Mikom és Minap: Acélos támogatás

A nemrégiben a csapat médiatámogatóivá előlépett Mikom portál és Minap hetilap cikket közöl (utóbbi majd e hétvégi számában) a hétfőn tartott steelerses sajtótájékoztatóról. Ezt idézzük az alábbiakban:

Az idei bajnokságtól portálunk, és társmédiáink, a Miskolc Televízió, illetve a MiNap újság kiemelt médiatámogatója lett az amerikaifutball helyi prominensének, a Miskolc Steelers csapatának. Mindezt az acélosok hétfői sajtótájékoztatóján is bejelentették, ahol bemutatták a csapat új mezét is, melynek elején a Miskolc Televízió, hátán pedig a MiNap logója hirdeti az együttműködést.

A Steelers még csak pár éves múltra tekinthet vissza, de tavaly már a döntőbe jutásért vitézkedtek a Divízió II-ben. Idén három divízióval indul a bajnokság, a miskolci csapat most is a második vonalban, azon belül a Kelet 2-es csoportjában kezdheti meg az alapszakasz küzdelmeit szombaton. Ellenfelei a csoportban a Dunaújváros Gorillaz, illetve az Újpest Bulldogs, akik már túl vannak egy mérkőzésen, melyet a dunaújvárosiak nyertek meg, az acélosoknak 25-én hazai pályán éppen őket kell legyűrni.
Harda Attila vezetőedző a csapat idei szereplését latolgatva elmondta, mindenképpen tisztes helytállásra és izgalmas meccsekre számít, bár vannak sérültjeik, és a tavalyi irányítóra, Joe Selmserre sem számíthatnak, ő Nigériában vállalt munkát. A csapatban két fiatal és tehetséges játékos is van azonban, akik a vezetőedző szerint a bajnokság végére beérhetnek ezen a poszton.
Az amerikaifutball egyre ismertebb, és kedveltebb a honi közönség körében is, ahogy a Miskolc Steelers is, a tavalyi mérkőzéseken már 5-600 szurkoló látogatta az összecsapásokat. Harda Attila szerint ebben szerepe van annak, hogy látványos, „nézőbarát” sportról van szó, amelyet egy szpíker folyamatosan közvetít a közönség felé, elmagyarázva mikor mi, és miért történik. Emellett kedveltek a pom-pom lányok, vagyis a cheerleaderek is, akik a mérkőzés szüneteiben szórakoztatják a nézőket.
„Bemutatták a csapat új mezét is, melynek elején a Miskolc Televízió, hátán pedig a MiNap logója hirdeti az együttműködést” „Bemutatták a csapat új mezét is, melynek elején a Miskolc Televízió, hátán pedig a MiNap logója hirdeti az együttműködést”

A sajtótájékoztatón bemutatták a csapat megújult honlapját, a www.miskolcsteelers.hu -t is, melyen folyamatosan figyelemmel kísérhetik a történéseket a rajongók, és elhangzott az is, hogy vasárnap tartanak elnökségi ülést, mely után várhatóan új vezetés fogja a csapatot irányítani.
A Miskolc Steelers - Dunaújváros Gorillaz mérkőzést szombaton 15 órától a népkerti Speedway Arénában tekinthetik meg az érdeklődők, a jegyek 600 forintba kerülnek.

szerző: Horváth Imre

mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs