Válogatott siker, Családi Nap, junior-bajnoki

Sűrű a hét. Múlt szombaton válogatott mérkőzésre volt hivatalos több Steelers-játékos is - a bő keretben jónéhányan megtalálhatók, végül Lengyelország ellen hárman húzhatták fel a (piros-fehér-)zöld mezt olyanok, akik a 2016-os idényben bajnokikon az ezüst-piros szerelést viselték.
Ezen a hétvégén már az utánpótláskorúak versenysorozata folytatódik, ezt megelőzően pedig Családi Napot tart a miskolci klub.

Szabó Martin, valamint Csulik Tamás (DL) és Menczel Dániel (OL) futhatott ki a pályára steelersesként az alig egy-két éve formálódó magyar nemzeti csapat színeiben múlt szombaton. Két vereséget követően végre győzelemre készült (hazai pályán, Székesfehérváron) a Grátz Vilmos edzette gárda - és ez meg is született. Komoly izgalmakat követően: nagy hátrány a mérkőzés első szakaszában, huszáros hajrával fordítás a végén, majd az utolsó pillanatokban bebiztosított nyertes derbi a lengyelek ellen: mintha NFL-meccset látott volna a fehérvári First Field közönsége. Folytatás október 29-én szintén Székesfehérvárott, Belgium ellen.

A miskolciak CB-jének hamarabb is fontos jelenése lesz, hiszen a felnőtt keret(ek) cornerbackje a junioroknál irányítóként játszik. Az U19 az őszi szezonban megszerzett első sikere után a másodikra készül: a fővárosba látogat, hogy vasárnap délután az Újpest Bulldogs vendégeként lépjen folytassa eltervezett sorozatát a döntőbejutásig. A pestiek egy sikeren és egy kudarcon vannak túl szeptemberben.



Szabó Martint mindezt megelőzően még a válogatott találkozóról kérdeztük:
- A meccs az hihetetlen volt... És hihetetlen érzés, felvenni a magyar címeres mezt. Amikor bevonultunk és elkezdődött a Himnusz, a könnyeimmel küszködtem. Büszke voltam magamra, hogy vérbeli miskolci játékosként képviselhetem a Steelerst - mesélte a fiatal játékos. - A mérkőzés az első perctől fogva izgalmas volt. Jól játszottunk szerintem és az utolsó pillanatig küzdöttünk, szó szerint, hogy törtenelmet írjunk az első magyar győzelemmel.
A válogatott kerettagságról Martin elmondta: a válogatott csapat edzései nagyon jó hangulatban folynak. - Mindenki rendes a másikkal, függetlenül attól, ki melyik csapatból jött. Félretettünk minden rivalizálást és egyre koncentrált mindenki: hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból minden meccsen. Sokat nevetünk, viccelődünk is, szerintem ez is fontos része volt annak, hogy nyertünk. Mert tényleg úgy éreztem, csapattársak vagyunk, nagybetűvel. Testvérek, akik egymásért harcolnak.
"A legjobbat hozzuk ki magunkból minden meccsen. Úgy éreztem, csapattársak vagyunk, nagybetűvel. Testvérek, akik egymásért harcolnak."

Ugyanezen gondolatok mentén vezethetjük fel a szintén hétvégi programnak ígérkező miskolci Családi Napot. A szombati esemény jó hangulati megalapozásául szolgálhat a másnapi juniorbajnokihoz (különösen akik utaznak majd Pestre, játszani, illetve szurkolni). A nevéhez méltóan családiasnak szánt rendezvényre a szervezők várnak mindenkit a nagy "Steelers családból": szülőket, hozzátartozókat, rokonokat, barátokat, drukkereket, szimpatizánsokat. A délelőtt 10 órakor kezdődő és várhatóan délután 4-ig tartó sportnap helyszíne a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola (Szentpéteri kapu 78.).


mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs