Három arany után a negyedikért

A hétvégén megkezdi a juniorbajnokság küzdelemsorozatát a 19 éven aluliak csapata: szombaton kora délután a nyíregyházi Kis-Tigrisek lesznek az ellenfelek a Szentpéteri kapuban.

- Eddig minden szinten sikerült a lehető legjobb eredményt elérnünk - emlékeztetett a mérkőzés felvezetéseképpen Száraz Zsolt vezetőedző. - Miután megnyertük a felnőtt magyar bajnokságot, nem kérdés, hogy utánpótlásban is szeretnénk minél jobban szerepelni. Döntőbe jutni. Akár megnyerni... Akkor majd azt mondhatjuk: ez a Miskolc Steelers arany-éve volt.
A meccset beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott: a junior játékosok közül többen a felnőtt keretben is lehetőséget kaptak, így kellő rutinnal rendelkeznek.
- A harmadik aranyérmünk után szeretnénk egy negyediket is a falra akasztani - folytatta a szakvezető. - Az ország egyik legjobb utánpótlásképző programjával rendelkezünk. Évek óta zajlik. Jelzi, hogy a 18 éves Szabó Martin felnőtt válogatott lett, és van három utánpótlás-válogatott is. Minden szeptemberben toborzás; idén a szövetséggel karöltve egész hónapban igyekeznek minél több miskolci iskolába eljutni, megismertetni az Acélcsapat nevét.
Szintén szóba került: október 1-én Családi napot rendez ismét az egyesület a sportág népszerűsítésének céljával (az ÉMÁSZ támogatásával); erről még időben adunk majd bővebb híreket.

A most hétvégén esedékes első juniorbajnoki az Acél-ifi számára régóra ismerős ellenfelet hoz: a Nyíregyháza Tigers fiataljai érkeznek a borsodi megyeszékhelyre. A feketeruhások egy bajnokin már túl vannak ezen az őszön: múlt hétvégén fővárosi riválisukat múlták felül.

A mostani mérkőzés szeptember 17-én, szombat délután 2 órakor kezdődik, a helyszín a Steelers edzőpályája a Rendészeti Szakközépiskolában (Szentpéteri kapu 78.). A belépés díjtalan.
Tavaly hasonló párosításban 40-28-as hazai győzelemmel végződött az összecsapás. Az ezüst-pirosak akkori keretéből mára mindössze ketten "öregedtek ki".
Amint említettük, Szabó Martin személyében a nagyválogatottban is képviselteti magát a Steelers Junior, de a miskolci felnőtt csapatban meghatározó embernek tekinthető Jónás Máté, valamint Orosz Dénes, Barna Miklós és Viktor Jonatán, akik szintén U19-es válogatottak. Ugyanott a miskolci tréner Aggod Pétert is edzőnek (támadófal) kérték fel a közelmúltban. Az Acélcsapatnál a felkészítést utánpótlás szinten is Száraz Zsolt irányítja, Aggod Péter és Szabó Roland segítségével.


Az előző (2015-ös) szezonban a 19 éven aluliak elődöntősek voltak. Idén tehát cél a feljebb lépés. Ez az alábbi program teljesítésével érhető el:

szeptember 17. Miskolc Steelers – Nyíregyháza Tigers
október 02. Újpest Bulldogs – Miskolc Steelers
október 22. Miskolc Steelers – Wanderers
november 06. Budapest Cowbells – Miskolc Steelers
november 12. elődöntő
november 19. döntő
A fentieken kívül még az alábbi klubok szerepelnek a kiírásban (másik ágon): Győr Sharks, Budapest Wolves, Bratislava Monarchs, Young Guns United.

A csütörtöki szezonbeharangozó sajtótájékoztató a Zsolca TV riportjában:


mérkőzések

2018 HFL,
alapszakasz:

március 25.:
Miskolc Steelers
- Nyíregyháza Tigers ELHALASZTVA!

április 8.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 24-25

április 29.:
Győr Sharks - Miskolc Steelers 6-35

május 6.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 21-13

május 19.:
Budapest Eagles - Miskolc Steelers 26-35

június 3.:
Miskolc Steelers - Fehérvár Enthroners 48-13

június 9.:
Miskolc Steelers
- Nyíregyháza Tigers 35-0


június 17.:
DAK Acél Dunaújváros Gorillaz - Miskolc Steelers 10-24

elődöntő, július 1.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 33-14

döntő, július 14.:
Budapest Wolves - Miskolc Steelers 34-30


--------------------------------
2018 Divízió II bajnokság,
alapszakasz:

március 17.:
Miskolc Steelers 2 - Budapest Wolves 2 6-14

április 1.:
Miskolc Steelers 2 - Rebels Oldboys 6-19

április 15.:
Eger Heroes - Miskolc Steelers 2 58-7

május 12.:
Miskolc Steelers 2 - VSD Rangers 6-15

május 27.:
Dabas Sparks - Miskolc Steelers 2 46-0

június 16.:
Wolverines - Miskolc Steelers 2 36-0

bajnokság

2018, HFL, alapszakasz

W
L
point
Wolves
6
1
209:76
Steelers6
1
222:93
Cowbells
6
1
202:119
Tigers
4
3
193:140
Enthroners2
5
123:210
Sharks
2
5
68:175
Eagles
2
5
112:216
Gorillaz
0
7
60:160

edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 3 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs