Indulhat a menetelés! Steelers - Tigers vasárnap

A tavalyi debütálást követően, bár idén nem nemzetközi összetételű mezőnyben, de továbbra is a hazai versenysorozatok elitjében, a legmagasabb kategóriában szerepel az Acélcsapat. A HFL 2016-os bajnoksága ezen a hétvégén rajtol (alacsonyabb osztályokban már voltak meccsek múlt héten is), a miskolciak számára vasárnap, hazai pályán.

A Miskolc Steelers első ellenfele a szezonban az a Nyíregyháza Tigers lesz, amellyel már jónéhányszor megvívta harcát az idén egy évtizede létező borsodi együttes; például 2007. májusában, a klubtörténet első bajnoki szezonjának (Div. 2) első itthoni mérkőzésén (DVTK-stadion). Szomszédvárakról lévén szó, az oda- és visszavágóknak különös jelentősége volt az évek során, jellemzően a Tigriseknek termett több babér (legutóbb is, már a HFL-ben), ám korosztályos szinten sikerült visszavágni. Ennek megismétlése a cél a mostani derbin, immár a felnőttek között.

A fekete-fehér színösszeállítású vendégek amerikai és ukrán, valamint itthonról békéscsabai és (a sors fintoraként) msikolci játékosokkal megerősítve érkeznek vasárnap a borsodi megyeszékhelyre. A Steelersben ugyanakkor láthatja a hazai publikum a tehetséges helyi fuiatalok mellett a már tavaly is meghatározó szerepet játszó Troy Rice - Dion Williams - Vasyl Jordan triót, de a fővárosból és szintén Csabáról ugyancsak igazolt új játékosokat a Miskolc. Nem kevésbé fontos, hogy az évek óta örvendetesen fejlődő utánpótlásból is kerülnek fel újoncok a nagyok keretéhez.
Hogy neveket is említsünk azok közül, akikkel most ismerkedhet majd meg a publikum: a válogatott offense guard Menczel Dániel, a békéscsabai Csulik Tamás defensive end, a szerb nemzetiségű Leon Milosevics, szintén védő, és a tengerentúli Demetrius "Meechie" Eaton, volt amerikai válogatott linebacker. Említsük meg a kihagyás után visszatérő DE Szabó Dávidot is.

A klub részéről az alábbi vállalás fogalmazódott meg a 2016-os jubileumi esztendőre nézve:
"Az idei bajnoki szezonban szeretnénk feljebb tolni a képzeletbeli lécet és megcélozni a rájátszást jelentő helyek valamelyikét. Nem lesz könnyű feladat, mert a HFL-csapatok mindegyike komoly játékerőt képvisel és bár nincs az előzetes becsléseink szerint kimagasló csapat (mint tavaly a Monarchs), de az újonc Heroes is figyelemfelkeltően igazolt játékosokat az előttük álló mérkőzésekre.
Az elmúlt év egyébként a legnagyobb fejlődést hozta a Steelers 'újkori' történelmében, nemcsak az utánpótlás, hanem az egész csapat szempontjából. Rengeteget tanultunk, remek csapatokkal találkoztunk, nagyszerű játékosok ellen és játékosokkal dolgoztunk az egész szezonban HFL- és utánpótlás-szinten egyaránt. Rutinosabbak és jobbak lettünk és egy évvel idősebbek, ami látszódni fog az idei mérkőzéseken is, egészen az utánpótlás-bajnokságok végéig, hiszen a tavalyi fiatalok két kivétellel még az idén is egész évben versenyezhetnek."


Miskolc Steelers-Nyíregyháza Tigers
2016. április 3. Miskolc, MVSC pálya



Kapunyitás: 14:00
                    14:50 Csapatok bevonulása
                    14:55 Himnusz
                    15:00 Mérkőzés kezdete (kezdőrúgás)
Belépőjegy: 1000 Ft (6 éves kor alatt ingyenes)
További információk:
         www.mafsz.org
         www.facebook.com/events/692776407531616/

A sportági szövetség hivatalos honlapjának csapatismertető cikke:
Maradt a nagy trió, magasabbra került léc

A kiemelt bajnokságra (HFL) 2016-ban nevezett csapatok:
Miskolc Steelers
Győr Sharks
Nyíregyháza Tigers
Budapest Cowbells
Eger Heroes
Budapest Wolves


A kiemelt bajnokság (HFL) 2016-os programja:
2016.04.02. Budapest Wolves - Eger Heroes
2016.04.02. Budapest Cowbells - Győr Sharks
2016.04.03. Miskolc Steelers - Nyíregyháza Tigers
2016.04.16. Budapest Wolves  Budapest Cowbells
2016.04.17. Eger Heroes - Miskolc Steelers
2016.04.17. Győr Sharks - Nyíregyháza Tigers
2016.04.23. Eger Heroes - Budapest Cowbells
2016.04.24. Nyíregyháza Tigers - Budapest Wolves
2016.04.24. Miskolc Steelers - Győr Sharks
2016.05.14. Budapest Cowbells - Miskolc Steelers
2016.05.16. Nyíregyháza Tigers - Eger Heroes
2016.05.16. Győr Sharks - Budapest Wolves
2016.05.22. Nyíregyháza Tigers - Budapest Cowbells
2016.05.22. Budapest Wolves - Miskolc Steelers
2016.05.22. Győr Sharks - Eger Heroes
2016.06.04. Az alapszakasz 1. helyezettje - Az alapszakasz 4. helyezettje
2016.06.04. Az alapszakasz 2. helyezettje - Az alapszakasz 3. helyezettje
2016.06.19. Döntő

bajnokság

2017, HFL, alapszakasz


Steelers
W

5
L

0
point

159:98
Heroes
3
2
120:122
Cowbells
3
2
105:104
Wolves 2
3
159:148
Sharks
1
4
101:148
Gorillaz 1
4
74:98

mérkőzések

2017 HFL,
alapszakasz:

március 26.:
Miskolc Steelers
- Budapest Cowbells 36-14


április 23.:
DAK Acél Dunaújváros Gorillaz - Miskolc Steelers 14-27

május 7.:
Budapest Wolves - Miskolc Steelers 23-35

május 20.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 21-13

június 3.:
Eger Heroes - Miskolc Steelers 34-40

elődöntő, június 24.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves





2016 HFL,
alapszakasz:

április 3.:
Miskolc Steelers
- Nyíregyháza Tigers 14-9


április 17.:
Eger Heroes - Miskolc Steelers 33-36

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 43-40

május 14.:
Budapest Cowbells - Miskolc Steelers 41-27

május 22.:
Budapest Wolves - Miskolc Steelers 16-28

június 4., elődöntő:
Miskolc Steelers - Eger Heroes 16-28

június 19., döntő:
Budapest Cowbells - Miskolc Steelers 16-19




2016 juniorbajnokság,
alapszakasz:

szeptember 17.:
Miskolc Steelers - Nyíregyháza Tigers 20-12

október 2.:
Újpest Bulldogs - Miskolc Steelers 18-34

október 22.:
Miskolc Steelers - Wandereres 27-8

november 6.:
Budapest Cowbells - Miskolc Steelers 2-23

november 12.:
Miskolc Steelers - Young Guns United23-8

november 19.:
Budapest Wolves - Miskolc Steelers 34-0

edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-21 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 3 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs