Martintól Martinig - Steelers bál 2014

A január elején-közepén elkezdett 2014-es felkészülési szezon közepén alkalom nyílt egy szombat este erejéig megpihenni, visszatekinteni, értékelni, sőt, szórakozni is múlt hétvégén. A Miskolc Steelers március első napján megtartotta hagyományos évadzáró-évadnyitó egyesületi bálját. A rendezvényen a klub díjazta a 2013-as bajnoki sorozatokon legjobb teljesítményt nyújtó játékosait.
Nyitányként Páll Sándor elnök köszönte meg az Acélcsapat elmúlt egy esztendőben nyújtott teljesítményét, amire általánosságban a tisztes helytállás, alkalmanként pedig a nem várt bravúr volt jellemző. A gárda magabiztosan tartotta meg helyét a hazai felnőtt bajnokság elsőosztályában, nagyszerűen összekovácsolódott keretet alkotva a kassai testvércsapat képviselőivel, hasonlóan alakult a helyzet a szlovákiai versenysorozatban, illetve a juniorok magyarországi küzdelmében ősszel. Az egyesület elnöksége hasonló teljestményt vár a 2014-es idényben is, azonos felállásban és azonos színtereken.
A Steelers-család a következőket díjazta név szerint is a tavalyi játékukért.
Junior MVP: Tóth Szabolcs. A legjobb junior a defense-ből Szabó Martin, az offense-ből: Nagy Donát.
Felnőtt szinten a legjobb falember Sarkadi Flórián, a legaktívabb játékos Gressai Tibor. Különdíj az egyesület történetében elsőként válogatottá vált kickernek, Szabó Rolandnak.
Az év játékosa, a "Plopp anyu" díj birtokosa Martin Medvec (Cassovia Steelers) lett.
Utóbbi nem lehetett jelen a felsőzsolcai Pokol csárdában tartott bálon, a díjátadás pótlása a tavaszi bajnokin esedékes részére. A többiek a szombat esti rendezvényen készített fotónkon megtekinthetők, kattintás után.



Balról jobbra: Tóth Szabolcs, Szabó Martin, Nagy Donát, Szabó Roland, Sarkadi Flórián, Gressai Tibor
(fotó: Dajka Viktória)


bajnokság

2017, HFL, alapszakasz


Steelers
W

5
L

0
point

159:98
Heroes
3
2
120:122
Cowbells
3
2
105:104
Wolves 2
3
159:148
Sharks
1
4
101:148
Gorillaz 1
4
74:98

mérkőzések

2017 HFL,
alapszakasz:

március 26.:
Miskolc Steelers
- Budapest Cowbells 36-14


április 23.:
DAK Acél Dunaújváros Gorillaz - Miskolc Steelers 14-27

május 7.:
Budapest Wolves - Miskolc Steelers 23-35

május 20.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 21-13

június 3.:
Eger Heroes - Miskolc Steelers 34-40

elődöntő, június 24.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves





2016 HFL,
alapszakasz:

április 3.:
Miskolc Steelers
- Nyíregyháza Tigers 14-9


április 17.:
Eger Heroes - Miskolc Steelers 33-36

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 43-40

május 14.:
Budapest Cowbells - Miskolc Steelers 41-27

május 22.:
Budapest Wolves - Miskolc Steelers 16-28

június 4., elődöntő:
Miskolc Steelers - Eger Heroes 16-28

június 19., döntő:
Budapest Cowbells - Miskolc Steelers 16-19




2016 juniorbajnokság,
alapszakasz:

szeptember 17.:
Miskolc Steelers - Nyíregyháza Tigers 20-12

október 2.:
Újpest Bulldogs - Miskolc Steelers 18-34

október 22.:
Miskolc Steelers - Wandereres 27-8

november 6.:
Budapest Cowbells - Miskolc Steelers 2-23

november 12.:
Miskolc Steelers - Young Guns United23-8

november 19.:
Budapest Wolves - Miskolc Steelers 34-0

edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-21 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 3 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs