Hazai pályán kezdheti a felzárkózást az Acélcsapat

A két forduló után kettészakadt HFL-mezőny második felének tagja jelenleg a Miskolc Steelers; jó hír viszont, hogy a rájátszásba jutás nincs veszélyben, és továbbra is minden adott, hogy a csapat esélyt nyerjen a döntőig menetelni. Három éve, két éve, és egy éve is megtette ugyanezt, mint emlékezetes. A jelenlegi kedvezőtlenebb helyezés és mérleg is elsősorban annak tudható be: valószínűleg legerősebb, egyaránt fővárosi ellenfeleivel, ráadásul a legutóbbi idények bajnokaival mérkőzött a kék sisakos gárda a tavasszal már lezajlott fordulókban.

A másik oka, hogy pontszám tekintetében beragadt a bajnoki rajtnál a borsodi résztvevő, az irányítóhelyzet körüli szerencsétlen fordulatok. Előbb az évek óta stabil vezéregyéniségnek, a sikerek egyik fő letéteményesének számító Vasyl Yordan, azaz Jordán László esett ki a QB poszról, majd a helyére beugró, eredetileg elkapónak szerződtetett, idegenlégiós Jeremy Dixon sérülése folytán maradt újra irányító nélkül az Acélcsapat. Úgyhogy villámigazolással kellett pótolni, méghozzá Morris Carson személyében érkezett az újabb próbálkozó.
Érdekesség, hogy a harmadik fordulós ellenfél kerete is amerikai játékossal bővült épp nemrégiben. A vasárnapi rivális Kiyv Capitals igazolta le ugyanis a HFL-be visszatérő Troy Rice-t, akire jól emlékezhetnek a miskolci drukkerek.

Mindkettejüket kiemelten említi meg a sportági szakszövetség szokásos beharangozó cikke, amelyből idézünk:
Vasárnap is rendeznek egy találkozó. A Miskolc Steelers először játszik hazai pályán, a vendége pedig a Kiyv Capitals lesz. Az Acélosok eddig mindkét meccsüket elvesztették az alapszakaszban, így most kötelező lesz nyerni. Különösen a hazai közönség előtt. A Cowbells ellen már volt egy negyednyi kiváló játéka a Miskolcnak, viszont azt a kezdőlöketet nem tudta kihasználni a győzelem megszerzéséhez. Amennyiben a Steelers-offense négy játékrészen keresztül tudja stabilizálni jó teljesítményét, akkor meglesz az első siker. Ehhez nagy segítséget nyújthat az új irányító Morris Carson, aki a hét közben érkezett a Miskolchoz.
A Kijev is egy új igazolást mutatott be a héten. Visszahozta ugyanis a HFL-be Troy Rice-t, aki a francia bajnokságot hagyta ott a magyar elitliga kedvéért. A Steelers számára pedig igen csak ismerős lehet Rice, aki három évet töltött az acélvárosiaknál. Viszont néhány ukrán játékos is pályára lépett már a borsodiaknál. Így a Capitals számára már nem annyira ismeretlen a miskolci gárda. Emellett a Kijevnek sincs még idén győzelme, így még elszántabbak lesznek a játékosok vasárnap.

A mafsz.org-on a két szakvezető prognózisa is olvasható:
Varga Zoltán (Miskolc Steelers): - Az edzésen működnek a playjeink, de a meccseken nem mindig. Erre is kerestük a válaszokat az elmúlt hetekben. Egy jó felkészülésen vagyunk túl eddig. Nem rossz csapat a Capitals, Troy leigazolásával csak erősödtek, de több egykori steelerses is szerepel a keretükben. Egy fizikális együttes, amely minden egyes yardért küzdeni fog.
Georgij Verbenko (Kiyv Capitals): - Troy érkezése számunkra nagy löketet adhat, de egyben egy újabb variációs lehetőséget is nyújt az offense-nek. A Miskolcot ismerjük és ők is ismernek minket. Így mindkét csapat jól fel fog készülni a másikból, és aki kevesebb hibát vét, az nyeri meg a párharcot. Szoros küzdelem lesz és nagyon kevés lesz a különbség a két együttes között.

A mérkőzés adatai tehát a következők:
Miskolc Steelers - Kiyv Capitals, 2019. május 12., vasárnap, 15 óra
Felsőzsolca, sportpálya (Bolyai utca), belépő: 1000 Ft

mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs