Troy Rice(-szal) Acélosabb lesz

Mármint a miskolci Acélcsapat. Az itthon is jónevűnek számító amerikai játékos ugyanis a borsodi megyeszékhelyre tette át székhelyét erre a szezonra. A napokban meg is érkezett Miskolcra, csütörtökön sajtótájékoztatón mutatja a be a klub, ahol a 2015-ös HFL-beli szereplésre vonatkozó várakozásait is megosztja a nagyközönséggel az egyesületi vezetés.

A bajnoki szezon felvezetéseképpen a sportági szövetség honlapja is komolyabb beharangozó cikket közölt a Steelersről. A mafsz.org oldalon olvasható interjúban Száraz Zsolt mesél a holtszezonban bekövetkezett változásokról, az idei tervekről - mindez az eredeti helye mellett itt honlapunkon is megtekinthető.
A cikk szerzője Makranczi László, a fotók az eredeti anyagból, Durucz Ádámtól származnak.

Száraz Zsolt szerint óriási megtiszteltetés a HFL-ben szerepelni, de egyben nagy kihívás is.    
Következzen egy újonc a HFL mezőnyéből, a Miskolc Steelers. Az acélvárosiak első idényükben még nem akarnak nagy magaslatokba törni, de mindenképp bizonyítani szeretnének. Tavaly a Steelers a Divízió I. döntőjébe jutott, ám ott szoros csatában alulmaradt a most szintén az elitligában induló Újpest Bulldogsszal szemben.

Nagy változások voltak az Acélosoknál, sőt, fontos posztokon kellett megoldania a pótlást a klubnak. Ám egy Magyarországon tavaly ismertté váló elkapó érkezett az együtteshez, Troy Rice. A Miskolc tehát bekapcsolódott a "fegyverkezési háborúba". Fontos megjegyezni, hogy Vasyl Jordan maradásával irányító poszton egy mobilis és jól adogató játékos erősíti a csapatot. A Steelers felkészüléséről Száraz Zsolt vezetőedző beszélt részletesebben, Troy Rice érkezésére is kitért.



- Mint minden évben, ebben most is akadtak pozitív és negatív hatások a felkészülésünkben – mondta a szakvezető. – Idén a Steelers a HFL mellett az SFL küzdelmeiben is érdekelt (szlovák bajnokság; a kassaiakkal való együttműködés keretében - a szerk.) Ennek megfelelően csapatunk az egyesület vezetésének köszönhetően a szokásosan jó körülményeknél is jobbak között készülhetett a legfelsőbb osztályra, télen egy minden igényt kielégítő tornacsarnokban, míg március 1-től edzőpályánkon. A nehézséget a csapat keretének változása okozta, hiszen a felkészülés során több változás is történt a keretben. Játékosok jöttek és mentek, a playbookban több változást is megvalósítottunk, próbáltuk maximálisan a játékoskeret képességeihez igazítani a játékunkat. Idén két, a tavalyi idényben meghatározó védő és a punter, valamint kicker pozícióban jól játszó játékos pótlása okozta a legnagyobb gondot. A védelemben keletkezett hiányt két újabb nyírségi igazolással és pár junior korú tehetséges játékossal próbáljuk megoldani. A támadóalakulatban sikerült a játékosállományt tovább erősíteni, és Vasyl Jordan számára újabb célpontot tudtunk a csapathoz csábítani, mégpedig a tavalyi év egyik legjobb támadójátékosát, Troy Rice-t. Az elkapó Steelersbe igazolása és irányítónk maradása ismét megerősített bennünket abban, hogy a csapat jó úton jár és a régió csapatai között is kiemelkedő vonzerővel rendelkezik. Ezt a képet idén is szeretnénk megőrizni és lehetőség szerint tovább erősíteni.
 

Visszavágnának a Bulldogsnak?
Rendkívül nehéz lesz a Steelers hazai és idegenbeli sorsolása idén. Az Acélosok hazai pályán pont a címvédő Budapest Cowbells ellen kezdenek, ami akár óriási csatát hozhat. Azonban a maradék két hazai találkozó sem lesz könnyű, mivel a szlovák Bratislava Monarchs és a Nyíregyháza Tigers ellen kell majd bizonyítania a borsodi gárdának. Utóbbi Troy Rice-nak biztos furcsa lesz. (Az elkapó-visszahordó előzőleg a Tigrisek csapatát erősítette - a szerk.) Idegenben sem vár könnyű túra Száraz Zsolt együttesére. A tavalyi döntős Budapest Wolves lesz a legkeményebb ellenfele az acélvárosiaknak, de a Győr Sharks is nagy erőt képvisel majd. Azonban talán a legérdekesebb párharc majd az Újpest Bulldogs ellen lesz, hiszen a Kutyák nemcsak az alapszakaszban, de a döntőben is vereséget mértek a Steelersre. Minden bizonnyal idén ezt nem hagyná a Miskolc.

- Általánosságban elégedettek vagyunk a sorsolásunkkal – beszélt a versenynaptárukról Száraz Zsolt. – Öröm, hogy hazai pályán fogadhatjuk a tavalyi bajnokot, és hogy sor kerülhet a Steelers első nemzetközi megmérettetésére és szurkolóink láthatják a szlovák Bratislava Monarchsot. A Nyíregyháza elleni meccs mindig kiemelt figyelmet érdemlő mérkőzés és igazi kemény futballra számítok. A Wolves ellen idegenben nem esélyesként lépünk pályára, míg Győrben is minden tudásunkra és akaratunkra szükség lesz, ha eredményt akarunk elérni. A Bulldogs elleni tavalyi két vesztes mérkőzés nagyon fájó, de akkor és ott megérdemelt volt. Ezt idén szeretnénk kijavítani és visszavágni nekik. Mindegyik mérkőzés fontos számunkra, hiszen először szerepel miskolci amerikaifutball csapat ilyen komoly bajnokságban. A HFL óriási kihívás és megtiszteltetés itt szerepelni, ugyanakkor nagy felelősség, mert elsősorban mi határozzuk meg a sportág népszerűségét városunkban. Ha mindenféleképpen választanom kell, az első mérkőzés mindenképpen a legfontosabb mérkőzés lesz, mert csapatunk megváltozott és ezt a változást ott fogjuk látni és érezni először akár negatív, akár pozitív értelemben.


Meglepetésre készülnek
A Miskolctól egyelőre még túlzás lenne elvárni az aranyat vagy a bejutást a legjobb négy közé, de a sport szépsége, hogy bármi megtörténhet. Viszont a csapat mentalitása is bajnokhoz méltó. Így, ha a csapat jó úton fejlődik, akkor akár éveken belül bele is szólhat a nagyok harcába.
- Szeretnénk megfelelni a HFL kihívásának és szeretném, ha a játékosok élveznék az itteni mérkőzések minden percét – beszélt az elvárásokról a Steelers trénere. – Mivel a csapat sok fiatal játékossal rendelkezik, elsősorban a tisztesség és a becsület az elvárásom velük szemben. A pályán tegyék tisztességgel a dolgukat és az edzésen tanultakat becsületesen, a legjobb tudásuk szerint hajtsák végre. Ha ezt sikerül végrehajtani és látni fogjuk az akaratot rajtuk, akkor a rutinosabb, elismert játékosaink segíteni fognak nekik abban, hogy egy csapatként az elvárásokat, célokat magasabb szintre emeljük és akár már idén meglepetéseket okozhassunk.
Száraz Zsolt rejtélyes volt utolsó mondatával. Ez egy figyelmeztető jelzés lehet a HFL összes csapatának! Vigyázzatok, mert megérkezett a Steelers!
szöveg: Makranczi László
fotó: Durucz Ádám

bajnokság

2017, HFL, alapszakasz


Steelers
W

5
L

0
point

159:98
Heroes
3
2
120:122
Cowbells
3
2
105:104
Wolves 2
3
159:148
Sharks
1
4
101:148
Gorillaz 1
4
74:98

mérkőzések

2017 HFL,
alapszakasz:

március 26.:
Miskolc Steelers
- Budapest Cowbells 36-14


április 23.:
DAK Acél Dunaújváros Gorillaz - Miskolc Steelers 14-27

május 7.:
Budapest Wolves - Miskolc Steelers 23-35

május 20.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 21-13

június 3.:
Eger Heroes - Miskolc Steelers 34-40

elődöntő, június 24.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves





2016 HFL,
alapszakasz:

április 3.:
Miskolc Steelers
- Nyíregyháza Tigers 14-9


április 17.:
Eger Heroes - Miskolc Steelers 33-36

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 43-40

május 14.:
Budapest Cowbells - Miskolc Steelers 41-27

május 22.:
Budapest Wolves - Miskolc Steelers 16-28

június 4., elődöntő:
Miskolc Steelers - Eger Heroes 16-28

június 19., döntő:
Budapest Cowbells - Miskolc Steelers 16-19




2016 juniorbajnokság,
alapszakasz:

szeptember 17.:
Miskolc Steelers - Nyíregyháza Tigers 20-12

október 2.:
Újpest Bulldogs - Miskolc Steelers 18-34

október 22.:
Miskolc Steelers - Wandereres 27-8

november 6.:
Budapest Cowbells - Miskolc Steelers 2-23

november 12.:
Miskolc Steelers - Young Guns United23-8

november 19.:
Budapest Wolves - Miskolc Steelers 34-0

edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-21 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 3 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs