Címvédőhöz méltó kezdés, avagy elmaradt a visszavágás

Bár az előzetes esélylatolgatók a 2017-es HFL-idénynyitó hétvégén kettős fővárosi győzelmet vártak, végül a vidéki házigazdák örülhettek: mind Dunaújvárosban, mind Felsőzsolcán. A kiemelt osztályban újonc Gorillaz után a címvédő Miskolc Steelers is begyűjtötte a pontokat és a tabella élére ugrott. Ráadásul mindkét találkozó viszonylag "simán" alakult, azaz több touchdownnyi különbség került a végére az eredményjelzőre. A tavalyi fináléban eredményes acélosok egyébként most is egytől egyig betaláltak: A.J. Benson kétszer is, Troy Rice szintén tovább növelte magyarországi TD-inek magas (félszázat közelítő!) számát, Meechie Lamar posztjából (néha RB-ként pályára küldött LB) adódóan erőfutásból volt eredményes, ehhez tette hozzá a passzokat kiosztó Vasyl Jordan a magáét és könnyed irányítófutással. S ne feledkezzünk ma sem a field goalt, valamint az extrapontok többségét értékesítő Jónás Mátéról, aki cornerback szerepben is felvillantotta tehetségét. Utóbbira azért is fontos emlékeztetni, mert az egyértelmű sikerhez kellett az offense által elért 5 TD mellett az is, hogy a defense mindössze 14 ponton tartsa a fővárosi Kolomposokat.
A tudósítás címének második felét magyarázandó: ez volt, ugyebár, a 2016-os bajnoki döntő "visszavágója".

HFL, magyar amerikaifutball-bajnokság, kiemelt osztály, 2017, első forduló
Miskolc Steelers - Budapest Cowboys 36-14 (0-0, 14-7, 9-7, 13-0)
Miskolci pontszerzők: A.J. Benson 2 TD (elkapott, Vasyl Jordan passzából), Eaton Demetrius Lamar TD (futott), Troy Rice TD (elkapott, Vasyl Jordan passzából), Vasyl Jordan TD (irányítófutás), Jónás Máté FG és 3 extrapont-rúgás.
További egyéni teljesítmények: Orosz Dénes sack, Eaton Demetrius Lamar 2 sack, Károly Máté fumble recovery.
A fővárosiak touchdownjai Kántor Bálint (WR) és Czirók Márton (QB) nevéhez fűződnek.

Az Acélcsapat következő mérkőzése: április 23-án Dunaújvárosban, a Gorillaz vendégeként; azaz az első kör két hazai (vidéki) nyertese találkozik: a címvédő és az újonc.

A vasárnapi találkozó MVP-je, azaz meccs emberének választott játékosa a steelerses Anthony Benson lett; a kattintás után látható képsoron második pontokat érő elkapása idéződik fel.
Emellett a Miskolc Steelers Facebook-oldalának élő szöveges tudósítása nyomán vázlatosan bemutatjuk a bajnoki meccs lefolyását.


via GIPHY

A nap hétágról sütött, a szél erősen fújt, a DigiSport TV kamerái öt (!) állványról lenézve közvetítették a HFL-es derbit.

1. negyed: 0-0 maradt a végéig, az addig lefutott három drive eredménytelen, térfélcserekor a félpályánál járt az újabb Cowbells-támadás. Az erős szél nagyon nehezíti a passzjátékot. Az erőfutások dominálnak.

2. negyed: 7-0 a Steelers javára!
Félpályáról Rice bravúros elkapásával jutott red zone-ba az Acélcsapat, aztán többedik próbálkozásra Jordan passza A.J. Bensont találta meg az alapvonal előtt.
A Kolomposok ellentámadása kudarcba fullad, a hazaiak attakjának viszont fumble vet véget.
Jobbára acélos szabálytalanságok révén tudnak előrehaladni a vendégek.
Hasonlóképp a bal sarok felé menő passzjátékkal szerez TD-t, pontokat, és egyenlít a budapesti együttes, Kántor Bálint elkapása révén.
Előbb Troy ejt el egy bravúrosnak tetsző elkapást a gólvonal mögött, pár percre rá már a túloldalon brillírozik, nagy ütközéssel szereli az ellenfél futóját. A drive megfordításához kell még Jónás nagyszerű passzvédekezése és Meechie negatív yardos sackje.
Aztán már megint támadásban jeleskedik Rice. Másodpercek vannak hátra a félidőből...
14-7 a szünetben! Vezet a Miskolc Steelers, miután az utolsó másodpercben Meechie Eaton (épphogy csak...) begyötörte középen a labdát. Jónás Máté extrapont-rúgása ezúttal is jó volt.


A szünetben rézfúvósok és mazsorettek gondoskodnak a (mi tagadás, fagyoskodó) közönség szórakoztatásáról.

3. negyed: az első drive a Cowbellsé a harmadik negyedben. Lassan halad az akció, kisebb büntetések ide-oda.
A szélfúvás most a pestieket segíti, két nagy passzal-elkapással a gólvonalra érnek. Irányítófutás (Czirók Márton), TD. 14-14.
Goal line szituáció, több megfogott futás után - ismét működik a Jordan - Benson tengely: TD, 20-14 (blokkolt rúgás).
A kickoff után visszaszerzi a labdát a Steelers! Újra támadhat, növelheti előnyét.
23-14, mezőnygóllal.


4. negyed:
Troy Rice elkapása, ezzel lett lett 29-14.
Vasyl Jordan irányítófutás! TD. Extrapont is jó. 36-14.
És ez a végeredmény. Ezzel jelenleg a táblázat élén az Acélcsapat!






mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs