Miskolc AFT - Dabas Sparks, április 25, vasárnap, 15 óra

A Dabas lesz a Miskolc következő ellenfele a 2021-es Divízió 1-es bajnokságban. Pontosabban: a Dabas Sparks gárdája, kiegészítve a velük együttműködő Levelek Spartans kölcsönjátékosaival. Nota bene, a Miskolc is vegyes, azaz közös csapat: mint ismeretes, idén együttesen indul a Steelers és a Renegades, Miskolc American Football Team néven. A borsodi együttműködés többek között abban is testet ölt, hogy míg a két héttel előtti szezonnyitón az előbbi, a most vasárnapi második találkozón az utóbbi klub színeit viselik magukon a pályára lépők. Mert amint megfogalmazták, "egységünk és kölcsönös tiszteletünk kifejezése érdekében első mérkőzésünkön a Steelers pirosában, másodikon a Renegades arany-feketéjében lépünk pályára. Egy város, egy csapat."

A soros ellenfélről a sportági szakszövetség honlapján közzétett bemutatkozó cikkben olvashatunk: a Sparks számára most indul az idény, nekik még nem volt meccsük ezen a tavaszon (egyébként tavaly sem, mert akkor egyáltalán nem indultak, tehát 2019-ben játszottak utoljára, akkor is a Div1-ben.)
A Miskolc AFT viszont már túlvan egy sikerrel megvívott derbin, erről honlapunk itt írt, a mafsz.org pedig itt.

Az MAFT - Dabas Sparks bajnoki mellett erre a hétvégére még két mérkőzés esik: szombaton a Budapest Cowbells II - VSD Rangers 16-13 lett, míg ma délután esedékes a DEAC Gladiators - Budapest Titans párosítás.
A Divízió 1-ben áprilisban lejátszott korábbi összecsapások így alakultak:
Budapest Titans - NBA Crushers 19-6
Miskolc AFT - VSD Rangers 48-7
NBA Crushers - Eger Heroes 56-13


Magyar amerikaifutball-bajnokság, Divízió I
Miskolc AFT – Dabas Sparks, április 25., vasárnap, 15 óra
a Miskolci Rendvédelmi Technikum futballpályája (Szentpéteri kapu), zárt kapus meccs!

Élő közvetítés: https://youtu.be/3hEb0JhAqN0


Itt kell visszatekinteni az április 10-i VSD-meccs utóéletének fontos szegmensére. Az akkori (első) forduló legjobb játékosairól a Magyar Amerikaifutball Szövetség Facebook-oldalán szavazást, majd eredményt hirdetett. Ebben a versengésben mindkét kategóriában a miskolciak bizonyultak a legjobbnak:
"A közönségszavazatok alapján a Touchdown Store Divízió I. Hét Támadó- és Védőjátékosa:
Támadó: Szalóki János #88 Miskolc Steelers / Miskolc Renegades, 4 elkapás, 57 elkapott yard, 2 elkapott TD
Védő: Bodnár Benedek #3 Miskolc Steelers / Miskolc Renegades, 98 yard INT return TD, 4 tackle"

mérkőzések

2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT

június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT

július 3-4.:
ELŐDÖNTŐK
július 17.:
DÖNTŐ - PANNON BOWL



--------------------------------
2020 Divízió II bajnokság,
alapszakasz:

október 11.:
Győr Sharks - Miskolc Steelers 36-22

október 20.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves II 0-20

november 8.:
DEAC Gladiators - Miskolc Steelers 7-28

ELŐDÖNTŐ, november 15.:
Miskolc Steelers - NBA Crushers 30-34

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Miskolc AFT
3
0
146:35
DEAC Gladiators
2
0
26:14
Dabas Sparks
0
2
14:50
Eger Heroes
0
2
27:97



:



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs