A harmadik meccs után is százszázalékosan

Újabb ellenfelet, újabb fővárosi riválist, újabb korábbi bajnokot múlt felül az Acélcsapat. A budapesti Farkasokat ráadásul idegenben verte a borsodi gárda, úgy, hogy néhány perces hullámvölgytől eltekintve nem is hagyott kétséget a győzelme felől.
Egyébiránt változatos, sőt, "őrült" meccs volt a vasárnap déli pesti derbi. Az első két drive-jából két TD-vel kezdett a vendégcsapat, 0-14 után éledt csak a hazai egylet, "hirtelen" szerzett szintén két touchdownt és rúgott egy mezőnygólt, a második negyedben 17-14-re fordítva. Ez az állás azonban csak rövid ideig állt, mert jött ismét két miskolci hatpontos (és két jó extrarúgás), amivel a címvédő 28-17-es vezetéssel mehetett szünetre.
A félidőben lett volna esély változtatni, és akár újra megfordulhatott volna a helyzet - de ahogy elkezdődött a második játékrész, nem lehetett ennek jelét látni. Miskolci labdaszerzés, TD-vel tovább nő a különbség, aztán turnoverek ide és oda... majd csak a záró negyedben sikerül egy hatpontossal mérsékelnie hátrányát a vendéglátóknak, ám nincs egy pillanat sem, amikor azt éreztetnék, hogy van keresnivalójuk.

A HFL 2017-es küzdelemsorozatából lejátszott három fordulóban mindössze az Acélcsapatnak sikerült három győzelmet begyűjtenie. Minden más rivális legalább egy vereséggel áll eddig (A magyar rekordbajnok Wolves például immár kettővel.) Mindez azt jelenti, hogy a rájátszásba jutás gyakorlatilag már most megvan a borsodiaknak. A hátralévő két mérkőzésen az eddig gyengébbnek bizonyult Győr Sharks (május 20., itthon), majd a szezonban kétarcúan szereplő Eger Heroes (június 3., idegenben) lesz az ellenfél. Utána jöhet a playoff.

Budapest Wolves - Miskolc Steelers 23-35 (7-13, 10-14, 0-7, 6-0)
Budapest, ELMÜ-pálya
Miskolci pontszerzők: Troy Rice 2 TD (mindkettő elkapott, Vasyl Jordan passzából), Eaton Demetrius Lamar TD (futott), A.J. Benson 2 TD (elkapott, Vasyl Jordan passzából), Sviatkó Gábor 5 extrapont-rúgás.
További egyéni teljesítmények védőoldalról: Troy Rice interception és forced fumble recovery, Stadler Dániel sack, Jonathán Victor interception.

A hétvége másik két eredménye:
Győr Sharks - DAK Gorillaz 14-0
Budapest Cowbells - Eger Heroes 20-25




(illusztráció: a DigiSport TV weboldalának címlapja)

A bajnoki mérkőzés alakulását a Miskolc Steelers Facebook-oldalának élő szöveges tudósítása segítségével idézzük fel:

1. negyed:
A meccs első játéka: saját 35 yardosról Jordan passza Rice felé, aki elkapás után egy csellel megnyitja magának az utat az end zone felé, TD. Sviatkó Gábor extrája is jó. 0-7
Második miskolci támadás, második touchdown: az extrarúgással együtt 14-0-ra vezet már a Steelers. A pontszerzést Szabó Martin (aki amúgy cornerback!) nagyszerű elkapása előzte meg. Később a CB nem csak receiver, de running back pozícióban is többször feltűnt.
Zárkózik a Wolves: Bencsics - Elek passzjáték révén elkapott touchdownnal szerez 6 (+1) pontot a hazai csapat. 7-14

2. negyed:
Már egyenlő: újabb passzolt TD-vel 14-14-re hozza vissza a meccset a Wolves.
Interceptiont szerez a vendéglátó csapat, amit a félpályáig visz vissza.
Kivédekezné a Farkas-drive-ot a Steelers, de roughing the passer szabálytalanság miatt mehet tovább a Wolves.
Fordulat: vezet a hazai gárda - igaz, csak egy field goallal. 17-14
Steelers-drive: se a futás, se a passz nem megy igazán, ergó az irányítónak magának kell nagyott futnia, Jordan megteszi.

Egy perccel a félidő vége előtt 4.-nek is nekimegy a Steelers, méricskélés kell hozzá, hogy megvan-e vagy sem... Meg!
A következő passzt Rice bravúrosan szerzi meg, a goal line-nál. Majd Benson-elkapás, TD, és itt a vezetés! 17-21
És onside kick a Steelerstől! De a Wolvesé marad a labda. Fél perc mire elég nekik?
Bencsics eladja, Rice elkapja, INT! A miskolci 1-es majdnem visszahordja, a pesti QB állítja csak meg az end zone előtt.
Passz, Benson elkapja, a bírók visszafújják... Kint volt, bent volt?
Mindegy, Benson még egyszer elkapja, TD. 17-28

3. negyed:
A második félidő Wolves-attakkal indul. És szinte azonnal Troy Rice begyűjtött forced fumble-jával! Igen jó pozícióból tamadhat a Steelers.
A labdaszerzést máris touchdown követi: maga Rice (immár elkapóként) teszi fel a pontot az i-re. 17-35
Kisvártatva Jonatán Victor szerez interceptiont!
Eaton Lamar futása 4. és 1-re, fumble, kitépik a kezéből a labdát... Turnover oda-vissza.
Félpályán kivédekezi a Farkas-támadást az Acélcsapat. A hazaiak támadójátéka most kicsit már kilatastalannak tűnt...
Steelers-drive a harmadik negyed közepén-végén. Csúszik a pálya, nedves a fű - alig lehet észrevenni, ami a játszókat dicséri!
4.-re 12-en a pályán a miskolciak, messzebbről puntolnak.

4. negyed:
A hátrányban lévő fővárosiak negyedikre is nekimennek, hiábavalóan. A borsodiak indulhatnak támadásra a félpályától.
Szabó Martin megint running backként kapja a labdát, 5 yardot szerez, egy bal oldali elkapók nélküli formációból indulva - balra futva.
A következő play után Jordannek le kell mennie, akkorát kapott a miskolci quarterback. A csapata puntol.
A Wolves nem képes többre, a saját huszasától egy métert sem tud előrébb jutni, és a punt is alig megy át a félvonalon. (A puntert nem védték a bírók, valljuk be.) 3 & out a miskolci oldalon is. Punt itt is.
Öt perce van a hazaiaknak, hogy valamit javítsanak az összképen (17-35 változatlanul). Félpályánál vannak. A Miskolc óvatos, mind offense, mind defense terén... De hiába: hosszú passz Elekhez, TD, extrapont, és 23-35. A külöbség 12 pont.
Kockáztat a Wolves, onside kick, de a Miskolcé a labda, 4 percen belül.
Eaton Lamar nagy futással tör át a Farkasok védelmén! 30 yardon belül a másik térfélen. Pass interference a Bensonnak menő passznál. De a támadónál! A felezővonalig vissza.
Két perccel a lefújás előtt a Digi TV-sek Troy Rice-t választják a meccs legjobbjának.
Puntol a Steelers, 1 percnél, 12 pontos előnynél. Egész pályányi terület a Wolves és az end zone között... Bencsics Márk csak rövid irányítófutásokkal tud operálni a jó védekezés miatt. 4.-re sem sikerül a passz, turnover on down. Eldőlt, vége.

mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs