Steelers - Wolves 2, vasárnap du. 3 óra, Volán-pálya

Miskolc Steelers - Budapest Wolves 2
Bajnoki mérkőzés (a hazaiak számára a szezonban az utolsó) a Divízió 2-ben.

Miskolc, Volán-pálya (Népkert), június 13., vasárnap, du. 3 óra (bevonulás 14.45-kor)
A mérkőzés zárásaként a 2010-es bajnoki elsőség ünneplése, kupa és aranyérmek átadása.

A rendezvény jegybevételét a rendező egyesület a felsőzsolcai árvízkárosultak javára ajánlja fel, a kilátogató nézők ehhez járulnak hozzá jegyvásárlásukkal.

Fontos kiegészítő információ, hogy noha általában a Steelers-meccsek biztonsági-biztosítási feladatát az Agócs és Társa Kft. szokta ellátni, nevezettek most nem tudnak jelen lenni (lévén maguk is zsolcai illetőségű cég, több magyarázat talán nem szükséges), helyettük a megbízást erre az alkalomra a Pannonsec Zrt. vállalta. Pontosabban felajánlotta: vasárnapi tiszteletdíjukat szintén az árvízkárosultaknak adományozzák.

 

 

A meccs plakátjának, szórólapjának és belépőjegyének grafikája Bátori Péter munkája:

 

"Heti plakátnyertesem: Miskolc.  Gratulálok srácok, nagyon klassz kis fotó az, amire felépítettétek a plakátot" - így ír Arius, az amerikaifoci.blogspot.com szerzője a most hétvégi meccseket beharangozó posztjában. A Steelers - Wolves 2-ről pedig ezt:
"Igazából gálameccs és örömfoci is lehetne, ha épp nem élnénk árvízi időket. A Farkasok tarcsija is inkább a fejlődés útján jár, mintsem azon, hogy komolyan bele tudjon szólni a másodosztály küzdelmeibe, így a kérdés az, hogy a Steelers mit is akar ettől a meccstől? Jöhetnek-e azok, akik eddig kevés lehetőséget kaptak, vagy maga a meccs egy igazi gálafocit hoz, kiegészítve azzal, hogy ezúton (képletesen) ajánlják fel a győzelmet az árvízben érintett helyiek számára.
Bajnokavatás mindenképp lesz, személyesen TL elnök úr is tiszteletét teszi hogy átadja az érmeket.
Belépő 700 Ft, A rendezvény jegybevételét a rendező egyesület a felsőzsolcai árvízkárosultak javára ajánlja fel, a kilátogató nézők ehhez járulnak hozzá jegyvásárlásukkal. Nem egy részét, a teljeset..."

mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs