Itthon folytatható a győzelmi sorozat

Itthon, azaz hazai pályán: ez néhány éve a felsőzsolcai sportpályát jelenti a Miskolc Steelers számára. A nagyvárostól autóval alig pár percre található (busszal is könnyen elérhető) kisváros minden erre kiválóan alkalmas létesítménye a helyszín most szombaton is, amikor idei negyedik riválisával néz szembe az Acélcsapat; másodjára vendéglátóként. Az első hazai bajnoki is jól sikerült, hát még az utána lejátszott két idegenbeli derbi. Mindkét fővárosi ellenfelet meggyőző módon sikerült kétvállra fektetni, közöttük pedig az amúgy jól kezdő és ígéretes újonccsapatot, a Dunaújvárost is. (Mindhárom mérkőzés megtekinthető teljes egészében videón a honlapunk Videótárában.)
Ma délután 3 órától tehát újabb megmérettetés vár a HFL címvédőjére. Az újabb elsőségre hajtó s jelenleg a tabellát is vezető, már mindenképp a rájátszásba jutó, a legnagyobb esélyesnek számító miskolciak a győrieket fogadják. A Sharksot, amely egy évtizeddel ezelőtt duplázott az akkori elsőosztály, a Divízió I. megnyerésével (2006, 2007), már tavaly is verte Zsolcán a Steelers, s ezúttal is a siker reményében lép pályára a fehérmezesek-kéksisakosok ellen.

Miskolc Steelers - Győr Sharks
2017. május 20., 15:00, Felsőzsolca, Városi Sportpálya
(belépő 1000 Ft)

A találkozót beharangozó szakmai oldalak és hírportálok cikkeiből idézünk a továbbiakban:


(fotó: Kraus Gabriella)

A sportági szakszövetség webes felületén, a mafsz.org-on ezt olvashatjuk:
A legutóbbi meccsen feljavult állapotot mutató Győr Sharks idei leghosszabb útját teszi meg, hogy megmérkőzzön a Miskolc Steelersszel Felsőzsolcán. Annak ellenére, hogy az Acélosok elsőként jutottak be a rájátszásba, még nem dőlhetnek hátra, hiszen kell nekik az újabb győzelem azért, hogy az alapszakasz-elsőséget is behúzzák. A támadósor ismét megmutatta erejét. Vasyl Yordan pályafutása egyik legjobb szezonját futja eddig, 4 TD-passzt osztott ki legutóbb, igaz, megdobta első interceptionjét is. De míg tavaly szinte minden meccsre jutott egy eladott labda, most a harmadik találkozóig kellett erre várni. De legutóbb az igazi sztár Troy Rice volt, aki úgy néz ki, hogy a Wolves ellen szeret a legjobban játszani. Most is két touchdownt jegyzett ellenük.
A Győr Sharks két hete megszerezte első győzelmét, ráadásul úgy, hogy pontokat sem kapott. Ez a defense akár képes lehet megállítani a Steelers támadósorát. Tavaly a Cápák az esős időjárásban megszorongatták az Acélosokat Felsőzsolcán. Most pedig a Győr a Dunaújváros elleni siker után elkaphatja a fonalat. Csak az az elhivatottság és odaadás kell, amit John Burleson vezetőedző is sokszor kihangsúlyozott. Az offense-en kell még a szakvezetőnek dolgoznia, hiszen ott még hiányzik az átütőerő. A kemény, már-már 'Acélosnak' is mondható védelmen nehéz lesz átjutnia a Sharksnak.

forrás: a Fűzővel kifelé! tippszelvénye

A Fűzővel kifele! szurkolói honlap így értékel:
A bajnok és eddig veretlen Steelers elég magabiztosan gázolt át valamennyi ellenfelén, egyik riválisuk sem tudta tartani a lépést velük, csak ideig-óráig. A támadógépezetük foghatatlan és a védelem is nagyon stabil lábakon áll, mindkét egységükben parádéznak a külföldi játékosok, hétről hétre nagyon jó teljesítményt nyújtva. Meechie Eaton nagyon jól összekapta a csapatot, fel van adva a lecke a Sharksnak. Annak a győri alakulatnak, akiket kár volt eddig lesajnálni, mert bizonyították, hogy a nagyon masszív Gorillazt verték úgy, hogy pontot se kaptak. A védelem sok labdát szerzett az előző fordulóban, ezt pedig most is hozniuk kell, ha meg akarják lepni a már biztos playoff-szereplő Miskolcot.
A hazaiak részéről minden héten egekbe lehetne magasztalni a Rice-Benson duót, akikre eddig egyik csapatnak sem volt ellenszere, hiába védekeztek rajtuk Williamsek vagy éppen McCraryk. Troy gyakorlatilag azt csinált a Wolves importjával, amit csak akart, semmilyen módját nem találták a megállításának. Amikor pedig nem felé, hanem AJ felé nézett Yordan, akkor sem kellett csalódnia, a már-már védjegyévé vált fade-et ezúttal is stabilan szedte le az egekből. A passz-futás egyensúly nagyon jól el van találva, az irányító megfelelő ritmussal variálja a játékokat, melyek sokszor az ő labdacipelésével szoktak végződni. Egyetlen kérdés csupán, hogy milyen állapotban van a válla, melyet Xavier Marsden nem éppen gyengéd ütése biztos nem mozdított el jó irányba. A támadók mellett a defense is jól működik, a futást stabilan tudják fogni, a passznál viszont akadnak gondjaik, ami nem jó előjel, ha a Győr támadórendszerét vesszük figyelembe. (...) Érdekes mérkőzésre számítunk, főleg abból a szempontból, hogy a Steelers már biztosan bejutott a rájátszásba, nem feltétlenül kell nekik a győzelem és elkezdhetnek taktikázni, kit szeretnének 'magukkal vinni' a playoffba. Persze, nem várjuk, hogy leadják a mérkőzést, de óvatosan kell menedzselniük a kulcsjátékosaik snap-számát, nehogy egy sérülés nehéz helyzetbe hozza őket. A Sharks részéről pedig all-in a szituáció, esélyük bőven van a legjobb négybe jutásra és biztos óriási étvággyal fognak megindulni a miskolci túrára.

bajnokság

2017, HFL, alapszakasz


Steelers
W

5
L

0
point

159:98
Heroes
3
2
120:122
Cowbells
3
2
105:104
Wolves 2
3
159:148
Sharks
1
4
101:148
Gorillaz 1
4
74:98

mérkőzések

2017 HFL,
alapszakasz:

március 26.:
Miskolc Steelers
- Budapest Cowbells 36-14


április 23.:
DAK Acél Dunaújváros Gorillaz - Miskolc Steelers 14-27

május 7.:
Budapest Wolves - Miskolc Steelers 23-35

május 20.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 21-13

június 3.:
Eger Heroes - Miskolc Steelers 34-40

elődöntő, június 24.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves





2016 HFL,
alapszakasz:

április 3.:
Miskolc Steelers
- Nyíregyháza Tigers 14-9


április 17.:
Eger Heroes - Miskolc Steelers 33-36

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 43-40

május 14.:
Budapest Cowbells - Miskolc Steelers 41-27

május 22.:
Budapest Wolves - Miskolc Steelers 16-28

június 4., elődöntő:
Miskolc Steelers - Eger Heroes 16-28

június 19., döntő:
Budapest Cowbells - Miskolc Steelers 16-19




2016 juniorbajnokság,
alapszakasz:

szeptember 17.:
Miskolc Steelers - Nyíregyháza Tigers 20-12

október 2.:
Újpest Bulldogs - Miskolc Steelers 18-34

október 22.:
Miskolc Steelers - Wandereres 27-8

november 6.:
Budapest Cowbells - Miskolc Steelers 2-23

november 12.:
Miskolc Steelers - Young Guns United23-8

november 19.:
Budapest Wolves - Miskolc Steelers 34-0

edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-21 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 3 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs