Diósdon a döntőért - csak a Div1-es bajnokság folytatódhat

Minden versenysorozatot lefújt a mai napon a sportági szakszövetség, a legfelső osztály kivételével. A Magyar Amerikai Futball Szövetség november 12-i határozatával reagált a koronavírus-járvány legfrissebb fejleményeire és a napokban jelentett kormányzati szigorításokra. A legfontosabb: a tavasszal elmaradt HFL "helyébe" lépett, alkalmi Divízió 1-es bajnokságot végigjátsszák, azokkal a csapatokkal, amelyek vállalják a következő heteket is. Ez három gárda. A Budapest Wolves visszalépett, így mérkőzései eredményeit törölték, ennek nyomán a keleti csoport első helyezettje a Miskolc Steelers lett. A nyugati csoportból a Győr Sharks az ugyancsak kiszálló Debrecen miatt elődöntő nélkül jut a fináléba. A Miskolcnak pedig a másik ágon a szombathelyi NBA Crushersszel kell megküzdenie a rájátszásban. Ennek a derbinek az időpontja november 15., helyszíne Diósd. A győztes pedig e hó 28-án vívhat meg a Cápákkal az elsőségért.
Az U15-ös és U17-es utánpótlás-bajnokságokat azonnal hatállyal lezárták (a győztesek ettől függetlenül már adottak: Győr Sharks, illetve GFA Bulldogs). A juniorbajnokságban még épp a döntő van csak hátra, ezt szintén megtartják: GFA Cowbells - Győr Sharks párosítással. A Divízió 2-es kategóriában a rájátszásba jutott egyesületek belementek, hogy az alapszakaszi győztes VSD Rangerst minősítsék aranyérmesnek.
A Divízió 1 pedig, mint jeleztük, a playoffal folytatódik, amennyiben a következő két hétben ezt nem befolyásolják esetleg újabb veszélyhelyzeti intézkedések.

Magyar amerikaifutball-bajnokság, Divízió 1, rájátszás, elődöntő:
Miskolc Steelers - NBA Crushers
2020. november 15. 14:00, Diósd

Jelen pillanatnyi tudásunk szerint az Acélcsapat (a Miskolc Renegades játékosaival kiegészített keretével) tudja vállalni a folytatást, így a következő hétvégi fellépést.

mérkőzések

2019 HFL,
alapszakasz:

április 7.:
Budapest Wolves - Miskolc Steelers 16-14


április 27.:
Budapest Cowbells - Miskolc Steelers 38-21


május 12.:
Miskolc Steelers - Kyiv Capitals 14-41

május 18.:
Miskolc Steelers - Fehérvár Enthroners 6-44

június 2.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 41-44

június 15. wild card-meccs: Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 33-28

június 22-23.:
ELŐDÖNTŐK
Fehérvár Enthroners - Budapest Cowbells 16-13
Kiyv Capitals - Budapest Wolves 35-27


július 6.:
DÖNTŐ - HUNGARIAN BOWL
Fehérvár Enthroners - Kiyv Capitals 14-12



--------------------------------
2018 Divízió II bajnokság,
alapszakasz:

március 17.:
Miskolc Steelers 2 - Budapest Wolves 2 6-14

április 1.:
Miskolc Steelers 2 - Rebels Oldboys 6-19

április 15.:
Eger Heroes - Miskolc Steelers 2 58-7

május 12.:
Miskolc Steelers 2 - VSD Rangers 6-15

május 27.:
Dabas Sparks - Miskolc Steelers 2 46-0

június 16.:
Wolverines - Miskolc Steelers 2 36-0

bajnokság

2019, HFL, alapszakasz

W
L
point
Wolves
5
0
152:66
Cowbells4
1
102:54
Enthroners
3
2
117:67
Capitals2
3
88:112
Sharks
1
4
85:161
Steelers0
5
96:180








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 3 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs