Tréner a tengeren túlról

Tengerentúli tréner érkezett a Steelershez 2011 januárjában, komoly szakmai megfontolások eredményeképpen és előzetes tárgyalások nyomán. Phillip Hilderbrand január 18-án kezdte meg munkáját az első edzéssel. A fiatal szakember megelőzően hazánkban még nem, de például Olaszországban már foglalkozott európai amerikaifocistákkal, tehát a közeg nem teljesen ismeretlen számára.
Phillip Hilderbrand személye lesz a garancia, hogy az Acélcsapat az eddiginél magasabban jegyzett ellenfelekkel szemben is hírnevéhez, városához méltóan szerepjen a továbbiakban. A vele aláírt szerződés erre nézve biztosítékokat (konkrét elvárásokat) tartalmaz, és egy évet ölel fel.

Az alábbiakban az új Steelers-edzővel - még az előző év végén, e-mailek útján - készült interjú olvasható, amelynek elkészítésében a kérdések-válaszok fordítójaként Szegedi Máté segédkezett.


(fotó: www.salentodragons.it)

- Hazánkban is akad néhány, és voltak próbálkozó amerikai edzők is, hát, vegyes sikerrel.
- Őszintén szólva, semmit sem tudtam a magyarországi amerikaifutballról pár hónappal ezelőttig. Azonban el kell hogy mondjam, amit azóta láttam, az több mint lenyűgöző. Amilyen összefoglalókat láttam az interneten és interjúkat az edzőkkel, az nagyon hatásos volt. Olaszországban az egyedüli amerikaifutball-esemény a tévében a Super Bowl, és az lenyűgöző volt, hogy a Miskolc Steelerst láttam a hírekben. Továbbá számomra elképesztő volt látni az egyesület szervezettségét, és látni más csapatokat, ahogy játszanak. A magyar bajnokság igazi kihívásokkal teli és ezt szeretem.

- Olaszország is messze van Amerikától, de Miskolc még attól is egy kicsit messzebb...
- Számomra nem volt váratlan az utazás, mivel kerestem meg már csapatokat Európában, és tudtam, hogy ha adott lesz a lehetőség, akkor élni fogok vele. Volt is néhány ajánlatom Németországból és Spanyolországból. Ugyanakkor a Miskolc Steelers szervezettsége volt rám a legnagyobb hatással. Nem volt nehéz a választás. Éreztem, hogy a tavalyi kimagaslóan sikeres bajnoki és a szintén jó juniorszereplés után is maradt még bőven potenciál a csapatban. Pláne hogy értesültem róla, a Steelers létrehozta a saját kivilágított edzőpályát és a toborzás után is nagyon sok játékos maradt meg a csapatnál; ezek nem egyszerű feladatok Európában, tudom. Szóval összességében nagyon elégedett vagyok azzal amit az egyesületről láttam, hallottam. Érzem, hogy ha majd megérkezem és elkezdem edzeni, vezetem a csapatot, és segítek a többi helyi edzőnek a tanulásban, akkor nem kell félniük, hogy sikertelen lesz a következő szezon. 

- Könnyű avagy nehéz volt a döntés a Steelers-ajánlat elfogadására?
- Nem sokat hezitáltam. Az a fajta ember vagyok, aki tudja, hogy mit akar, és képes érte mindent megtenni, hogy el is érje azt. Szóval csak az volt a kérdés, hogy a Steelers tudja-e biztosítani, amit kértem - és tudták. Öszinte leszek, néha kissé türelmetlen voltam, hogy történjen már valami, mert tudni szerettem volna, hogy hol töltöm el a következő félévet-évet. A Steelers ebben is kiválónak bizonyult, noha nem volt könnyű összehozni a szerződést, kizárólag e-mail útján, két kontinens között.

- Minden előjel kedvező tehát; de bizonyára akadnak aggodalomra, vagy legalábbis megfontolásra késztető szempontok is.
- A félelmeim ugyanazok, mint bárhol Európában. Vajon lesz-e elég játékos az edzéseken. Nagyon nehéz úgy csapatot edzeni és jó csapatot csinálni, ha senki nem jár edzésekre... Európa "híres" arról, hogy az emberek csak játszani szeretnek, illetve lejönnek néhány edzésre és kész, szóval ez a legnagyobb félelmem. A másik aggodalmam az, hogy ha kötelező lesz edzésre járni azoknak, akik játszani szeretnének, és mellette edzőterembe is járni, akkor lehet, hogy ezt nem tudják megoldani a kevés pénzük miatt, és ezért sok tehetséges játékos abba fogja hagyni... Utálom ezt, mert én szeretem ezt a sportot és szeretném, ha mindenki játszhatna. Ugyanekkor viszont nyerni szeretek és ezért is szerződtettek, szóval meg kell tennem mindent, hogy sikerüljön. Magas elvárásaim vannak mind a felnőtt, mind a junior kerettel szemben, hiszen egyaránt nagyon jó szezonjuk volt 2010-ben. Erős támadófalunk van és néhány jó futónk. Amit láttam a videókon: kell egy kicsit még az alapokat és a technikát tanítani, javítani. Szóval szeretném a lehető legjobb eredmény elérni jövőre a Steelersszel. Ennek érdekében mindent a Steelersnek rendelek alá, az edzéseken is, és azon kívül. Elérhető leszek a csapat tagjai számára a nap 24 órájában, és ha filmet szeretnének elemezni vagy az edzőteremben gyakorolni, netán edzés után még maradni és tovább gyakorolni, én ott leszek. De a legfontosabb az egyesület, ahol mindenkinek együtt kell dolgoznia, hogy együtt egy jobb egyesületet teremtsünk.


(fotó: www.salentodragons.it)



Philip Hilderbranddal egyébként a január 14-i szezonnyitó csapatgyűlésen a miskolci városi tévé (MiTV) is interjút készített, ez az alábbiakban tekinthető meg (a Sportpercek adásából):

mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs