A tavalyi esztendővel fennállása első fél évtizedét zárta le a Miskolc Steelers. Az idei bajnoksággal a klubhistória ötödik versenysorozatába nevezett be; első ízben a legmagasabb osztályba.*
Jó alkalom ez arra - és egyszersmind megfelelő módja, hogy felvezessük a mostani hétvégén induló pontvadászatot -, hogy felidézzük az évről évre mind jobban átformálódó gárda a kezdetektől máig meglévő játékosaival az indulás nehéz, de szép időszakát. Olyan steelerseseket szólaltattunk meg, illetve kértünk írásos visszarévedésre, akik már 2005-ben, az első pillanatokban, vagy legalábbis az első hetektől-hónapoktól az alakulgató roster tagjainak vallhatták magukat. Akiknek ma, 2011-ből és a Div. 1-ből, de a másodosztály legutóbbi bajnoki aranyát már a nyakukban tudva és érezve, immár bőséggel van mire emlékezniük.
Lippai Péter: "A szirmai futballpályán edzettünk még anno, ott még többet kerültünk földre az ottani vakondtúrásoknak köszönhetően, mint csapattársaink ütéseitől."
Gyenis Dávid: "Csak 15 éves voltam. Na, akkor majdnem abbahagytam... De szerencsére Levi biztatott, azt mondta, ha 90 kiló leszek, szóljak és lehetek linebacker."
Gyenis Máté: "Körbekérdeztem az osztályban, hogy nem volna-e valakinek kedve amcsifocizni. Persze, gőzünk nem volt, hogy mi fán terem, de vonzott az újdonság."
(* a Divízió 1-et annak tekinthetjük, ha nem számítjuk az egyelőre csak tervként létező HFL-t)
Lippai Péter (#36), becenevén "Buta", korábban fullback, jelenleg linebacker:
- Úgy emlékszem a kezdeti időkre, mint ha tegnap lett volna. Régebben többnyire csak hobbiszinten sportoltam, kéziztem, kosaraztam. Épp versenyszerűen akartam sportot váltani, leginkább a boksz volt az, ami vonzott, de sokkal jobban szerettem csapatban dolgozni, ez volt, ami a Miskolc Steelers csapatához sodort.
Épp egy belvárosi sportboltban jártam, ahol kitűzve láttam, hogy a mi városunkban is alakul csapat. Előtte is ismertem a sportot, sőt már akkor is volt, hogy néztem a tengerentúli profi ligát. A szirmai futballpályán edzettünk még anno, ott még többet kerültünk földre az ottani vakondtúrásoknak köszönhetően, mint csapattársaink ütéseitől. Akkoriban Horváth Tamás volt a vezetőedzőnk.
Annak idején a Gyenis testvérek voltak az irányítóink, mivel olyan kevesen voltunk, hogy mindenki olyan poszton ügyködött, ahova éppen a kilói megfelelnek, én például defensive end voltam. Egy évig teljes felszerelés nélkül edzettünk, nem volt megadatva nekünk az a luxus, mint ma, hogy akárkitől, akárhonnan jó áron felszereléshez juthassunk; felszerelés alatt gondolok itt a vállvédőkre, sisakokra. Full kontakt futballt is csak ezután az egy évünk után kezdtünk el játszani. Addig névtelenül futottunk, se egyesület nem voltunk, se hivatalosan bejegyzett csapat, csak pár fiatal srác, akik hetente háromszor jártak le "játszani" a gyepre.
Az egyesület megalakulása a Pokol Csárdában következett el, Felsőzsolcán. Többnyire a játékosok szüleinek jóvoltából. Már csak páran vagyunk itt akkorról, akik aktív játékosok. Azóta túl vagyunk több felnőtt bajnokságon, két junior bajnokságon, a legutóbbi junior-kupán sikerült egészen az elődöntőig menetelnünk, felnőttcsapatunk tagjainak nyakában pedig már virít egy Divizió 2-es aranyérem. Mindezt öt év alatt értük el, közös munkával.
Fiatal srácokból, szurkolóikból, és családtagjainkból nem csak egy csapat, hanem egy nagy család kerekedett, ezért nem bántam meg soha, hogy öt évvel ezelőtt besétáltam abba az üzletbe. Bizakodóan nézek a 2011-es szezonra, és mindent megteszünk, hogy jövőre se legyen könnyű dolga egy ellenfelünknek sem.
Gyenis Dávid (#55), "Angyalka", linebacker:
- Na, összeszedem, mire emlékszem... Én 2005 szeptemberében csatlakoztam. Ekkor már Tamás tartotta az edzéseket. Az edzések a szirmai pályán voltak. Attila is (Harda Attila, korábbi vezetőedző - a szerk.) ott volt már az tréningeken. Még itt látogatott meg minket Árpa Attila aki tanított pár új dolgot. Például a kerítés-építés, amit ha megkérdezik a régieket, mindenkinek megvan róla a véleménye... Már nem emlékszem, mikor, de átkerültünk a Győri kapui Ifipályára. Itt már egyre többen voltunk, aztán megrendeltük a felszerelést. Jöttek ezek az edzések, a gyerekes ütközések, a "csirkefoci".
Az első meccs az Eger ellen volt. Majd jött a rendőrszakközepes időszak, ami máig tart. Mindezek közben, persze, hivatalosan megalakult az egyesület is.
De hogyan és miért kerültem ide? Mivel tesóm kezdte el a csapatot és épp nem sportoltam semmit, így hát kipróbáltam. Már elsőre is jó éreztem magam ebben a sportban. Amint jobban ment, annál jobb volt a számomra. A csapatsportokat mindig jobban szerettem és jó volt ütközni, levezetni az energiát. Elkezdtem a neten utána nézelődni és rájöttem, milyen összhang kell hozzá. Edzések, csapat jó volt, így maradtam. Majd mikor már indultunk a bajnokságban, én még nem játszhattam, mert csak 15 éves voltam. Na, akkor majdnem abbahagytam... De szerencsére Levi (Nagy Levente, középső linebacker - a szerk.) biztatott akkor, és azt mondta, ha 90 kiló leszek, szóljak és lehetek linebacker. Na, így elkezdtem jobban edzeni és talán a Grizzlies elleni meccsen, amit 65-0-ra nyertünk, akkor játszhattam végig először kezdőként a mérkőzést.
Gyenis Máté (#39), "Manci", strong safety:
- Összefoglalom, hogy is indult ez az egész az én szemszögemből.
2005 tavaszán kezdődött minden. Akkor hagytam abba a karatét és mindenképpen találnom kellett valami sportot. Az Avasiba jártam, Joe (Selmser, a csapat későbbi quarterbackje - a szerk.) az angol nyelvi lektorom volt. Egyik nap láttam nála egy amcsifocilabdát és el is kértem tőle. Körbekérdeztem az osztályban, hogy nem volna-e valakinek kedve amcsifocizni. Persze, gőzünk nem volt, hogy mi fán terem, de vonzott az újdonság. Előtte nem is érdeklődtem a sport iránt, annyit tudtam róla, mint amennyit mindenki a filmekből.
Na, ekkor egy pár vállalkozó kedvű osztálytársammal lementünk suli után az egyetemi pályára "edzeni". Ez abból állt, hogy egy tesiórai bemelegítés után megpróbáltuk a labdát rendesen eldobni. Persze, nem jött össze, de hetekig csináltuk, nagyjából úgy tudnám körülírni, hogy fogócskáztunk a labdával. Ekkor már az évfolyamról is csatlakoztak páran, ezért megkértem Joe-t, hogy jöjjön le az egyik edzésre; akkor 12-en voltunk. El is zavartak minket az egyetemről, momdván, tönkretesszük a füvet; gondolhatni, 12-en teremcipőben szaladgálunk, micsoda "kártékony banda"...
Ezekről az iskola utáni tréningekről valahogy értesült Greutter Zoli, aki régen avasista volt, meg volt valami köze az amcsifocihoz, valamelyik fővárosi csapatban játszott, volt szerkója is. Ő szólt a Zrínyiben pár embernek. Azt hiszem, Vigyor (Nádi Máté DE - a szerk.) ebben az időben csatlakozott. Mivel az egyetemi edzés nem volt megoldott, Tapolcára az egyik rétre jártunk labdázni. Aztán jött a nyáriszünet, szétszéledtünk.
Valamikor augusztusban kaptam egy hívást, miszerint van edzőnk és van pályánk, ez volt Horváth Tamás és a szirmai pálya. Azon az őszön már volt valami szórólap-féle, mert rengetegen jöttek edzésre, Buta, Tibike, Levi, a Ploppok (Lippai Péter, Venczel Tibor, Nagy Levente, a Plopp testvérek: Márton, Máté és László - a szerk.), Harda Attila és még sokan mások. De erre a részre a többiek jobban emlékeznek.
Hogy honnan a név? Egyszer az Avasi gimnáziumban a hirdetőfalon láttam egy röplapot, hogy a Miskolc Steelers amerikaifoci-csapat edzést tart. Nézem: a helyszín és az időpont egybeesik a mi "edzésünkkel". Na, akkor találkoztam Greutter Zolival újra, akkor jöttek a zrínyisek, így arra következtetek, hogy a név tőle származik.
Az egyesület története egyébként a fenti menüsorból a Klub aloldalon található.
