Szertornától Farkasokig

Izgalmas hete volt és lesz a Steelers-családnak. A pompon-szakosztály mint immár önálló klub saját tornatermet avatott ünnepélyes külsőségek közepette, az Acélcsapat pedig idénye és egyben fennállása egyik legfontosabb meccsére készül az amerikaifoci juniorbajnokságban.

A Molnár Ágnes edző vezette szakág, amely az elmúlt években saját sikerei révén is kivívta már a futballbarát társadalom elismerését, ma már önálló egyesületként működik, s a Steelleaders "márkanév" a cheerleading mellett a szertornában is megjelent. E két sportág tréningjei számára alkalmas tornatermet alakítottak ki a miskolci Szemere utca 8. szám alatti épületben, amelynek avatóünnepségét a héten, csütörtökön tartották, stílusos bemutatóval. Néhány kép erről kattintás után.

Ami az amerikaifocit magát illeti, a 2015-ös szezon egyik legizgalmasabb derbijére van kilátás a hétvégén. Az Acél-ifi idegenbe utazik, hogy szombaton délután megmérkőzzön azzal a Budapest Wolvesszal az utánpótlás-liga elődöntőjében, amellyel az elmúlt fél évtizedben többször folytatott már, meglehetősen egyoldalú (nem a miskolciak számára kedvező kimenetelű) csatákat, ám amelyet legutóbb kis híján már megvert végre... Három hete talán csak néhány másodperc (avagy hét pont) hiányzott a bravúrhoz, amivel előkelőbb helyen jutott volna a rájátszásba a 19 éven aluliak csapata, de így sem volt és nincs is ok a szégyenkezésre. Most itt a lehetőség a javításra, és ha nem is esélyesként, de a győzelem reményével utazhatnak a srácok a fővárosba.
A másik ágon Budapest Cowbells - E. Juniors összecsapást rendeznek a fináléért.

Budapest Cowbells  -E. Juniors
Időpont: november 7. (szombat), 13.00
Helyszín: Budapest, Tungsram Pálya (Tábor utca 22.)

Budapest Wolves - Miskolc Steelers
Időpont: november 7. (szombat), 14.00
Helyszín: Budapest, Láng Vasas Sporttelep (Rozsnyai utca 4.)






bajnokság

2017, HFL, alapszakasz


Steelers
W

5
L

0
point

159:98
Heroes
3
2
120:122
Cowbells
3
2
105:104
Wolves 2
3
159:148
Sharks
1
4
101:148
Gorillaz 1
4
74:98

mérkőzések

2017 HFL,
alapszakasz:

március 26.:
Miskolc Steelers
- Budapest Cowbells 36-14


április 23.:
DAK Acél Dunaújváros Gorillaz - Miskolc Steelers 14-27

május 7.:
Budapest Wolves - Miskolc Steelers 23-35

május 20.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 21-13

június 3.:
Eger Heroes - Miskolc Steelers 34-40

elődöntő, június 24.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves





2016 HFL,
alapszakasz:

április 3.:
Miskolc Steelers
- Nyíregyháza Tigers 14-9


április 17.:
Eger Heroes - Miskolc Steelers 33-36

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 43-40

május 14.:
Budapest Cowbells - Miskolc Steelers 41-27

május 22.:
Budapest Wolves - Miskolc Steelers 16-28

június 4., elődöntő:
Miskolc Steelers - Eger Heroes 16-28

június 19., döntő:
Budapest Cowbells - Miskolc Steelers 16-19




2016 juniorbajnokság,
alapszakasz:

szeptember 17.:
Miskolc Steelers - Nyíregyháza Tigers 20-12

október 2.:
Újpest Bulldogs - Miskolc Steelers 18-34

október 22.:
Miskolc Steelers - Wandereres 27-8

november 6.:
Budapest Cowbells - Miskolc Steelers 2-23

november 12.:
Miskolc Steelers - Young Guns United23-8

november 19.:
Budapest Wolves - Miskolc Steelers 34-0

edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-21 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 3 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs