Végül senki sem bírt a Gorillákkal

A Steelers alapszakaszbeli ellenfele, a Dunaújváros lett a Divízió II bajnoka, s nyerte el a jogot az egy osztállyal feljebb lépésre (2010-re vonatkozóan).
Az újvárosiak a legutóbbi hétvégén Újpesten lejátszott másodosztályú fináléban úgy múlták felül aktuális riválisukat, mint az idény során jóformán mindenkit: esélyt (sőt, pontszerzési lehetőséget) sem hagyva nekik. Lám, az idő mindent megszépít - „innen” nézve a borsodi Acélosok áprilisi miskolci kudarca a Gorillaz ellen már nem is tűnik annyira drámainak, a két hónappal később, szintén alapszakaszbeli dunaújvárosi vereség pedig, azzal, hogy végig „partiban voltunk”, már-már diadalnak tetszik... A lényeg, persze, hogy a Gorillák tavaly óta dicséretesen fejlődtek, s általános vélemény szerint megértek a divízió-elsőségre. A miskolciak oda-vissza megnehezítették a dolgukat (7-27 és 0-17), aztán erre más jóformán nem is volt képes 2009-ben.
A Dunaújváros kilátásba helyezett első osztályú tagsága mindazonáltal érdekes módon van hatással ma is a Steelers közelebbi jövőjére.

E pillanatban ugyanis még nem tiszta, a bajnokok vállalják - képesek-e vállalni - a magasabb szinten való szereplést, márpedig ettől függ, a másodosztályban milyen létszámviszonyok alakulnak ki a továbbiakra nézve. Ilymódon, noha az előző cikkünkben „homályként” leírt helyzet valójában csak a laikusok, azaz s szurkolók számára homályos, a vonatkozó összefüggéseket világosan látó szövetség sem tudhatja még e pillanatban, hogy is alakul a helyzet. Mint megtudtuk, a versenykiírás és egyéb elnökségi határozatok által árnyaltan leírt kép az újvárosiak döntése nyomán tisztulhat, remélhetően hamarosan, s abból kikövetkeztethető majd ki a válasz a hetek óta húzódó kérdésre: kell-e wild card mecset játszania (a Div. III döntős Jászberény ellen) Steelersnek vagy sem; igen, mikor. Csak annyi biztos továbbra is, hogy nem „egy-két” napon belül.
Talán a hét végére már többet tudunk.

A mafl.hu fényképes beszámolója a másodosztályú döntő mérkőzésről itt olvasható.

Pannon Bowl 2009
Zala Predators - Dunaújváros Gorillaz   0-10



(Fotó: Litresits Tímea)

mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs