. Pokolból a Pokolba, mondhatni, de ez csak jelképesen értendő, hiszen az év vége mindig egybeesik az újévvel, a következő esztendő kezdetével, és ahogy véget ér egy bajnokság, néhány hónapra rá kezdődik az újabb. A 2013-as Divízió 1-es felnőtt magyar bajnoksági szereplés talán a legfontosabb, de mondjuk azt, a második legfontosabb lesz a klub történetében, a 2007-es legelső után. Ahogy akkor, az akkori csapatnak, amelyből még ma is akad játékos köztünk, szóval akkor azoknak a Steelers-mezben, úgy most nekünk, azaz a pályán nektek kell megmutatnotok tavasszal, hogy az Acélosokkal számolni kell, a Steelers tényező a focitérképen. Hogy újra itt vagyunk, teljes vértezetben.
A célkitűzés a mögöttünk hagyott időszakban hol ez volt, hol az, mikor magasabbra került a léc, mikor alacsonyabbra. Annak idején csak az volt, hogy partiban legyünk az ellenfelekkel, később a mind több győzelem, egyszer a bennmaradás, másszor a bajnoki arany. Tavaly óta a megmaradás volt a cél - de csak mostanáig. Megmaradtunk, innentől ez már nem kunszt. Kunszt az lesz, ha márciustól júliusig többet halad előre a tojáslabda általunk, mint amennyit velünk szemben, az ellenfelek kezében.

Ebben, ha minden jól megy, egy MVP fog vezetni benneteket, egy másik korábbi MVP-vel kiegészült csapatot, amelyet csupa potenciális, jövőbeli MVP alkot majd. Megnyugtatásul: kupa és oklevél van elég a szekrényben, mindenkinek jut majd, aki harcba száll értük.

Köszönjük mindenkinek, aki tesz azért, hogy a Miskolc Steelers életben maradjon!