Megduplázódott a Steelers-induló

Vagyis kétszeresére "nőtt", tudniillik idén a hazai meccsek előtt már egy "felturbózott" változat csendül fel a kickoffot megelőzően. A hagyományos, a miskolci szurkolók által jól ismert dallamhoz újabb melódia társult, a zeneműnek része lett ugyanis a Cassovia Steelers saját indulója is. Mint ismeretes, a két együttes - a szlovák és a magyar - tavaly óta együtt, közös csapatot alkotva indul a bajnoksá(ok)ban.

Száraz Zsolt
vezetőedző ötlete volt, hogy kicsit másképp szólaljon meg 2014-ben a gárda bevonulását kísérő muzsika.
- szerettem volna ha a kassai csapat is jobban meg van "jelenítve", hiszen sokan küzdenek velünk, nem csak idén. Hogy így is kifejezzük, egy csapat vagyunk, egy család. Megérdemlik; és nekünk is meg kellett egy kicsit változni, nem feledve az eredeti zenét, megmutatni, hogy továbbléptünk, fejlődünk és valamennyire már mások vagyunk...
Mint az ötletgazda jellemzi az új darabot, modernebb lett, és a koreográfiával, aminek kitalálása a kassaiak érdeme, látványos és még hatásosabb lett a gyepre való megérkezés.



A két rész összeillesztésében Szabó Sándor működött közre (aki a Steelleaders zenei háttérmunkáját segíti régóta, s épp a napokban kapott a pomponok évadzáró gáláján díjat ebbéli tevékenysége elismerésképpen).
A felfrissített Acél-himnusz második fele a Miskolc Steelersé: a jellegzetes hangzás és szöveg a Fella Kast alkotása, amiről anno az együttes tagja, Farkas Csaba mesélt részletesebben honlapunkon. (Videó megtekinthető itt, a zene pedig letölthető.)

A Cassovia Steelershez tartozó, most a nyitó motívumok utánra került zenei részről Ján Tamášt kérdeztük. A szlovák futballista-kontingens tagja elmondta, mit tud a bevonuló dalukról:
- A szám eleje Lil Wayne-től a Right Above It, és azután következik a mi zenénk, amit kassai srácok dobtak össze. Egyik játékostársunk meg akarta karácsonyra lepni a csapatot, így felkereste egy barátját, akiről tudta, hogy rappel. Jimbo a neve és rozsnyói; igent mondott és megírta a szöveget. Az alapzenét illetően azt akarták, hogy valami rockosabb legyen.

A végeredményt két helyen lehetséges meghallgatni: előzetes itt, cikkünk alján - valóságosan pedig, "élőben" a most szombati hazai bajnoki mérkőzésen, délután 3 órai kezdettel.

mérkőzések

2019 HFL,
alapszakasz:

április 7.:
Budapest Wolves - Miskolc Steelers

április 27.:
Budapest Cowbells - Miskolc Steelers

május 12.:
Miskolc Steelers - Kyiv Capitals

május 18.:
Miskolc Steelers - Fehérvár Enthroners

június 2.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks

június 15-16.:
WILD CARD-MECCSEK

június 22-23.:
ELŐDÖNTŐK

július 6.:
DÖNTŐ - HUNGARIAN BOWL


--------------------------------
2018 Divízió II bajnokság,
alapszakasz:

március 17.:
Miskolc Steelers 2 - Budapest Wolves 2 6-14

április 1.:
Miskolc Steelers 2 - Rebels Oldboys 6-19

április 15.:
Eger Heroes - Miskolc Steelers 2 58-7

május 12.:
Miskolc Steelers 2 - VSD Rangers 6-15

május 27.:
Dabas Sparks - Miskolc Steelers 2 46-0

június 16.:
Wolverines - Miskolc Steelers 2 36-0

bajnokság

2019, HFL, alapszakasz

W
L
point
Wolves
0
0
0:0
Steelers0
0
0:0
Cowbells
0
0
0:0
Enthroners0
0
0:0
Sharks0
0
0:0
Capitals
0
0
0:0








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 3 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs