Gyulán a Csabával, aligha békésen

Egy ide, egy oda, mármint a Win/Lose arány 2014-ben eddig az Acélcsapat részéről. Hazai pályán megvolt a "kötelező", idegenben viszont nem sikerült a bravúr. Utóbbira vonatkozó mérlegen lehetséges javítani e hétvégén, méghozzá Békéscsabán. A Raptors vendégeként a Steelers játszott már sorsdöntő találkozót (egyelőre még nem tudni, ez a mostani annak lesz-e tekinthető a végső sorrend szempontjából), kimenetel tekintetében is előfordult már ez is, az is: hárompontos vereség 2011-ben, 27-0-ás győzelem egy évvel korábban itthon.
Csabán ezúttal nem a szokott helyszínre várják a drukkereket szombaton délután, hanem az Id. Christián László nevét viselő Városi Sporttelepen, aminek a címe 5700, Gyula, Zrínyi tér. 2.; ez húsz kilométerre található a Raptorok hagyományos otthonától, a szomszédos városban.

Az endzone.hu online magazin így vezeti fel a rangadót:
A Békéscsabának nyerni kell, amennyiben a rájátszásban szeretnének szerepelni. A Raptors túl van a gyenge szezonkezdeten, sőt, még pihenhettek is egy hónapot és volt idejük összedrótozni a sérülteket is. De vajon elsőszámú irányítójuk, Krasznai Balázs is felépült-e sérüléséből? Ez itt a nagy kérdés. Amennyiben igen, akkor jó esélyük lehet az összecsapás megnyerésére, főleg ha egy olyan játékos van mellette, mint Kelson Carr.
A Miskolc Steelers eddig egy győzelemmel és egy vereséggel rendelkezik. Még egy út elején tartanak, amelyen össze kell kovácsolni a csapatot a sok érkező miatt. Az első összecsapásukon az Eger ellen úgy tűnt jól haladnak, sőt még az Újpest otthonában is sokáig ez volt a helyzet. A Raptors ellen kell megmutatniuk, hogy felépült az új csapat az Acélvárosban.
A portál szakértője, Pacuk László, az Újpest Bulldogs szakvezetője szerint sokat ér majd a csabaiaknak Tim Jolin szakértelme, de így is a vendégeket tartja a párharc esélyesének.
„A Békéscsabával már volt szerencsém találkozni a videózás alkalmával és ugyebár idén mi is összecsapunk velük. Nagyon sokat számít náluk, hogy egy tengerentúli edző van nálunk, mert ő más szemmel látja a történéseket a pályán. A Miskolcnak viszont nagyon erős játékoskerete van, amely győzelmet hozhat nekik a hétvégén” – elemezte a két csapatot
a lila-fehérek vezetőedzője.

A Békéscsaba Raptors - Miskolc Steelers mérkőzés kezdési időpontja május 17., délután 3 óra.
Ezt követően a miskolci közönség (Felsőzsolcán) majd június 14-én láthatja kedvenceit hazai pályán.

mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs