Utánpótlás: Kőkemény sorsolás

Csapatról csapatra című sorozatában az aktuális cikket a Steelersnek szenteli az Utánpótlás.hu weboldal. A tematikus portál a miskolci juniorcsapatra váró feladatokon keresztül illusztrálja, milyen alapvető változásokon esett át a közelmúltban a keret és mi vár rá a belátható jövőben. Az Anti Ádám újságíró jegyezte anyag megszólaltatja Szegedi Máté edzőt is.

A sportos honlapon található szöveget az alábbiakban változtatás nélkül olvashatják.

Kőkemény sorsolást kapott a Miskolc Steelers a VI. Magyar Junior Kupában, de az idén újjáalakult csapat nem fél a kihívásoktól.

Miskolcon hatéves múltja van az amerikaifutballnak, tavaly mégis úgy tűnt, nem lesz több „acélos” meccs a kelet-magyarországi nagyvárosban. Az idén januárban azonban sikerült rendezni a sorokat és újjáalakítani a csapatot, amely egyelőre még csak juniorkorú fiatalokból áll. A miskolciak ugyanis a nulláról szerették volna felépíteni a következő sikeres gárdát, amelynek alapját egy kezdetektől fogva együtt játszó generáció alkotná. Ez a keret fogja magát megmérettetni most a VI. Magyar Junior Kupában is.

A miskolciak tehát az idei bajnokságokba még nem nevezett felnőtt csapatuk jövőjét is a fiatalokban látják, így nem csoda, hogy Szegedi Máté vezetőedző nem elégedett azzal, hogy csak kilenc junior csapat indul az idei kiírásban. „A 22 magyar csapathoz képest szerintem visszafogott ez a létszám, sokkal több egyesületnek kellene törődnie az utánpótlással. Hosszú távon csak a juniorok biztosítják a sport és az egyesületek túlélését, ezért ez az egyik legfontosabb feladat egy-egy klub számára. Az viszont örömteli, hogy a mezőny évről évre erősebb lesz, jó látni, hogy mennyire komolyan veszik minden csapatnál ezt a versenysorozatot” – nyilatkozta oldalunknak a tréner.


A szakvezető egyébként szimpatizál a kiírással is: Szegedi Máté szerint a négy alapszakasz meccs már elég játéklehetőséget biztosít a fiataloknak, ugyanakkor a kluboknak sem annyira megterhelő az utaztatás. Mindez azért is meglepő kijelentés, mert be kell látni, hogy a sorsolás idén nagyon elbánt a Steelers-szel, hiszen a Wolves, a Hurricanes és a Wolverines lesz az Acélosok ellenfele. „Azt kell, hogy mondjam, nem volt szerencsénk, mivel a bajnokság szerintem legerősebb négy csapatából hárommal találkozunk. El tudtam volna képzelni sokkal könnyebb sorsolást is, de ugyanakkor mindegy is, kivel kell játszanunk, mi játszani fogunk és magunkból a lehető legtöbbet kihozva mindig a győzelemre törünk” – próbálta megragadni az örömöt az ürömben a miskolci mester.

Nagyon nehéz dolga lesz tehát a fiatal csapatnak ebben az évben, de ugyanakkor olyan értékes tapasztalatokkal gazdagodhatnak, amelyek a játékosok fejlődését nagyban szolgálhatják. Mindez azért is fontos, mert Szegedi Máté elmondása szerint a 36 fős keret annyira fiatal, hogy nagyobb része még jövőre is a juniorok között játszik, akkor pedig jól jön majd az idei „tanulóév”. Főleg azért, mert a miskolciak ezen a nyáron egyetlen edzőmeccsen sem tudtak pályára lépni: „Csak felnőtt csapatok ellen tudtunk volna játszani és azok ellen nem akartunk, mert teljesen más képet ad. Mi kemény edzőtáborral és sok gyakorlással készültünk” – árulta el a tréner. A Steelers juniorjai így csak egyszer találkoztak valódi ellenféllel, még július végén, amikor a Budapest Wolvesszal edzettek közösen egy scrimmage-meccs formájában.

A csapat a nem túl biztató előjelek ellenére nagy célokkal fut neki az idei kiírásnak, ugyanis szeretne, bejutni a négycsapatos rájátszásba. Szegedi Máté elmondása szerint ehhez erőn felül kellene teljesítenie a gárdának, ugyanakkor a két alapszakasz-győzelmet teljesíthető elvárásnak tartja. A sikerért egyébként nem csak az említett 36 fős keret dolgozhat majd meg idén, hanem tulajdonképpen bárki, akinek kedve támad csatlakozni a Steelers csapatához, ugyanis a miskolciak szeptemberben tagtoborzó körútra indulnak a helyi középiskolákban, az MAFL kiírása pedig lehetővé teszi, hogy az újoncok akár már ebben a szezonban pályára lépjenek!
Anti Ádám

mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs