Márciusi és májusi hétvégék, pomponnal

Címvédőként fut neki a Steeleaders a hosszabb kihagyás után idén újra megrendezendő magyar bajnokságnak. A pomponok, mint emlékezetes, a legutóbbi, a fővárosban tartott seregszemlén aranyérmet szereztek. Ezúttal Gyöngyös a helyszín, és természetesen korántsem borítékolható a címvédés; a jó szereplést azonban garantálja az alapos felkészülés, és a rutin, amit jelez, hogy idestova a Miskolc Steelers lány-szakosztálya a legrégibb, ma is működő cheerleader-egyesület az országban.

Ezt az immár épp fél évtizedes múltat múlt hétvégén ünnepelték Molnár Ági és neveltjei: az egyetemi Rockwellben ott voltak a mai korosztályos csapatok tagjai, valamint jópáran a korábbi társak közül, amiként olyan vendégek is, akik az alakuláskor vagy később segítették a sportág térnyerését és megerősítését a borsodi megyeszékhelyén. A szép, sőt, megható estét egy hatalmas torta érkezése koronázta meg szombat este.
Ami ezután a továbblépést illeti: tehát most szombaton a Steelleadersnek Hevesben lesz dolga, a harmadik Cheerleading Bajnokság keretében (az eseményre érvényes versenykiírás itt, a versenyszabályzat itt olvasható a futballszövetség honlapján). A pontos időpont és helyszín: gyöngyösi Városi Sportcsarnok, március 16., délelőtt 10 óra.

Újabb hétre rá a pomponokat már az Acélcsapat bajnoki mérkőzésének oldalvonalánál láthatjuk, szurkolás közben: március 30-án, ugyebár, kezdetét veszi a Divízió 1 küzdelemsorozata, a Steelersnek a Dunaújváros Gorillaz elleni derbijével.
A kiinduló témánál maradva viszont fontos fejlemény, hogy elindult az ezévi, immár II. Miskolci Nemzetközi Cheerleading Fesztivál szervezése. A rendezvény kitűzött időpontja május 24-25., a helyszíne a tavalyival ellentétben (a Hősök tere mellett) a városi sportcsarnok lesz (Generali Aréna). Amint alakul a program, folyamatosan megismertetjük majd olvasóinkat a részletekkel.

Kattintás után szülinapi fotók, illetve a gyöngyösi verseny plakátja.











mérkőzések

2018 HFL,
alapszakasz:

március 25.:
Miskolc Steelers
- Nyíregyháza Tigers ELHALASZTVA!

április 8.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 24-25

április 29.:
Győr Sharks - Miskolc Steelers 6-35

május 6.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves21-13

május 19.:
Budapest Eagles - Miskolc Steelers

június 3.:
Miskolc Steelers - Fehérvár Enthroners

június 9.:
Miskolc Steelers
- Nyíregyháza Tigers

június 17.:
DAK Acél Dunaújváros Gorillaz - Miskolc Steelers

elődöntő, június 30-július 1.
döntő, július 14.


--------------------------------
2018 Divízió II bajnokság,
alapszakasz:

március 17.:
Miskolc Steelers 2 - Budapest Wolves 2 6-14

április 1.:
Miskolc Steelers 2 - Rebels Oldboys 6-19

április 15.:
Eger Heroes - Miskolc Steelers 2 58-7

május 12.:
Miskolc Steelers 2 - VSD Rangers
6-15

május 27.:
Dabas Sparks - Miskolc Steelers 2

június 16.:
Wolverines - Miskolc Steelers 2

bajnokság

2018, HFL, alapszakasz

W
L
point
Tigers
3
0
120:29
Wolves
3
1
105:36
Cowbells
3
1
93:80
Steelers2
1
80:44
Eagles2
2
66:106
Enthroners1
3
56:121
Sharks1
3
19:93
Gorillaz
0
4
37:67

edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 3 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs