Január: új évad, március: Újváros

A dunaújvárosi Gorillákkal kezdi a 2013-as bajnoki szezont az Acélcsapat, ennyit már tudni lehet pontosan az előttünk álló tavaszi versenysorozat menetrendjéből. A héten hétfőn elindult új évi felkészülés végeztével, a március 30-31-i hétvégén esedékes a Duna-menti rivális miskolci vendégjátéka a Divízió 1. első fordulójában.
Az elsőosztályú ellenfelek további névsora a Steelers számára: Budapest Titans, Tata Mustangs (mindkettő itthon), Eger Heroes, Budapest Cowboys, Békéscsaba Raptors (egyaránt idegenben).

A Steelers elnevezés várhatóan "kettős" mivoltában értendő majd az előttünk álló idényben: a miskolci Acélosok magyar bajnoki szereplésű keretét 2013-ban a kassai, hasonló nevű klub - Cassovia Steelers - játékosai egészítik ki. (A szlovák partneregyesülettel való közös részvétel később az északi szomszéd ligájában is elképzelhető.)

Egyébként Szlovákiába már az alapozás időszakában elutazik a borsodi alakulat. a bajnoki nyitányt megelőző hétvégén Nyitrán rendeznek teremtornát, amelyre a Miskolc is hivatalos, s magával viszi oda az egyetemi Lionst. (Mellyel, mint ismeretes, ugyancsak szakmai együttműködésben áll.)
Addig pedig hetente folynak az egyelőre téliesített tréningek, amíg az időjárás szükségessé teszi, torna-, illetve konditeremben, majd ha esély nyílik rá, kint a gyepen. Jelenleg a serdülő korosztály hétfőnként és csütörtökönként délután 4-től edz, míg a felnőtt-junior vegyes keret hétfőn 6-os kezdéssel.

mérkőzések

2019 HFL,
alapszakasz:

április 7.:
Budapest Wolves - Miskolc Steelers 16-14


április 27.:
Budapest Cowbells - Miskolc Steelers 38-21


május 12.:
Miskolc Steelers - Kyiv Capitals 14-41

május 18.:
Miskolc Steelers - Fehérvár Enthroners 6-44

június 2.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 41-44

június 15. wild card-meccs: Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 33-28

június 22-23.:
ELŐDÖNTŐK
Fehérvár Enthroners - Budapest Cowbells 16-13
Kiyv Capitals - Budapest Wolves 35-27


július 6.:
DÖNTŐ - HUNGARIAN BOWL
Fehérvár Enthroners - Kiyv Capitals 14-12



--------------------------------
2018 Divízió II bajnokság,
alapszakasz:

március 17.:
Miskolc Steelers 2 - Budapest Wolves 2 6-14

április 1.:
Miskolc Steelers 2 - Rebels Oldboys 6-19

április 15.:
Eger Heroes - Miskolc Steelers 2 58-7

május 12.:
Miskolc Steelers 2 - VSD Rangers 6-15

május 27.:
Dabas Sparks - Miskolc Steelers 2 46-0

június 16.:
Wolverines - Miskolc Steelers 2 36-0

bajnokság

2019, HFL, alapszakasz

W
L
point
Wolves
5
0
152:66
Cowbells4
1
102:54
Enthroners
3
2
117:67
Capitals2
3
88:112
Sharks
1
4
85:161
Steelers0
5
96:180








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 3 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs