"Elégedett? - Igen is, meg nem is"

Interjút készített, immár a szezonzárás jegyében, Phillip Hilderbranddal a Minap című városi lap. Az önkormányzati hátterű hírportál (a hasonló című heti újság online "testvére") a Steelers számára június közepén véget ért 2011-es bajnoki idény lezárultával kérdezte az amerikai vezetőedzőt. Soós Péter riporter kérdéseire válaszolva Phil elmondta, felemásak az érzései a történtekkel (50 százalékos mérlegű alapszakasz, rájátszásba jutás, majd onnan kiesés a nyíregyházi vereséggel) kapcsolatban, ugyanakkor maximálisan bízik a még jobb folytatásban - jövőre.

A teljes interjúszöveg az alábbiakban olvasható honlapunkon is.

A magyar amerikaifociért dolgozik Miskolcon
(a cikk eredeti forrásának linkje)

 

Befejeződött a szezon a Miskolc Steelers számára, az első Divízió I-es idényében a playoffig jutott a gárda. Phillip Hilderbrand vezetőedzőt kérdeztük a mögöttük hagyott idényről. 

A Nyíregyháza elleni vereséggel (36-18) ért véget a Divízió I-es amerikaifutball-szezon a miskolci együttes számára. Az Acélcsapat tengerentúli vezetőedzője, Phillip Hilderbrand még a siker után napokkal is bosszús a rájátszásbeli vereség miatt.

 

- Elégedett a csapat szereplésével?

- Igen is, meg nem is. Nem, mert finoman fogalmazva sem szeretek veszíteni. Ugyanakkor a csapat, valamint a játékosok egyénileg is nagyon sokat fejlődtek - nem csak szakmailag, emberileg is. Ha az eredménnyel nem is feltétlenül, a folyamattal elégedett vagyok, ez összességében elsőre nem rossz teljesítmény.


Az eredeti Minap-cikkben nem akadt alkalom említeni, így egészítsük ki mi: Phil szakmai segítőjeként a szezonban Szegedi Máté (a képen jobbra), korábbi játékos, defensive coordinator, a klub jelenlegi titkára dolgozott Az eredeti Minap-cikkben nem akadt alkalom említeni, így egészítsük ki mi: Phil szakmai segítőjeként a szezonban Szegedi Máté (a képen jobbra), korábbi játékos, defensive coordinator, a klub jelenlegi titkára dolgozott

 

- Miben volt jobb a Nyíregyháza Tigers?

- Nagyon jó, összeszokott csapat a szabolcsi együttes, emellett gyors, agresszív, erős játékosok alkotják keretüket. Kiváló elkapói vannak, ugyanakkor sok az ukrán játékosuk. A külföldiek szerződtetését nem tartom jó ötletnek, mert akkor a magyarok, akik szívesen játszanának, nem kapnak lehetőséget. Én személy szerint ezért vagyok itt, hogy segítsem a magyar amerikaifutball felemelkedését.

 

- Milyen tapasztalatokkal gazdagodott első magyarországi szezonja során?

- Nagyon élvezem az itteni munkát, életet. Bárhol élsz a világban, vannak jó és rossz napjaid. Számomra a legnehezebb a magyar nyelv elsajátítása, kellemetlen, hogy nem tudunk ily módon kommunikálni. Az amerikaifutball kitölti a mindennapjaimat, ugyanakkor a focipályán kívül más helyekre is eljutottam, részesévé akartam válni a közösségnek. Örülök, hogy belevágtam az újabb európai kalandba, a Steelers egy nagyszerű egyesület, és a város is tetszik.

 

- Mi lepte meg leginkább hazánkban?

- Nagyon érdekes az időjárás. Nálunk nincs hó, éjszaka meleg van, nappal pedig még melegebb. (Phil családja Dél-Karolinában él - a szerk.)

 

- Miben más az itteni élet, munka mint legutóbbi, európai állomáshelyén, Olaszországban?

- Itália teljesen más világ, ott csak élvezik az életet, kevésbé "komolyak", más a kultúra, igazán pihentető ott élni. Ugyanakkor a sportág nehéz helyzetben van, hiszen az európai labdarúgás szent arrafele. Szakmailag is más a helyzet, hiszen ott csak háromszor edzettünk egy héten, és ezzel le is tudtuk a csapatmunkát, míg Miskolcon négyszer edzünk, emellett kétszer videózunk, s edzőterembe is járunk, csak a vasárnapjuk szabad a játékosoknak.

Vannak jó csapatok Olaszországban, de ott is ugyanaz a probléma, mint máshol a kontinensen: a pénz. A Super Bowlt alig tudtuk megoldani, hogy láthassuk. A szponzor mit lát? Hogy nem tudja eladni a csapaton keresztül a portékáját, hiszen nem jelenik meg a médiumokban. Összességében azt mondhatom, jobb Magyarországon, élvezem, hogy mindig van mit tennem.

 

- A mostani szezon során mi jelentette a legnagyobb nehézséget? Melyek voltak a csapat gyenge pontjai?

- Rengeteg sérülés sújtotta a csapatot. Elég, ha csak a három kezdő futójátékosunkat említem: valamennyien kidőltek a pontvadászat elején, közben. De a többi csapatrészt sem kímélte a sérüléshullám. A játékbeli problémák is ebből adódnak. Begyakorolunk egy új támadótaktikát, de azt nem tudjuk tökéletesen kivitelezni, ha folyamatosan másik embert kell beépíteni. A minket búcsúztató Nyíregyháza Tigers három éve ugyanazokkal az emberekkel működteti ezt a szekciót...


 

- Milyen az amerikaifutball-utánpótlása a borsodi megyeszékhelyen?

- Sok iskolás jár le nézni a gyakorlást. A probléma az, hogy csak nézik, mert azt gondolják, hogy nem tudnák játszani, nem ismerik a szabályokat. Én azt mondom, fel kell menni a pályára, és majd kialakul, az edző és a csapat is segít! A védők dolga például igen egyszerű: megállítani a támadót. Ha valakit érdekel, azt tanácsolom, nyugodtan menjen le edzésre. A másik, nagyobb gond az anyagiak. Elég drága sport a miénk, sokezer forintot kell elkölteni, míg a pályára jutunk. Egyébként Magyarországon Budapest után Miskolcnak van a legnagyobb bázisa az utánpótlás tekintetében. De sajnos, egy toborzás utáni 50 fiatalból végül - ilyen-olyan, például az említett pénzügyi okok miatt - 15-20 marad a klubnál.

 

- Miben kellene javulniuk ahhoz, hogy előrelépjenek a következő bajnokságban?

- Egyénileg kell fejlődniük a futballistáknak. Sok jó játékosunk van, de kevés "atlétánk". A lábmunka, az alaptechnika, a játékosok váltása és a szerelés védekezésnél, ezek összehangolása, amikben mindenképp javulnunk kell. Kevés időm van a támadás és a védekezés összerakása mellett a special teamre, itt is szükséges a változás. Támadásban az összeszokottság hiányzik, és az elképzeléseink gyakorlatba öntésében, a végrehajtásban is előre kell lépnünk.

 

- Phillip Hilderbranddel?

- Nem csak az én döntésem, ki lesz jövőre a vezetőedző. Szeretnék maradni, mert van lehetőség a csapatban, de a vezetésé a végső döntés.

Soós Péter

mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs