Meglesz az esély a címvédésre?

Nem mindennapi bravúrt hajtott végre a Miskolc Steelers tavaly, amikor megnyerte a HFL-t, úgy is, mint a magyar amerikaifutball-bajnokság aktuális legmagasabb osztályú kiírását. Első vidéki HFL-győztes lett, és összességében is a második vidéki bajnok (egyszersmind a harmadik nem-budapesti csapat, amely győz a fináléban). Ha pedig ismét bejutna a versenysorozat legjobb két gárdája közé (2017. július 8., Új Hidegkuti Stadion), ugyancsak felírná a nevét egy különleges listára.

Az, hogy egy csapat egymást követő esztendőkben szerepeljen a nagydöntőben, már a legelső kiírások alkalmával előfordult: az akkoriban a legjobbak között küzdő Debrecen Gladiátors a magyar bajnokságok első három fináléjának egyaránt résztvevője volt; 2005-6-7-ben egyaránt alulmaradt az aktuális bajnokkal szemben. Ezen felül még a Budapest Hurricans ismételt a döntőbe kerüléssel, 2012-13-ban, egy sikerrel és egy kudarccal. A végére hagytuk a két legfontosabb említendőt: a Győr Sharks és a Budapest Wolves (egy időben Docler Wolves néven) elérte azt a bravúrt, amire a borsodi Acélcsapat most készül: hogy bajnoki aranyérem után újra megmérkőzzön az elsőségért, és ismét begyűjtse a legjobbnak járó elismerést. A győri Cápák a második és a harmadik alkalommal kiírt magyar amerikaifoci-bajnokságban (2006, 2007: Divízió I.) dupláztak, míg a fővárosi Farkasok a 2008-as elsőosztályú győzelmet követően kétszer is (2009, 2010). Folytatni adminisztratív okok miatt* nem tudták a sorozatot, de 2011-ben sem találtak legyőzőre, majd 2012-ben már a HFL-ben diadalmaskodtak. (És 13-14-15-ben is ott voltak a döntőben, igaz, újabb arany nélkül.)

Ebben a sorba állhat be tehát a Steelers, ha most szombaton megveri a rájátszásban neki sorsolt ellenfelet - történetesen az előbbiekben hosszan méltatott Farkasokat. Ez az Acélosok évtizedes története folyamán nem sokszor sikerült eddig, ám éppenséggel a tavalyi győztes szezonban igen (28-16), és idén is (35-23). Érdekesség, hogy utóbbi sikerek egyaránt idegenben jöttek össze, a folytatásban azonban hazai pályán fogadhatja a pestieket a Miskolc.

Ha pedig jól veszi ezt az akadályt is (2017-beli százszázalékos menetelését folytatva), akkor a július második hétvégéjén esedékes fővárosi HFL-döntőben az lehet a tét, amit mind az Acélosok egyik edzője előrevetített az évad nyitányaként (Aggod Péter: "Címvédésre készülünk"), mind a magyar nyelvű amerikaifocis hírportál (Történelmet írna a Steelers a duplázással). Utóbbi cikkben így elemzett a site szakembere: "Nem titkolt céljuk, hogy otthon tartsák a HFL-trófeát, ami eddig még senkinek sem sikerült"...

* "A HFL eredeti elképzelés szerint nemzetközi torna lett volna, ám 2011-ben csupán 3 magyar együttes vállalta az indulást, a többi magyar és a meghívott külföldi csapatok nem. Így a 2011 őszére tervezett bajnokság nem került megrendezésre, a Hungarian Bowl ebben az évben elmaradt, és a 2011 tavaszán megrendezett Divízió I bajnokságot megnyerő Nyíregyháza Tigers lett a magyar bajnok (akik a HFL-indulást nem vállalták). Ősszel a 4 érintett csapat végül saját szervezésű tornán mérte össze erejét, a Fall Bowl cím nyertese a Budapest Wolves lett." forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_amerikaifutball-bajnoks%C3%A1g

mérkőzések

2017 juniorbajnokság,
alapszakasz:

szeptember 9.:
Miskolc Steelers - Gladiators 34-15

szeptember 24.:
Nyíregyháza Tigers - Miskolc Steelers 6-16

október 14.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 26-12

október 21.:
Enthroners - Miskolc Steelers 8-30

elődöntő, november 5.: Miskolc Steelers - Budapest Cowbells

döntő, november 12.



2017 HFL,
alapszakasz:

március 26.:
Miskolc Steelers
- Budapest Cowbells 36-14


április 23.:
DAK Acél Dunaújváros Gorillaz - Miskolc Steelers 14-27

május 7.:
Budapest Wolves - Miskolc Steelers 23-35

május 20.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 21-13

június 3.:
Eger Heroes - Miskolc Steelers 34-40

elődöntő, június 24.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 27-25


döntő, július 8.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 10-14




2016 HFL,
alapszakasz:

április 3.:
Miskolc Steelers
- Nyíregyháza Tigers 14-9


április 17.:
Eger Heroes - Miskolc Steelers 33-36

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 43-40

május 14.:
Budapest Cowbells - Miskolc Steelers 41-27

május 22.:
Budapest Wolves - Miskolc Steelers 16-28

június 4., elődöntő:
Miskolc Steelers - Eger Heroes 16-28

június 19., döntő:
Budapest Cowbells - Miskolc Steelers 16-19

edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 3 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)

bajnokság

2017, HFL, alapszakasz


Steelers
W

5
L

0
point

159:98
Heroes
3
2
120:122
Cowbells
3
2
105:104
Wolves 2
3
159:148
Sharks
1
4
101:148
Gorillaz 1
4
74:98
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs