Magyar tojás és (új) magyar bajnok

A Nemzeti Sport című napilap vasárnapi, kiemelt felületen, a hátsó színes oldalon közölt cikkét az idei elsőosztályú amerikaifutball-döntőhöz időzítette. A Magyar tojás című riport mellé így már oda tudták szerkeszteni illusztrációként azt a fotót, amely az előző napi fináléról készült. A Budapest Wolves és a Győr Sharks - a leírások szerint kiélezett és színvonalas - csatáját egyébként a fővárosiak nyerték (írhatnánk, a „hazaiak”, hiszen a meccs nem a kisalföldi városban, hanem Budapesten zajlott, a Szőnyi úti pályán), 16-12-es arányban.
A sportág 2009-es szezonját lényegében lezáró mérkőzésről beszámolók olvashatók a mafl.hu, a kickoff.hu, az NSO.hu oldalakon, a meg1yard.blog.hu-n pedig számtalan fénykép, továbbá maga a meccs is megtekinthető.
Mint említettük, a „Népsportban” ehhez kapcsolódóan jelent meg egy cikk, amely kivételesen nem a szakemberekhez, játékosokhoz, rutinos (NFL-)rajongókhoz szólt, hanem inkább a lakikusok számára igyekezett megvilágítani, miért is jó dolog a futball tengerentúli változata. Korrekt és érthető írás, ezért gondoltuk, hogy idemásoljuk - pontosabban elérhetővé tesszük az újságoldal szkennelt változatát. Kattintás után.



mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs