Öt éve a cheerleaderekkel!

Fél évtizede fonódik össze a Miskolc Steelleaders és a Miskolc Steelers sorsa, pályafutása. A 2005/2006 környékén életre kelt borsodi amerikaifutball-egyesülethez 2008 tavaszán csatlakoztak a piros ruhás pompomlányok.
Mint Molnár Ágnes szakedző felidézi, jegyzetei szerint ezen a héten van épp öt éve, hogy első edzésüket megtartottták. A később a focicsapat nyomán a hasonló csengésű Steelleaders nevet felvett lányegyüttes 2008. február 18-án tréningezett első ízben. A helyszín a pedagógusként dolgozó Ági munkahelyén, a Zoltán utcai általános iskolában volt. Az akkor a sportágat elkezdők közül természetesen mára kevesen maradtak, a keret folyamatosan megújul, fiatalodik, épp úgy, ahogy a fiúknál. Ezzel együtt gyanítható, hogy a Steelleaders - nem mellesleges a mindmáig legutolsó magyar bajnokság aranyérmese - Magyarország jelenlegi legrégebbi, amerikaifocihoz kötődő és ma is létező pompomlánycsapata.
A következő hetekben a szakember felvette a kapcsolatot a Steelers vezetőivel, Harda Attila edzőn és Páll Sándor elnökön keresztül jutott el Száraz Zsolthoz, aki akkor játékosként, később edzőként szolgálta a klubot, valamint Nyistyák Marikához; ők karolták fel a kezdeményezést, s ennek köszönhetően lett már annak a bajnoki esztendőnek a tavaszára a Steelerleaders az Acélcsapat hivatalos kísérője a mérkőzéseken. A szakmai hátteret Ágnes tánciskolája, a Pixys adta.

És ha már alkalom nyílt, hogy szóba kerüljenek a pompomok, itt is hadd irányítsuk rá a figyelmet: elsősorban ők játsszák majd a főszerepet a Steelers (Cassovia + Miskolc) a most hétvégi Kocsonyafesztiválon esedékes fellépése keretében. A színpadi produkciót szombaton délután 1 órakor, valamint 1 óra 50-kor is bemutatják a sportolók, de jelen lesznek a csütörtök esti "nulladik napon" a Helynekemben (20), továbbá a pénteki fesztiválnyitó felvonuláson a belvárosban (14).

A csoport Facebook-oldala itt található. Kattintás után néhány fénykép az első időket, a 2008-ban a sportágat a városban elindító kis közösséget idézi fel.







mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs