Virradóra vége "mindennek"...

Természetesen a vasárnapról hétfőre virradóra gondolunk, és minden alatt az NFL 2011-es alapszakaszát értjük. Aminek zárófordulója egyébként a sors szeszélye folytán már a következő esztendőre esik. Szerencsére ennél a sportágnál, annak tengerentúli profi bajnokságánál, mondhatni, megszokott, hogy a "lényeget", a végső küzdelmek időszakát - hagyományosan a rájátszást és a Super Bowlt - a szilveszter-újév kettős elvágja az addigi versenysorozattól; noha az egész idény ahhoz, tehát a korábbi évszámhoz kapcsolódik hivatalosan.
Tehát mielőtt nekivágnánk a 2011-es playoffnak, még zárjuk le a 2011-es regular seasont. Ahogy az lenni szokott, még számtalan csapata reménykedhet a januári folytatásban, maroknyi azoknak a kluboknak a tábora, amelyek már igazi tét nélkül lépnek pályára vasárnap. (Tegyük hozzá, a tét nélküliség amúgy sem tesz jelentéktelenné egy mecset sem, de a rangsorolások, draftpozíciók és egyebek miatt pláne komoly küzdelem várható szinte minden pályán.)
Kattintás után megmutatjuk a 16 mérkőzés párosításait (két meccs magyar közvetítésben, egymás után!), és megtekinthető a múlt heti találkozók videóösszefoglalója (NFL Game Day, Sport TV).
UPDATE: vasárnapi végeredmények - kialakult a rájátszás mezőnye.






17. hét
2012. 01. 01.     19:00     Miami Dolphins-New York Jets      19-17
2012. 01. 01.     19:00     New Orleans Saints-Carolina Panthers       45-17
2012. 01. 01.     19:00     St. Louis Rams-San Francisco 49ers       27-34
2012. 01. 01.     19:00     Jacksonville Jaguars-Indianapolis Colts       19-13
2012. 01. 01.     19:00     Houston Texans-Tennessee Titans       22-23
2012. 01. 01.     19:00     Green Bay Packers-Detroit Lions       45-41
2012. 01. 01.     19:00     Philadelphia Eagles-Washington Redskins       34-10
2012. 01. 01.     19:00     New England Patriots-Buffalo Bills       49-21
2012. 01. 01.     19:00     Minnesota Vikings-Chicago Bears       13-17
2012. 01. 01.     22:15     Atlanta Falcons-Tampa Bay Buccaneers       45-24
2012. 01. 01.     22:15     Cincinnati Bengals-Baltimore Ravens       16-24
2012. 01. 01.     22:15     Cleveland Browns-Pittsburgh Steelers       9-13
2012. 01. 01.     22:15     Denver Broncos-Kansas City Chiefs       3-7
2012. 01. 01.     22:15     Arizona Cardinals-Seattle Seahawks       23-20 hosszabbítás után
2012. 01. 01.     22:15     Oakland Raiders-San Diego Chargers      26-38
2012. 01. 02.    02:20    New York Giants-Dallas Cowboys       31-14

A sok-sok érdekesség közül, ami a hétvégi fordulóval lezárult alapszakaszt illeti, a 17. hétről csak párat emelnénk ki: mint hogy a Houston Texans a franchise története során első ízben jutott a playoffba (ez magyarázza elején a kiemelt logót); a bajnoki címvédő a legjobb mérleggel került tovább; a vasárnapi éjjeli utolsó derbin ki-ki meccset vívott a Giants és a Cowboys, utóbbi sikerével; Drew Bress mellett Brady és Stafford is 5000 yard fölött passzolt a szezon egészében.
Folytatás szombaton és vasárnap, a következők szerint:
Wild card mérkőzések - AFC
Houston Texans (3.)-Cincinnati Bengals (6.)     2012.01.07. 22:30
Denver Broncos (4.)-Pittsburgh Steelers (5.)     2012.01.08. 22:30
Wild card mérkőzések - NFC
New Orleans Saints (3.)-Detroit Lions (6.)     2012.01.08. 02:00
New York Giants (4.)-Atlanta Falcons (5.)     2012.01.08. 19:00
(forrás: NSO)

mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs