Steelers - Monarchs, 2015. április 25., 14.45



Helyszín: Felsőzsolca, városi sporttelep (Bólyai J. u.). A dátum április 25., szombat délután, a kezdési időpont háromnegyed 3.

Két amerikai csinál-e nyarat?
Vagyis mire lesz elég a megduplázott idegenlégiós-igazolás a Miskolc Steelersnek a HFL-ben, talán legerősebb idei ellenfelével szemben?

A Bratislava Monarchs érkezik szombaton délután a borsodi amerikaifutball elsőszámú reprezentánsához: a szlovák élcsapat a kiemelt magyar bajnokságban az Acélcsapat második vendége. Az első, a tavalyi HFL-bajnok Budapest Cowbells nagy falatnak bizonyult az ezüst-piros színű újoncok számára az április eleji nyitófordulóban: 42-21-es tisztes vereségre futotta a pestiekkel szemben. Az újabb rivális sem gyengébb, hiszen egyrészt európai hírű klubról van szó (amely idén első ízben nyert befogadást a magyarországi küzdelemsorozatba), másrészt ahogy a „Kolomposok” eddig a miskolci győzelem mellett egy sima másik sikert is maguk mögött tudhatnak (48-23), úgy a pozsonyiak is 59-0-lal és 46-7-tel tudták le eddigi két fellépésüket.

A miskolciak azonban igyekeznek jobban megnehezíteni a szomszédok dolgát, mint az sikerült az újpestieknek és a nyíregyháziaknak. Sőt, az április 25-én, szombaton délután háromnegyed 3-ra Felsőzsolcára, a megyeszékhelyhez közeli sporttelepre invitált helyi focibarátokat szeretné végre győzelemmel megörvendeztetni Száraz Zsolt legénysége. Ebben sokat segíthet a három hete érkezett amerikai elkapó, Troy Rice mellé a héten leigazolt másik amerikai játékos, Dion Mario Williams, akit sikerült is rohammunkával pár nap alatt pályára lépésre „alkalmassá” tenni (adminisztratív értelemben). Ha hasonló mértékben tud hozzájárulni a Cassovia Steelersszel közös csapatot alkotó Acélosok támadó, illetve védőjátékához, mint honfitársa tette három hete, akkor sokat emelhet a hazaiak esélyein. Edzője őt is „multifunkciós” szerepnem kívánja játszatni, mint kollégáját. A gárda szlovák tagjai pedig alighanem különösképp odateszik most magukat a fővárosi „nagy testvér” ellen...

mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs