Hétvégétől foci minden szinten

Mármint a legutóbbitól kezdve, de a következő víkendtől csak "fokozódik a helyzet". Már az elmúlt napokban megkezdődött az őszi hazai futballidény, a juniorbajnokságban - amely jelenleg a Miskolc Steelers számára is elsődleges - lejátszották a nyitómeccseket.
Ugyancsak a napokban jött a hír, hogy hamarosan kezdődnek a HFL, azaz a tavaly kitalált Hungarian Football League küzdelmei. A résztvevők: Újbuda Rebels, Győr Sharks, Budapest Wolves és Budapest Hurricanes. (Érdekesség, hogy mint olvasóinknak is feltűnhet, a nemrégiben a hazai elithez felzárkózott Nyíregyháza Tigers nincs köztük.) Előbbi két együttes már le is játszotta első fordulóbeli találkozóját: Rebels- Sharks 45-14.
A következő szintnek a magyarországi amerikaifoci hatályos rendszerében a Blue Bowl fantázianévre keresztelt versenysorozat jelenti, amely alacsonyabban rangsorolt felnőttcsapatok részére kínál lehetőséget az esztendő második felében - hatan neveztek rá, e hétvégén kezdenek és októberig hadakoznak egymással.

Végül amit említenünk kell, s mint jeleztük, Miskolcon aktuálisan ez áll a figyelem középpontjában: az utánpótlás-bajnokság. A Junior Kupa egyik résztvevője a Steelers korosztályos együttese, amely egy éve formálódik, néhány korábban kezdő 17-19 éves "veteránnal" kiegészítve. A keret augusztus elejétől erre a megmérettetésre készül az Aggod Péter, Szegedi Máté edződuó irányításával.
Nyolc ellenfelet kellene maga mögé utasítania a megfiatalodott Acélcsapatnak, hogy a végén az aranyéremnek örülhessen. Addig még rögös út vezet: a sorsolás a mieinket a Wolves, a Hurricanes, a Cowboys és a Wolverines hasonló korú együttesével hozta össze. Az első két párosításnál itthon fogadnánk ellenfeleinket, a második kettőnél idegenbe kell utazni. A feltételes mód oka, hogy cikkünk megírásának pillanatában még nem biztos, hogy az első derbit, a szeptember 8-ra kiírt, Farkasok ellenit sikerül nevezett időpontban tető alá hozni; elképzelhető egy későbbi dátumra halasztása (a rivális kérésére). Ennek eldőltéről,valamint a további részletekről hamarosan beszámolunk.
(Lejátszott meccsek: Wolves-Bulldogs 36-34, Cowboys-Sharks 45-0)

Amiként arról is, hogy ez a hét a fentieken túl is mindenképp ünnep a sportág barátai számára, itthon és a Föld minden pontján. Csütörtökről péntekre Szerdáról csütörtökre virradóra beindul az NFL, a tengerentúli profiliga. Mielőtt azonban a New York Giants - Dallas Cowboys szuperrangadón elvégeznék a kickoffot, a 2012-es amerikai bajnokságról is bővebben írunk még.

mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs