Másodjára is „megismételt finálé”

Ismét egy korábbi nagydöntő párosítása ismétlődik meg a HFL menetrendjében. Ahogy a nyitó fordulóban a bajnoki címvédő Budapest Wolves (amely mögött ezüstérmes volt 2018-ban az Acélcsapat), a második idei Steelers-meccsen a szintén fővárosi Cowbells lesz a miskolciak ellenfele. És megintcsak idegenben. A Kolomposokkal, ugyebár, kétszer is megmérkőzött az elmúlt három év HFL-döntőiben a borsodi alakulat: 2016-ban első, 2017-ben második hely lett a derbi vége (a Cowbells esetében értelemszerűen mindez épp fordítva alakult).
Ami idén különbség a két csapat között: a mai vendéglátók győzelemmel kezdték a szezont, a vendégek vereséggel. A budapestiek a Kyiv Capitalst fogadták és küldték haza sima 26-6-tal három hete. A Miskolc Steelers pedig minimális különbséggel maradt alul (16-14) a Farkasokkal szemben.
Így ír utóbbiről a sportági szakszövetség honlapjának aktuális beharagozó cikke: "A Miskolc Steelers vereséggel kezdett, igaz, a Budapest Wolves ellen ki lehet kapni idegenben. A borsodiak védelme idén is betonbiztosnak tűnik. Az offense sem néz ki gyengének, csak meg kell még szokni, hogy Jeremy Dixon irányít és Vasyl Yordan most egy kicsit kevesebb lehetőséget kap. Legalábbis ez látszott az első meccsen. Andre Whyte viszont ott folytatta, ahol abbahagyta. Őt biztosan nehéz lesz féken tartani szombaton."

A Maker’s Mark Hungarian Football League szombati rangadója kapcsán a mafsz.org a két  vezetőedzőt is megszólaltatta:
Troy Baker, Budapest Cowbells: - Az első győzelmünk után magabiztosabban készültünk a következő meccsünkre és már nagyon várjuk, hogy pályára léphessünk. A Steelers egy nagyon kemény csapat, így ez a találkozó egy jó erőfelmérő lesz számunkra. Szeretném, ha a srácok a pályán megmutatnák, hogy milyen keményen tudnak játszanak, és hogy képesek voltak magasabb szintre lépni a legutóbbi találkozóhoz képest.
Eaton Demetrius Lamar, Miskolc Steelers: - Offense-ben most jobbnak kell lennünk, hogy több pontot tudjunk vinni. Nyerni megyünk Budapestre, ez nem is kérdés. Nem számít, hogy mennyire erős a defense-ük, nekünk saját magunkkal kell törődnünk és azzal, hogy működjenek a playeink.

Budapest Cowbells - Miskolc Steelers, 2019. április 27., szombat, 15 óra
Budapest, Nagytétényi pálya (Angeli út 64.), belépő: 1000 Ft (14 év alatt ingyenes)

A legutóbbi, azaz a 2018-as idénybeli bajnoki elődöntő Steelers-Cowbells csatája itt teljes egészében visszaidézhető:


mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs