Két parti a Dunaparton?

A Miskolc Steelers vezetése hivatalosan még nem nevezte meg az idén elérendő célt.
(A Borsod Online részére készült szezonbeharangozó írás nyomán.)

A hét végén a szokott helyszínen, a felsőzsolcai Pokol csárdában tartotta évadzáró-évadnyitó estélyét a Miskolc Steelers amerikaifutball csapat: a játékosok mellett jelen volt nemcsak a teljes egyesületi vezetés és edzői team – kivéve a tavaly elhunyt Kárpáti Gábor alelnököt –, valamint a támogató cégek képviselői. Ahogy egy évvel korábban, a klub ezt az alkalmat ragadta meg, hogy az előző esztendő legjobb játékosának választott Huszár Gábornak (aki leglátványosabban a returner pozícióban teljesített tavaly) átnyújtsák a hagyományos Plopp Anyu díjat. A most létrehozott másik elismerést, a Kárpáti Gábor emléke előtt tisztelgő és a közösségért végzett munkáért járó kupát pedig Balogh Attila, a Steelers sajtófelelőse vehette át.

Az egyesület vezetése hivatalosan még nem nevezte meg az idén elérendő célt, de mint korábban már esett szó róla, a tavalyi csoportmásodik helyet minimum szeretné tartani a csapat, akár lehetőség szerint túlszárnyalni is. Ebben segíthet, hogy a Dunántúl déli szegmensébe ezúttal nem sorsoltak 800 kilométeres „kéjutazásokat” a miskolciak számára, szemben a megelőző két bajnoki szezonnal... Mindazonáltal egyelőre még nem a 2009-re kínálkozó esélyeket, hanem a 2008-ban beváltott reményeket ünnepelte a klub.
Egy évvel ezelőtt Miskolcon maradt a „két pont”, amikor a Gorillák látogattak a Népkertbe Egy évvel ezelőtt Miskolcon maradt a „két pont”, amikor a Gorillák látogattak a Népkertbe

A már tavaly is csoportellenfélként legyőzött dunaújvárosi Gorillák, valamint egy ma még nem ismert gárda lesz a hazai másodosztályú amerikaifutball-bajnokság első szakaszában a miskolci acélosok ellenfele. A bizonytalanság oka, hogy a mind jobban felduzzadó mezőny miatt át kellett szervezni a versenysorozatot (immár három szinten küzd a több mint kéttucatnyi klub) a korábbiakhoz képest. A Keleti divízió egyik részlegében a Steelershez a Gorillazt sorsolták, továbbá a márciusban esedékes Wildcard (selejtező) mérkőzés győztesét: ez nagyobb valószínűséggel a Budapest Wolves 2 lesz (az elsőosztályú bajnok tartalékcsapata), kisebb eséllyel pedig az Újpest Bulldogs (velük szemben is sikeres volt tavaly a Miskolc).
A napokban vált ismertté a tavaszi menetrend dátumok szerinti leosztása, az első játéknap csak április végén következik el, viszont a helyi drukkersereg mindjárt itthon láthatja kedvenceit: várhatóan a Népkertben, a Volán-pályán, a már említett Dunaújváros ellen. Utána jön egy idegenbeli út, május elején, talán a fővárosba, majd két hétre rá annak a találkozónak a visszavágója. Végül, az alapszakasz zárásaként, megint Duna-parti túra, a Gorillaz pályájára, júniusban. A nyári hónap vége már a rájátszás jegyében telik majd, remények szerint a Steelers aktív részvételével, ahogy a július is – 11-e a másodosztályú döntő (Kelet-Nyugat) napja.

A menetrend
Április 25 (szombat): Miskolc Steelers – Dunaújváros Gorillaz
Május 2. (szombat): Wildcard győztes – Miskolc Steelers
Május 16. (szombat): Miskolc Steelers – Wildcard Győztes
Június 6. (szombat): Dunaújváros Gorillaz – Miskolc Steelers
Rájátszás: 2009. június 20.
Elődöntő: 2009. július 04.
Döntő: 2009. július 11.

mérkőzések

2019 HFL,
alapszakasz:

április 7.:
Budapest Wolves - Miskolc Steelers

április 27.:
Budapest Cowbells - Miskolc Steelers

május 12.:
Miskolc Steelers - Kyiv Capitals

május 18.:
Miskolc Steelers - Fehérvár Enthroners

június 2.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks

június 15-16.:
WILD CARD-MECCSEK

június 22-23.:
ELŐDÖNTŐK

július 6.:
DÖNTŐ - HUNGARIAN BOWL


--------------------------------
2018 Divízió II bajnokság,
alapszakasz:

március 17.:
Miskolc Steelers 2 - Budapest Wolves 2 6-14

április 1.:
Miskolc Steelers 2 - Rebels Oldboys 6-19

április 15.:
Eger Heroes - Miskolc Steelers 2 58-7

május 12.:
Miskolc Steelers 2 - VSD Rangers 6-15

május 27.:
Dabas Sparks - Miskolc Steelers 2 46-0

június 16.:
Wolverines - Miskolc Steelers 2 36-0

bajnokság

2019, HFL, alapszakasz

W
L
point
Wolves
0
0
0:0
Steelers0
0
0:0
Cowbells
0
0
0:0
Enthroners0
0
0:0
Sharks0
0
0:0
Capitals
0
0
0:0








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 3 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs