A rájátszás esélye a tét

Az évad mérkőzését játssza szombaton a Steelers: a második bajnoki idényben máris nagy lehetőség kínálkozik a feljebb lépésre - a másodosztályú rájátszás esélye. A Divízió II. keleti csoportjában két győzelem és egy vereség begyűjtése után most az Eger Heroes az ellenfél, s ha meglesz a két pont, akkor már aligha lehet elvenni az "acélos" fiúktól a további mérkőzések lehetőségét (nem számítva a még az alapszakaszban esedékes nyíregyházi kirándulást). Ugyanakkor ha nincs meg ez a győzelem, akkor a korábbi kettő dacára elúszik az áhított, rájátszást érő helyezés... Tehát a Miskolc előtt megnyílt a pálya, hogy három diadallal, csoporton belül csak a favorit Tigersszel szemben (egy hónap múlva) esetleg alul maradva, rövid történelme nem várt sikerét elérje.

Az évad miskolci mérkőzésének felvezetése a tervek szerint hasonlóan alakult, mint egy hónappal ezelőtt, mikor a Dunaújváros Gorillazt várta a gárda. A meccset megelőző pénteken délután feldíszített és"megzenésített" nyitott platós kamion hajtott végig a belvároson, ment fel az Avasra, valamint a két városszéli nagyáruházhoz, rajta tucatnyi beöltözött játékossal és a klubhoz tartozó cheerleader-csapat pompomlányaival.

A Hősök terén egy közös fotózkodáson vett részt a teljes keret Káli Sándor polgármester társaságában. Ez a produkció értelemszerűen nagyobbrészt a médiának szólt. Az apropót az adta, hogy a város egyik büszkeségének számító, nemrég felújított Hősök tere szökőkútjának mintázata (véletlenül?) az amerikaifutball tojáslabdáit idézi...

A BOON tudósítása I.
A BOON tudósítása II.
BOON videó
A Mikom tudósítása

mérkőzések

2019 HFL,
alapszakasz:

április 7.:
Budapest Wolves - Miskolc Steelers

április 27.:
Budapest Cowbells - Miskolc Steelers

május 12.:
Miskolc Steelers - Kyiv Capitals

május 18.:
Miskolc Steelers - Fehérvár Enthroners

június 2.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks

június 15-16.:
WILD CARD-MECCSEK

június 22-23.:
ELŐDÖNTŐK

július 6.:
DÖNTŐ - HUNGARIAN BOWL


--------------------------------
2018 Divízió II bajnokság,
alapszakasz:

március 17.:
Miskolc Steelers 2 - Budapest Wolves 2 6-14

április 1.:
Miskolc Steelers 2 - Rebels Oldboys 6-19

április 15.:
Eger Heroes - Miskolc Steelers 2 58-7

május 12.:
Miskolc Steelers 2 - VSD Rangers 6-15

május 27.:
Dabas Sparks - Miskolc Steelers 2 46-0

június 16.:
Wolverines - Miskolc Steelers 2 36-0

bajnokság

2019, HFL, alapszakasz

W
L
point
Wolves
0
0
0:0
Steelers0
0
0:0
Cowbells
0
0
0:0
Enthroners0
0
0:0
Sharks0
0
0:0
Capitals
0
0
0:0








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 3 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs