Másodszor is megragadtuk a "veszett fejszét"

Újra felkereste a Steelers-család a fővárosi Láng-sporttelepet, amelyen legutóbb a juniorok tavaly őszi, Wolves elleni meccsén jártunk. Az akkori eredmény - rettentő fölényes hazai győzelem - "megfordításában" reménykedhettek a vérmesebb miskolci drukkerek, akiknek biztatásában most sem szenvedett hiányt a borsodi gárda. A józanabb szimpatizánsok ugyanakkor számoltak vele, hogy a pestiek a ét legveszélyesebb ellenfél egyikeként bizony még borsot törhetnek az Acélosok orra alá... Így s történt, bár nem végzetes módon, mindössze csak ráijesztve a mieinkre; legalábbis egy félidő erejéig.

Pedig, mondhatni, olyan simán indult minden. A Rozsnyai utcai pályán a műfüves borítás okozhatott előzetesen némi fejtörést, ám nem vált csúszóssá, mert az eső elkerülte a mérkőzést. Kellemes helyszín ez, csak a nézőknek jut kevés hely és nehézkes rálátás a pályára, mivel legalább az egyik csapat - jelen esetben a Steelers - oldalvonalnál álldogáló játékosai óhatatlanul eltakarják a látnivalót a mögöttük elhelyezkedő közönség elől. Akik között ha van olyan, aki hangosbemondóval biztatja övéit, történetesen a hazaiakat, felmerülhet a gyanú, hogy akár a "kihallgatott" taktikai utasításokról is a " nagyvilágba" kiálthatja értesüléseit... Ilyen apró feszültségek jellemezték a mérkőzés kezdő szakaszát, noha az indítást alapjaiban a vendégek nyitó támadása határozta meg. Az első play a kickoff után Joe Selmser középen történő áttörését hozta, az Eagles-defense mintha elfeledkezett volna róla, hogy egyenesen is lehet futni... 11-esünk végignyargalt a saját 30-tól a túloldali gólvonalig - alig néhány másodperc telt el és (az aznapi négy sikeres extrarúgás közül az első révén) 7-0 ide. "Ennyi" - talán többekből is kiszaladt a summázat a kispadon ebben a másodpercben, de akár reménytelien, akár lemondóan hangzott ez egy-egy steelerses vagy eagleses szájából, nem bizonyult igaznak. A vendéglátók ugyanis nem zuhantak össze, a látogatók viszont talán maguk is elhitték, hogy a papírforma "magától" valósággá válik...

A bemelegítés időszakban. Az edzői páros már a taktikát finomítja, a játékosok az árnyékba húzódva készülnek a "forró" percekre

Egyszóval hamar szépített a Sas-csapat - megállíthatatlannak tűnt a pontszerző drive-juk, amiben erőfutástól szélső passzig minden volt -, igaz, csak 7-6-ra, ám talán még ekkor sem gondolták sokan, hogy a felzárkózás folytatódik, s térfélváltást követően két TD-ben s a vezetés magabiztos átvételében ölt testet.
Újabb feltartóztathatatlan támadás következett ugyanis, aminek végén 5 yardról passz ment középre, az elkapó kifut bal szélre, és már 12-7 "oda". A mi támadásunk akadozik, egy harmadik kísérletnél 81-esünk, Imricskó Péter jut túl a félpályán, szükségtelen keménységért még kapunk 15 yardot, de mikor az irányítónak goal line szituációban passzolási parancsot ad a szakvezetés, hibát követ el: interception lesz belőle. Egész a gólvonalról indulhat neki az Eagles, de a Steelers-defense rettentően kemény: egy milliméterre sem engedi ki őket. Futás középen, futás oldalra, passz - hiába. Negyedikre a puntot gyakorlatilag az alapvonaltól kellene elrúgni, a punter hátát "töri" a futballkapu hálója avagy a kerítés - ám ő "megoldja" problémát, egészen döbbenetes higgadsággal játssza meg a trükköt, s iramodik meg a labdával a kézben. Előbb jobb felé tör, majd cselek közép felé és újra ki, végül a kezdőkör táján fut keresztül a felezővonalon, ott dől el, hogy nincs, aki megállítsa. Alighanem a sportág magyarországi történetének leghosszabb TD-jét tudhatja immár magáénak! Az állás 19-7, és az Acél-agyakban felötlik: lehet, hogy elment a hajó... Már ami a mai meccset és a makulátlan mérleget illeti. Tegyük hozzá, ha az Eagles nyer, a bajnoki címre is már ő válik esélyesebbé...
A félidő vége előtt fumble-t vétünk, ám biztató jel, hogy lesz szerzett INT is (a 28-as Kegyes Ákosnak köszönhetően), aztán jön a sípszó.
A szünetben valamit nagyon ki kell találnia a miskolci edzői stábnak.
És ki is találnak. Kétszer 12 percnyi tapasztalat birtokában vannak a Sasok játékáról, tudják már, mihez kell és érdemes igazítani a saját playhívásokat. Ráadásul elhangzik: ha arra játszunk, biztos, hogy ők fognak hamarabb elfáradni... És a második játékrészben minden beigazolódik.

Miután a második félidőre nagyot változott a játék képe, végképp átbillentek az erőviszonyok a QB-kergetés is eredményessbé vált miskolci részről

Az Eagles kezdése 4-re elvesztett átadásba fullad, az interceptionnel a Steelers a red zone-hoz jut, innen pedig Imricskónak nem szokott gondot okozni a "góllövés". A kickoff visszahordását is magabiztosan állítja meg (a 25-ös Csányi Bence révén) a 19-14-re felzárkózott vendégcsapat, jelezve, több esélyt nem szeretne kínálni a riválisnak. Ekkor már érezhető - pedig alig egy-két perc telt el a szünet óta -, hogy hazai oldalon kifogyott a puskapor, az Acélosok pedig érvényre fogják juttatni rutin- és tudásbeli előnyüket. Eagles-drukkerek sem igen tennének már nagy tétet arra, hogy 1. nem fordít a Miskolc, 2. szereznek még pontot a meccsen. Igazuk lesz.
Gyenge punt után félpályáról indul a piros-ezüst (jelen esetben -fekete) offense, a 82-es WR, Lakatos Bence bootlegből sok yardot szerez a bal szélen, majd hasonlóképp csellel jut előrébb belől a fullback is (36, Lippai Péter), zárásként pedig Imricskó Péter lemásolja egyik múlt heti tatai TD-jét, 19-21-re fordul az állás.
A fölény tartóssá válik, a 46-os Steelers-linebacker, Tomesz Béla - utóbb edzője őt jelölte meg a meccs MVP-jeként - forced fumble-t eredményezően támadja a fővárosi irányítót, akinek csapata ugyan nem veszíti el a labdát, de puntra kényszerül, szorongatott helyzetből, itt már nem mernek kockáztatni még egyszer, úgyhogy hamarosan goal line szituációban találják magukat, a "rossz" oldalon. És ismét elfeledkeznek arról, hogy egy védelemnek szükségképpen van közepe is: az 1-2 yard távolságban felálló center (Gável Iván, 76) és irányító (Joe Selmser, 11) előtt gyakorlatilag nincs senki, különösebb gond nélkül lépnek be egymás mögött a gólterületre; szintén láthattunk egy kísértetiesen hasonlót a Mustangs ellen egy héttel korábban. Ezzel és Horváth Csaba most is sikeres extra-rúgásával beáll a végeredmény, 28-19 a Steelersnek. Ebben a negyedben, az utolsóban már a közönség számára is jól látható, az Eagles nagyon elfáradt s hitét is rég elvesztette az esetleges bravúrt illetően.
Ami hátravan még a mérkőzésből, nem oszt, nem szoroz. A hazai támadásokat, különösen futás esetén, "nullán" állítja meg a vendég-defense, passzoknál a korábbinál eredményesebben kergetik a QB-t, akiknek ügyes kimozgásai, közepes távú passzai még leginkább maguknak hordozták a meccs folyamán a jó szereplés lehetőségét. Esik még mindkét fél részére egy-egy interception, a Steelers kivédekezi a kétségbeesetten próbált negyedik kísérletet is - látszólag izgalmak, amelyek az egyik miskolci cserejátékost azért arra a megjegyzésre ragadtatják a kispadnál, hogy "Ha lett volna valaha fekélyem, most kiújult volna..." Ez azonban inkább még a félidei helyzetre vonatkoztatható.

A 2010-es bajnoki esztendő legeredményesebb miskolci pontszerzői: egy elkapóból lett RB, egy QB-ként és RB-ként is játszatott idegenlégiós és a legmegbízhatóbb WR

A lefújás pillanatában előkerülnek a pezsgők, hiszen az utolsó fordulótól függetlenül Div. 2-es bajnok az Acélcsapat, indulhat az ünneplés, felhangzik az utóbbi időkben kvázi-csapatindulóvá emelt "SpongyaBob Kockanadrág" rajzfilmes nóta... és az edzőknek sincs már más dolga, hogy egy hazaút előtti végső eligazítás keretében felhívják futballistáig figyelmét, azért a június 13-i miskolci találozónak mégiscsak lesz tétje: kiszolgálni a hazai közönséget, szép győzelemmel örömet szerezni nekik.
Tegyük hozzá, történelmi érdekességként: az áprilisi fehérvári rangadó után másodszor is 19-7-es hátrányban volt a Miskolc, s onnan fordított ellenállhatatlan második félidei feltámadásával, további találatokat már nem engedélyezve aktuális ellenfelének.


A vége tehát:
Budapest Eagles - Miskolc Steelers 19-28
(6-7, 13-0, 0-14, 0-7)

Fényképek és videóklip a Galériában.

A múlt szombati mérkőzés előtt készült interjú Száraz Zsolt vezetőedzővel a malf.hu-ról:
A bajnoki címre hajt a Steelers

Még egy eredmény a legutóbbi hétvégéről a Divízió 2-ből:
Békéscsaba Raptors - Budapest Wolves 2   30-3

bajnokság

2017, HFL, alapszakasz


Steelers
W

5
L

0
point

159:98
Heroes
3
2
120:122
Cowbells
3
2
105:104
Wolves 2
3
159:148
Sharks
1
4
101:148
Gorillaz 1
4
74:98

mérkőzések

2017 HFL,
alapszakasz:

március 26.:
Miskolc Steelers
- Budapest Cowbells 36-14


április 23.:
DAK Acél Dunaújváros Gorillaz - Miskolc Steelers 14-27

május 7.:
Budapest Wolves - Miskolc Steelers 23-35

május 20.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 21-13

június 3.:
Eger Heroes - Miskolc Steelers 34-40

elődöntő, június 24.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves





2016 HFL,
alapszakasz:

április 3.:
Miskolc Steelers
- Nyíregyháza Tigers 14-9


április 17.:
Eger Heroes - Miskolc Steelers 33-36

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 43-40

május 14.:
Budapest Cowbells - Miskolc Steelers 41-27

május 22.:
Budapest Wolves - Miskolc Steelers 16-28

június 4., elődöntő:
Miskolc Steelers - Eger Heroes 16-28

június 19., döntő:
Budapest Cowbells - Miskolc Steelers 16-19




2016 juniorbajnokság,
alapszakasz:

szeptember 17.:
Miskolc Steelers - Nyíregyháza Tigers 20-12

október 2.:
Újpest Bulldogs - Miskolc Steelers 18-34

október 22.:
Miskolc Steelers - Wandereres 27-8

november 6.:
Budapest Cowbells - Miskolc Steelers 2-23

november 12.:
Miskolc Steelers - Young Guns United23-8

november 19.:
Budapest Wolves - Miskolc Steelers 34-0

edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-21 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 3 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs