Toborzás szombaton!

Elindult nem csak a hazai, de a tengerentúli profi bajnokság is, ami értelemszerűen az elsőszámú "reklámtevékenysége"a sportágnak világszerte. Aki nézi hétről hétre a tévében az NFL küzdelemsorozatát, bizonyára kedvet is kap, hogy élőben is lásson ilyesmit, sőt, akár maga is kipróbálja.
Most újfent megadatik a lehetőség, miskolciaknak és Miskolc környékieknek (megyebelieknek) egyaránt, hogy az érdeklődők sisakot, vállvédőt, mezt kapjanak magukra, tojáslabdát a kezükbe, és megnézzék, hogy menne az nekik "kicsiben", ami Calvin Johnsonéknak, Tom Bradyéknek, Trent Richardsonéknak olyan szépen megy "nagyban".
A Miskolc Steelers, hasonlóan a többi magyar klubhoz, folyamatosan építeni igyekszik saját utánpótlását. Ehhez rendszeresen toborzókat tart az egyesület. Így tesz most is, szeptember utolsó hétvégéjén, amikor is minden érdeklődő fiatalt (vagy akár nem annyira fiatalt...) szívesen vár az Acélcsapatba. Aki jól teljesít, ügyesnek bizonyul - mindenféle életkor, alkat, testsúly és magasság jó lehet valamilyen posztra!, az akarat és elszántság számít -, hamarosan akár a Steelers felnőtt, avagy korosztályos csapatában találhatja magát; talán már a 2014-es bajnokságban...

Tehát Steelers-toborzó 2013. szeptember 28-án, délután 3 óra kezdettel, Miskolcon, a DVTK-stadion műfüves fedett labdarúgó-csarnokában (régi birkózó-edzőterem).
Kérjük a jelentkezőket, az alábbi jelentkezési lapot töltsék ki és juttassák el az egyesülethez. A PDF verziót akkor érdemes letölteni, ha kinyomtatják és saját kezűleg hozzák magukkal a toborozásra. A Word-ös dokumentumot pedig akkor, ha a számítógépen töltik ki, és e-mailben küldik vissza (erre a címre: miskolcsteelers2006@gmail.com).



mérkőzések

2018 HFL,
alapszakasz:

március 25.:
Miskolc Steelers
- Nyíregyháza Tigers ELHALASZTVA!

április 8.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 24-25

április 29.:
Győr Sharks - Miskolc Steelers 6-35

május 6.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves21-13

május 19.:
Budapest Eagles - Miskolc Steelers

június 3.:
Miskolc Steelers - Fehérvár Enthroners

június 9.:
Miskolc Steelers
- Nyíregyháza Tigers

június 17.:
DAK Acél Dunaújváros Gorillaz - Miskolc Steelers

elődöntő, június 30-július 1.
döntő, július 14.


--------------------------------
2018 Divízió II bajnokság,
alapszakasz:

március 17.:
Miskolc Steelers 2 - Budapest Wolves 2 6-14

április 1.:
Miskolc Steelers 2 - Rebels Oldboys 6-19

április 15.:
Eger Heroes - Miskolc Steelers 2 58-7

május 12.:
Miskolc Steelers 2 - VSD Rangers
6-15

május 27.:
Dabas Sparks - Miskolc Steelers 2

június 16.:
Wolverines - Miskolc Steelers 2

bajnokság

2018, HFL, alapszakasz

W
L
point
Tigers
3
0
120:29
Wolves
3
1
105:36
Cowbells
3
1
93:80
Steelers2
1
80:44
Eagles2
2
66:106
Enthroners1
3
56:121
Sharks1
3
19:93
Gorillaz
0
4
37:67

edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 3 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs