Hadd nőjön a versengés!

Több mint kéttucatnyi fiatallal nőhet a jövőben az Acélcsapat játékosállománya. Ennyien próbálták ki magukat, illetve jelentkeztek a Steelersbe a legutóbbi hétvégén meghirdetett toborzás alkalmával. Az edzői csapat lelkes, az amerikaifoci iránt élénken érdeklődő srácokat fogadhatott a diósgyőri műfüves csarnokban (egykori DVTK-birkózóterem) szombaton délután. Remélhetőleg sokan közülük valóban kedvet kaptak ehhez a sportághoz, belevágnak a nagy kalandba, és jópáran akár már a 2014 tavaszán induló új bajnokságban (vagy az őszi juniorkupában) együtt játszhatnak a "régiekkel" - akár már húzóemberként is!
A mostani népszerűsítő akciót a Steelleaders is támogatta jelenlétével, amint az kattintás után megtekinthető képeinken is látszik.

UPDATE: a szakvezetők az első újoncedzés időpontjaként október 2-a, szerda délután 6 órát jelölték ki, helyszín az oldalsó menüben is látható objektum, a Szentpéteri kapui rendészeti iskola pályája.
A Minapnak a toborzóval foglalkozó cikkében olvasható: "Aggod Péter edző elmondása szerint junior és a felnőtt játékosok is részt vettek a try-outon. A legtöbben kezdők – majdnem mindenkit elkísért egy-egy hozzátartozó a tréningre –, de olyan amerikaifutballista is jelentkezett, aki korábban a Jászberény színeiben játszott, s most csatlakozna az Acélcsapathoz.
– A mintegy másfélórás toborzó jó hangulatban telt, különböző gyakorlatokat, felméréseket végeztettünk a srácokkal, a remek légkörhöz hozzájárultak cheerleadereink is."
A Youtube-ra felkerült egy videó a múlt szombaton történtekről.








mérkőzések

2018 HFL,
alapszakasz:

március 25.:
Miskolc Steelers
- Nyíregyháza Tigers ELHALASZTVA!

április 8.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 24-25

április 29.:
Győr Sharks - Miskolc Steelers 6-35

május 6.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves21-13

május 19.:
Budapest Eagles - Miskolc Steelers

június 3.:
Miskolc Steelers - Fehérvár Enthroners

június 9.:
Miskolc Steelers
- Nyíregyháza Tigers

június 17.:
DAK Acél Dunaújváros Gorillaz - Miskolc Steelers

elődöntő, június 30-július 1.
döntő, július 14.


--------------------------------
2018 Divízió II bajnokság,
alapszakasz:

március 17.:
Miskolc Steelers 2 - Budapest Wolves 2 6-14

április 1.:
Miskolc Steelers 2 - Rebels Oldboys 6-19

április 15.:
Eger Heroes - Miskolc Steelers 2 58-7

május 12.:
Miskolc Steelers 2 - VSD Rangers
6-15

május 27.:
Dabas Sparks - Miskolc Steelers 2

június 16.:
Wolverines - Miskolc Steelers 2

bajnokság

2018, HFL, alapszakasz

W
L
point
Tigers
3
0
120:29
Wolves
3
1
105:36
Cowbells
3
1
93:80
Steelers2
1
80:44
Eagles2
2
66:106
Enthroners1
3
56:121
Sharks1
3
19:93
Gorillaz
0
4
37:67

edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 3 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs