Itt is Amerika, ott is Amerika

Szerencsésen hazatértek trénereink messziföldről, amint arról egy hete már beszámoltunk. Ám nem csak mit teszünk így: a tíznapos tanulmányút sztorija a legnagyobb hazai szaklap, a Pro Football Magazin érdeklődését is felkeltette. Amellett, hogy erről beszámolunk, kattintás után arról is hírt kell adnunk, hogy a legutóbbi másodosztályú idényekben erős riválisunknak bizonyult újpestiek sem tétlenednek mostanában, noha ők nem utaztak Amerikába, hanem onnan hoztak maguknak szakembert.
„Amerikázós” napokon vagyunk túl. Zsolti, Máté, Peti és Attila alig érkeztek haza Clevelandből, máris csengett a telefon, hogy a PFM szerkesztőségéből jelezzék, (múlt) hétfőn stáb érkezik Pestről Miskolcra, riporterük célja, hogy alaposabb interjút készítsen a Steelers-edzőkkel, a fotósé pedig, hogy mindezt meg is örökítse. Nem mellékes, hogy a fényképész maga a Pro Football főszerkesztője, Szilágyi Gábor volt, aki Zahovay Ádám kollégáját kísérte el.

Szóba került aztán a beszélgetés során minden, az amerikai nagyvárosban egy cipőbolti eladólány karján látott magyar címertől a tízéves kissrácok alkotta offense falakon keresztül az NFL-meccs VIP-sátrában kérdőívet kínálgató néhai NFL Europe-játékosig minden és mindenki. Hogy kiket (köztük sztárokat) és miket láttak barátaink élményekben gazdag kirándulásuk folyamán, miket tapasztaltak, mit tanultak, min csodálkoztak, és min nem (például hogy Clevelandben „mindenki” magyar - hiszen ez köztudott).
A történeteik és gondolataik alapján íródott riport információnk szerint a Pro Football Magazin következő, szeptember végén esedékes számában fog megjelenni.
A PFM-től Zahovay Ádám faggatja Mátét, Attilát, Petit és Zsoltit. A riport a hó végén várható, már csak emiatt is érdemes lesz megvenni (netán előfizetni) a fél éve magyarul megjelenő magazint A PFM-től Zahovay Ádám faggatja Mátét, Attilát, Petit és Zsoltit. A riport a hó végén várható, már csak emiatt is érdemes lesz megvenni (netán előfizetni) a fél éve magyarul megjelenő magazint

Addig egy másik amerikaifocis szakember adja a témát a hazai szaksajtónak: az Újpest Bulldogs ugyanis megszerezte edzőjéül Russ A. Molzahnt, akinek három évtizedes rutin van a birtokában. Los Angelesből érkezett a magyar fővárosba, legalább egy évre terveznek vele.
(Valamivel bővebben minderről a kickoff.hu-n.)

Csak halkan tesszük hozzá: hogy aztán a Steelers a következő bajnoki kiírásban találkozik-e Mr. Molzahn újpesti tanítványaival, az nem csak a 2010-es sorsoláson múlik - hanem hogy ugyanabban az osztályban kezdi-e a jövő évet a két gárda. Márpedig a Bulldogs jelen állás szerint biztosan Div. II-es lesz...

bajnokság

2017, HFL, alapszakasz


Steelers
W

5
L

0
point

159:98
Heroes
3
2
120:122
Cowbells
3
2
105:104
Wolves 2
3
159:148
Sharks
1
4
101:148
Gorillaz 1
4
74:98

mérkőzések

2017 HFL,
alapszakasz:

március 26.:
Miskolc Steelers
- Budapest Cowbells 36-14


április 23.:
DAK Acél Dunaújváros Gorillaz - Miskolc Steelers 14-27

május 7.:
Budapest Wolves - Miskolc Steelers 23-35

május 20.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 21-13

június 3.:
Eger Heroes - Miskolc Steelers 34-40

elődöntő, június 24.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves





2016 HFL,
alapszakasz:

április 3.:
Miskolc Steelers
- Nyíregyháza Tigers 14-9


április 17.:
Eger Heroes - Miskolc Steelers 33-36

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 43-40

május 14.:
Budapest Cowbells - Miskolc Steelers 41-27

május 22.:
Budapest Wolves - Miskolc Steelers 16-28

június 4., elődöntő:
Miskolc Steelers - Eger Heroes 16-28

június 19., döntő:
Budapest Cowbells - Miskolc Steelers 16-19




2016 juniorbajnokság,
alapszakasz:

szeptember 17.:
Miskolc Steelers - Nyíregyháza Tigers 20-12

október 2.:
Újpest Bulldogs - Miskolc Steelers 18-34

október 22.:
Miskolc Steelers - Wandereres 27-8

november 6.:
Budapest Cowbells - Miskolc Steelers 2-23

november 12.:
Miskolc Steelers - Young Guns United23-8

november 19.:
Budapest Wolves - Miskolc Steelers 34-0

edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-21 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 3 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs