Már minden a szezonkezdetről szól

Idénynyitó sajtótájékoztatót tartott hétfőn, a felkészülés utolsó hetének kezdetén a Steelers. Phillip Hilderbrand vezetőedző, valamint Nagy Levente MLB és Imricskó Péter RB, a csapat vezéregyéniségei (defense, illetve offense részéről) beszéltek az újságírók előtt a maguk mögött hagyott hetek eredményeiről, tapasztalatairól, valamint a 2011-es tavaszt, és konkrétan a hétvégén esedékes nyíregyházi meccset érintő várakozásaikról. A "győzelem" és a "minimum dobogós hely" kifejezések gyakran kerültek elő a "mit vár?" kérdésre adott válaszokban.
Információink szerint az Észak-Magyarország napilapban a keddi lapszámban (párhuzamosan pedig a Borsod Online internetes hírportálon) lesz a head coachcsal készült bővebb interjú, valamint a miskolci városi televízió (MiTV) ugyancsak kedden esedékes esti sportadásában a fent felsorolt három steelersest megszólaltató riport, továbbá szöveges összefoglaló az elhangzottakról a Minap.hu önkormányzati weboldalon.

UPDATE!


Ezeket az anyagokat itt a Steelers-website-on is közzétesszük majd.
UPDATE: az elsőként említett sajtóbeli megjelenés szövege itt olvasható: Egy dologgal kel és fekszik
UPDATE2: a MiTV keddi sportadásának riportja Videó-galériánkban elérhető, a Minap cikke pedig itt: Acélos kezdésben bíznak.
Addig is egy, a Pokol csárdában tartott eseményen készült fénykép, amelyet Osztie Tibor, a megyei napilap fotósa készített s bocsátott rendelkezésünkre:

Balról jobbra: Nagy Levente linebacker, Phillip Hilderbrand head coach, Imricskó Péter running back

bajnokság

2017, HFL, alapszakasz


Steelers
W

5
L

0
point

159:98
Heroes
3
2
120:122
Cowbells
3
2
105:104
Wolves 2
3
159:148
Sharks
1
4
101:148
Gorillaz 1
4
74:98

mérkőzések

2017 HFL,
alapszakasz:

március 26.:
Miskolc Steelers
- Budapest Cowbells 36-14


április 23.:
DAK Acél Dunaújváros Gorillaz - Miskolc Steelers 14-27

május 7.:
Budapest Wolves - Miskolc Steelers 23-35

május 20.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 21-13

június 3.:
Eger Heroes - Miskolc Steelers 34-40

elődöntő, június 24.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves





2016 HFL,
alapszakasz:

április 3.:
Miskolc Steelers
- Nyíregyháza Tigers 14-9


április 17.:
Eger Heroes - Miskolc Steelers 33-36

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 43-40

május 14.:
Budapest Cowbells - Miskolc Steelers 41-27

május 22.:
Budapest Wolves - Miskolc Steelers 16-28

június 4., elődöntő:
Miskolc Steelers - Eger Heroes 16-28

június 19., döntő:
Budapest Cowbells - Miskolc Steelers 16-19




2016 juniorbajnokság,
alapszakasz:

szeptember 17.:
Miskolc Steelers - Nyíregyháza Tigers 20-12

október 2.:
Újpest Bulldogs - Miskolc Steelers 18-34

október 22.:
Miskolc Steelers - Wandereres 27-8

november 6.:
Budapest Cowbells - Miskolc Steelers 2-23

november 12.:
Miskolc Steelers - Young Guns United23-8

november 19.:
Budapest Wolves - Miskolc Steelers 34-0

edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-21 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 3 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs