Az eddiginél nagyobb sikerek előtt

Sok minden változott az Acélcsapat életében az elmúlt három-két-egy esztendőben... A legfrissebb fejlemények talán minden korábbinál tetszetősebb reményekre jogosíthatják az ezüst-pirosak szurkolóit, a sportág miskolci-borsodi (és, persze, kassai) barátait.
Erről beszélgettünk Száraz Zsolt vezetőedzővel, a Debrecen Gladiátorsszal közös tréninget követően.

- Legutóbb ősszel hallottunk érdemi információt a Steelersről, azóta azonban immár több mint két hónapja pályán vannak a játékosok. Mi történt eddig 2014-ben?
- Az idei edzések január 28-án, épp a Super Bowl hetében kezdődtek, s azóta is teljes erőbedobással készülnek a fiúk a bajnoki nyitányra. Az enyhe időt és a lámpafényes edzőpálya adottságait sikerült maximálisan kihasználni és heti két alkalommal, kedden és csütörtökön este 7-től 9-ig két órán keresztül erőnléti és állóképesség-növelő edzésekkel terheltük a fiúkat. A körülmények jók és a hangulaton, a csapatszellemen sokat javított az évadnyitó egyesületi bál is.



- Milyen tervek vannak erre az időszakra a bajnokság kezdetéig? Mi a helyzet a Cassoviával tavaly elindult együttműködéssel?

- Ebben az esztendőben is a tavaly már testvéreinkül fogadott kassai Steelers fogja adni a védelem gerincét és természetesen velünk tart a tavalyi bajnokság Steelers MVP futója, akinek az első hazai mérkőzés előtt adja át a klubunk vezetősége a megérdemelt kupát és címet. A kassaiak az egész szezonban velünk lesznek, remélhetőleg minél több meccsen.
Az edzéseken az erőnlét fejlesztését részben az ügyességé és a technikáé váltotta fel, március közepén és végén egy-egy hétvégén egész napos edzéseken a playbook gyakorlása folyt: kiegészülve az idei szezonban velünk játszó játékosokkal próbáltunk, próbáljuk játszhatóvá tenni. Az előző hó utolsó vasárnapján zajlott felkészülési mérkőzésen igyekeztünk élesben tesztelni azt a játékot, ami reményeink szerint jellemezni fogja az Acélcsapat idei szereplését.


- Új játékosokat igazolt a klub. Nem akárkiket: olyanokat, akiknek már a neve is sokat mondhat a szurkolók számára.
- Óriási dolog, hogy ebben a szezonban olyan játékosokkal is erősödik a csapat, ami révén tovább folytathatjuk a tavaly elkezdett fejlődést. Hazai élcsapatokat megjárt és ott is meghatározó játékosokat láthatunk majd a miskolci keretben. A teljesség igénye nélkül megemlítem az ukrán Vasyl Jordan irányítót - korábban: Warriors, Wolves, Tigers -, akivel két ukrán honfitársa is megérkezik Miskolcra, vagy Hanász Róbertet - Gladiators, Tigers -; mindőjük neve van a honi amerikaifutball-berkekben és sok-sok érmet gyűjtöttek már be az elmúlt évek versenysorozataiban.


- Mennyiben változtak ennek fényében az ez évi tervek? Meg van-e fogalmazva klubszinten, hogy mit kell elérnie a Steelersnek 2014-ben?
- Több elképzelés is elhangzott az elmúlt hetekben célokról és lehetőségekről. Tavaly fiatal és még tapasztalatlan csapattal vágtunk neki a bajnokságnak. Olyan játékosokkal, akik két országból jöttek és náluknál sokkal tapasztaltabb, rutinosabb futballistákkal és gárdákkal néztek szembe. A cél a bennmaradás volt az elsőosztályban és ezt gyenge idénykezdet után javuló teljesítménnyel és az egész szezon egyik legnagyobb küzdelmet hozó mérkőzésén - Cowboys-Steelers 0-7 - aratott győzelemmel sikerült végrehajtani. Edzőként látom a fiúkat fejlődni, és az erősítések fényében merek álmodozni arról, hogy a Steelers történetének legnagyobb sikerét fogja az idén megvalósítani. Az erő megvan hozzá, bízom benne, a szerencse mellénk szegődik és a sérülések is elfogják kerülni a keretet.


mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs