Egerben edzettünk egyet

A Heroes és a Steelers régi jóbarátok, így adta magát a lehetőség: a két, napjainkban nagyjából hasonló szakmai szinten lévő - tavaly egymás "mellett" is végzett, ám idén a sors szeszélye folytán mégis eltérő osztályba sorolódott - gárda egy napra tegye közössé bajnoki felkészülését. Evégett együtt edzettek az egriek és a miskolciak, előbbiek pályáján a március 15. kapcsán kínálkozó szünnapot kihasználva. Az idő megfelelő volt, napsütéssel és fel-feltámadó hűvös szellővel, száraz pályán. Egy-két tucat egri futballszimpatizáns is élt az alkalommal, hogy az őszi és téli szünet zárultával végre amerikafocit láthasson; lám, milyen nehéz kivárni, míg végre április elején elindul majd a 2010-es versenysorozat.
A vendégek szakmai stábja elégedett lehetett a közel három órás rendezvényen látottakkal: az edzőmérkőzés során mind az offense, mind a defense részéről láthatott jó teljesítményeket a nagypályán e poszton most debütáló új vezetőedző, Száraz Zsolt (korábbi offense koordinátor, junior tréner, még korábbi irányító). A támadó és a védő alakulat egyaránt bemutatott olyan playeket, amik nyomán rendes mérkőzésen touchdownra futhattak volna tagjai. A merőben friss playbookot gyakoroltató játékhívások sikerét erősíti, hogy a pályára lépő keretben nagy részt képviseltek az ifiből a felnőtt csapathoz felkerültek, sőt, az utóbbi két hónapban teljesen újoncként a Steelershez csatlakozottak.

Néhány fénykép a hétfőn történtek illusztrálására, a fotósorozat további elemei a Galéria aloldalon tekinthetők meg. Aki pedig "élőben" szeretne miskolci amerikaifutballt élvezni, hamarosan megteheti: mint ismeretes, a bajnoki nyitányon a borsodi gárda a Békéscsabát fogadja, itthon, április 4-én, vasárnap. De erről az addig hátralévő időben még lesz alkalom beharangozót olvasni.








mérkőzések

2019 HFL,
alapszakasz:

április 7.:
Budapest Wolves - Miskolc Steelers 16-14


április 27.:
Budapest Cowbells - Miskolc Steelers 38-21


május 12.:
Miskolc Steelers - Kyiv Capitals 14-41

május 18.:
Miskolc Steelers - Fehérvár Enthroners 6-44

június 2.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 41-44

június 15. wild card-meccs: Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 33-28

június 22-23.:
ELŐDÖNTŐK
Fehérvár Enthroners - Budapest Cowbells 16-13
Kiyv Capitals - Budapest Wolves 35-27


július 6.:
DÖNTŐ - HUNGARIAN BOWL
Fehérvár Enthroners - Kiyv Capitals 14-12



--------------------------------
2018 Divízió II bajnokság,
alapszakasz:

március 17.:
Miskolc Steelers 2 - Budapest Wolves 2 6-14

április 1.:
Miskolc Steelers 2 - Rebels Oldboys 6-19

április 15.:
Eger Heroes - Miskolc Steelers 2 58-7

május 12.:
Miskolc Steelers 2 - VSD Rangers 6-15

május 27.:
Dabas Sparks - Miskolc Steelers 2 46-0

június 16.:
Wolverines - Miskolc Steelers 2 36-0

bajnokság

2019, HFL, alapszakasz

W
L
point
Wolves
5
0
152:66
Cowbells4
1
102:54
Enthroners
3
2
117:67
Capitals2
3
88:112
Sharks
1
4
85:161
Steelers0
5
96:180








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 3 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs