Hungarian Bowl XII: címvédés avagy revans?

A tavalyi döntő előtt senki se fogadott volna arra, hogy a Steelers - Cowbells meccs az utolsó másodpercekben Troy Rice visszahordott TD-jével dől el. És mégis így történt. Idén bárki fogadhat rá, hogy a fenti esemény nem fog megismétlődni, és tuti a tipp. A 2017-es HFL-finálé hőse eltiltás miatt nem léphet pályára szombaton a "megismételt mérkőzésen".
Ennyi ugyanis csak az érdemi változás tavalyhoz képest, hiányozni fog az Acélcsapatból az elkapó/safety, minden más viszont lényegében ugyanaz: a miskolci és a budapesti csapat vívja a szezon utolsó, legfontosabb mérkőzését.

Miskolc Steelers - Budapest Cowboys
magyar amerikaifutball-bajnokság, HFL, döntő
2017. július 8., szombat, 18:00, Új Hidegkuti Stadion (MTK-pálya, Budapest, Salgótarjáni út 12-14.)


A várakozások szerint a minden eddiginél pompásabb és méltóbb körülmények között megrendezendő döntőn négy, négy és fél ezer néző lehet majd a helyszínen, ugyanakkor az élő tévéközvetítésnek köszönhetően további tízezrek (százezrek?) követhetik saját szemükkel a szombat esti történéseket. A találkozó a megszokottak szerint a DigiSport 1-es csatornáján lesz látható; a 6 órai kezdést megelőzően már 4-től és 5-től felvezető műsorokkal jelentkeznek a szerkesztők.

A nemrégiben épült MTK-stadionbeli helyzetről, állapotokról a Fűzővel kifelé! amerikaifocis weboldal cikkéből tájékozódhatnak, akik kilátogatni terveznek: Minden, amit az Új Hidegkuti Nándor Stadionról tudni érdemes.
Itt említsük meg, hogy a Steelers szurkolói buszt indít Miskolcról aznap kora délután, remélhetőleg legalább néhány százan képviselik majd Pesten a borsodi szellemet is a sokezer fővárosi néző között. A miskolci klubhoz még jegyvásárlás ügyében is érdemes fordulni, elérhetőségek korábbi híradásunkban.

Nézzük, miként harangozza be a sajtó a hétvége csúcseseményét!
Kezdjük a helyi médiával. A városi hetilap, a Minap a település sportközvéleményét foglalkoztató kérdésre hegyezi ki az izgalmakat: Miskolci aranyérem csapatsportban?
Az Észak-Magyarország és a Borsod Online így ír a hétközi sajtótájékoztatón elhangzottak nyomán: Hisznek abban, hogy győzhetnek
Az emberi tényezőre, sőt, címében egyenesen a kieső kulcsjátékosra irányítja a fókuszt a sportági szakszövetség weboldalának anyaga: Rice nélkül védené meg a címét a Steelers

Ugyanerről egyébként a miskolci edző, Eaton Demetrius Lamar így beszél a Boon-os cikkben: "Ha a Cowbellsnél azt gondolják, hogy egy ember miatt vagyunk ott, ahol vagyunk, akkor azt rosszul gondolják. Nekik plusz magabiztosságot adhat Troy hiánya, ami azonban bennünket nem gyengít meg. A szurkolók viszont szegényebbek lesznek egy élménnyel, mert nem láthatják Magyarország egyik legjobb futballistáját."


Az iménti elemzés pedig arról értekezik, hogy az Acélcsapat "eléggé stabilan teljesített az alapszakaszban", s kiemeli, hogy (mindkét tekintetben holtversenyben) a legjobb támadósorral és a legjobb védelemmel rendelkezett az idény során. Megemlítik, hogy "a hírek szerint viszont visszatér a futók közé Lesiv Pavlo", a labda másik oldalát illetően pedig hogy "a futások elleni védekezés nem működött tökéletesen, ám ennek oka az lehetett, hogy Eaton Demetrius Lamar még nem volt teljesen egészséges. A defensive backek azonban nagy erőt képviselnek, elég csak Szabó Martint, Jónás Mátét vagy Sergii Budilovot említeni."
A rivális Budapest Cowbells játékát jellemzendő arról olvashatunk, hogy "minden bizonnyal nem fog megismétlődni a szezon eleji meccs a két csapat között, amin simán kikaptak a fővárosiak", s név szerint utalnak a Kolomposok erősségét képviselő Roják Richárd, Cseperkáló Péter futókettősre, valamint arra, hogy szezonközbeni váltás nyomán immár Váry Tamás irányít, Czirók Márton pedig ismét elkapó. Megtudjuk, hogy "ismét több variáció áll Karim Trabelsi vezetőedző rendelkezésére", akinek csapatát remek formaidőzítés jellemzi, és természetesen "a tavalyi döntő után az egész csapat vissza akar vágni. Azonban a 2016-os döntőhöz képest, ez egy teljesen más Steelers."

Itt is megismerhetjük Eaton Demetrius Lamar főbb gondolatait a hétvégét illetően: "Az edzéseken vigyáztunk arra, hogy senki se sérüljön meg. A legfontosabb, hogy végre tudjuk hajtani a playeinket. Ezzel megadjuk magunknak a győzelem lehetőségét. Analizáltuk a Cowbells játékát és erre fel is készültünk. Mivel Troy nem játszhat, ezért minden bizonnyal a futásokra helyezzük majd a hangsúlyt, de természetesen lesznek más játékosok is, akikkel helyettesíteni tudjuk őt. Egy remek és kemény meccset várunk és azt várom, hogy a Cowbells váratlanokat is előhúz majd. Biztosan rátalálunk a győzelem útjára."
És Karim Trabelsiét a Budapest Cowbells kispadjáról: "Mindenki erre a pillanatra várt. Kijelenthetem, hogy kellő önbizalom van a srácokban. Rengeteg munkát végeztünk az elmúlt két hétben. A szezonban jó pillanatban álltunk fel és jöttünk vissza. Egyre tudatosabban építettük fel a játékunkat és az elődöntőben stabilan tudtunk teljesíteni és fegyelmezettek is voltunk, mindössze 50 yard büntetést szedtünk össze. Tavaly egy megnyert meccset vesztettünk el. Idén nem akarjuk, hogy ez ismét előforduljon."

A MAFSz honlapja részletesen ír a döntőn várható körülményekről, a jegyvásárlásról, a stadionbeli szabályokról. Csak néhány főbb tudnivaló: az esemény sztárvendége Meskó Zoltán, a New England Patriots egykori játékosa lesz. A rendezvény fővédnöke pedig Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár. A himnuszt Miklósa Erika opera-énekesnő énekli, a hangulatot a Drumsters dobos-showja és cheerleader-bemutatók is fokozzák.
Az MTK Stadionban július 8-án 16 órakor nyitják a kapukat, 18 órától kezdődik az összecsapás.


További olvasnivalók a szombat délutánig hátralévő időben:
A védelmek edzői szemmel
A Fűzővel kifelé! cikkében a megkérdezett Veszeli Gábor, az Eger Heroes védőkoordinátora olyan szakmai jóslatot tesz, amit a bevezetőben említettek folytán nem lehet megkérdőjelezni: "Egy biztos: Troy kezébe érvényesen nehéz lesz a Cowbellsnek odarúgni a labdát."
A támadók edzői szemmel
A másik oldalt bemutató írásban többek között Vasyl Jordan, azaz Jordán László miskolci irányító erősségeiről és (jóformán nem létező) gyengeségeiről adnak képet.
Ugyanezen a hírportálon az Overtime című podcastban a digitévések és az FK!-sok a várt "nagy fináléról" beszélgetnek hosszabban.
A Hungarian Bowl XII – Road to Hidegkuti című összeállítás pedig a 2017-es tavasz eddigi legfontosabb történéseit idézi fel, azaz hogy pontosan mi vezetett a július 8-i HFL-döntő Steelers - Cowbells párosításáig.

Zárásként a miskolci szakvezető "Meechie" Eaton szavai:
"Ha egy csapatban mindenki bízik, akkor minden egyes játékos azonos szinten lesz, és akkor közösen képesek megvalósítani azt, amiben együtt hisznek. Mi most abban hiszünk, hogy győzni tudunk szombaton."

mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs