A Prima közönségdíja az Acélcsapaté!

Megtartották a Prima Díj eredményhirdetését, egyszersmind gálaműsorát a Miskolci Nemzeti Színházban. Az elismerést kapottak sorában ott a Miskolc Steelers is.

A Miskolc Dixieland Band, Gecse Attila lelkész és a Zemplén Táncegyüttes mellett Páll Sándor vehette át Prima Díjat, a nagyközönség szavazatának megfelelően. A Miskolc Steelers elnöke képviselte a sportklubot a szombat esti rendezvényen.

Mint ismeretes, a Miskolc Dixieland Együttes (immár közel három évtizedes működése folytán) a térség és az ország egyik legismertebb jazz formációja. Gecse Attila lelkész, alapítója az Erzsébet Hospice Alapítványnak. És többek között a Perecesi Bányász Fúvószenekarnak is tagja. Zemplén Táncegyüttes világhírű, a régió hagyományait ápoló, kutató, feldolgozó és saját koreográfiákon keresztül bemutató együttese.

A Miskolc Steelers pedig... csak röviden a legfontosabbakat, hiszen a Vállalkozók Országos Szövetsége B.-A.-Z. Megyei Szervezetének elnöksége is erre való tekintettel emelte a nevezettek, majd a díjazottak sorába. Az első miskolci amerikaifutball klub 2006-ban alakult, majd 2007-től vesz részt a hazai bajnoki küzdelmekben. Egy ideje már a nemzetközi mezőnyű elitligában, a HFL-ben, amelyben 2016-ban arany-, 2017-ben és 2018-ban ezüstérmet szerzett.

A Minap újság ismertető cikke emlékeztet, a Prima Díj célja a magyar értelmiség szellemi eredményeinek megőrzése, a hazai tudomány, művészet, kultúra és sport fejlesztésének erősítése egy olyan, hatalomtól és politikától független kitüntető cím adományozásával, amelynek megkérdőjelezhetetlen értéke van a közvélemény szemében.

A díjkiosztó gálán a borsodi megyeszékhely új polgármestere is beszédet mondott. Veres Pál elmondta:
- Kevesebb a jó hír, a nemes példa, amelyek erőt és példát adhatnak nekünk a mindennapokban. Mivel tudunk ez ellen tenni? Ha megmutatjuk, mennyi értékünk van. Boldog vagyok, hogy megmutathatjuk a világban ezeket az értékteremtő személyiségeket. Tehetséget nagy szorgalommal lehet kibontakoztatni. Ez adjon nekünk erőt ahhoz, hogy felfedezzük a szépet, és tiszteljük a másikban a jót.




fotók: Beregi László, Minap

mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs