Majdnem csoda Fehérváron

Feltámadás Fehérváron - kis híján ez lett a mostani tudósítás címe. A csoda azonban mégis elmaradt: az alapszakaszban nyeretlen Acélcsapat a rájátszásmeccsét sem tudta megnyerni, az idegenbeli negyeddöntőn sem jött össze "W". Mint sok helyen rámutattak, a Miskolc Steelers több egy évtizedes bajnoki históriájában nem akadt még olyan idény, amikor legalább egy győzelemre ne lett volna jó a borsodi gárda... Most így esett, ám különösen a múlt szombaton látottak fényében nincs ok a szégyenkezésre. Nagyon kevésen múlt, talán csak a szerencsén, hogy az alapszakaszban utolsó helyen végzett miskolciak ne tréfálják meg a tavasz során jóval sikeresebb (Miskolcon is győző) székesfehérváriakat és kapják el őket otthonukban. A hétvégi derbi jelentős részében, még percekkel a vége előtt is vezető Steelers azonban a négyszer 12 perc végére alulmaradt. Pedig a váratlant bravúrt akár meg is előlegezhette volna, hogy több sérültje visszatért erre a mérkőzésre, igaz, mások, kulcsemberek, éppen menet közben estek ki a játékból. Előbbi tekintetben elég Vasyl Yordan irányítót említeni, akinek március óta folyamatosan meg kellett oldani a helyettesítését QB-poszton, egész mostanáig, míg utóbbiak között Eaton Demetrius Lamar játékos-edzőt, aki nem csak a védelemből hiányzott a második félidében Fehérváron, de alighanem full backként is.

Akárhogy is, ezen a szombaton a Miskolc Steelers számára befejeződött a HFL 2019-es szezonja.
Folytatás a talpon maradt négyes számára az elődöntőkben:
2019.06.22.: Budapest Wolves - Kiyv Capitals
2019.06.23.: Budapest Cowbells - Fehérvár Enthroners

A szombati meccs rövid jegyzőkönyve:
HFL magyar amerikaifutball-bajnokság, rájátszás, wild card mérkőzés
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 33-28 (7-14, 13-7, 7-0, 6-7)
Miskolci pontszerzők: Fenyvesi Csaba TD (elkapott, Vasyl Yordan passzából), Vasyl Yordan TD (irányítófutás), Andre Whyte TD (futott), Richard Ellebie TD (futott), Jónás Máté 4 pont (extrapont-rúgás).

Így tudósított minderről a Fűzővel kifelé! amerikaifocis hírportál:
Kattintás után megtekinthető a rangadó videóösszefoglalója, illetve a teljes felvétel a DigiSport tévé közvetítéséből.






mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs