Arcok a megyéből: Aggod Péter

Az újjáépülő Steelers "The New Generation" edzőpárosának egyikéről közölt portrét az Észak-Magyarország napilap Arcok a megyéből cikksorozatában (a 2012. február 23-i számban; itt PDF-ben). Az Összetartásról, barátságról, a csapat erejéről alcímű írás a Borsod Online hírportálon szintén olvasható. Mint ahogy itt honlapunkon is. A trénerrel Juhász-Léhi István riporter beszélgetett a diósgyőri Pizza City étteremben.

A szolnoki születésű röplabdás, Aggod Péter játszott Kazincbarcikán is, de a miskolci amerikaifutball-csapattal készül nagy dobásra.
- Az általános iskola 4. osztályában kezdődött a sport iránti szeretet – kezdi a háromgyermekes, immár évek óta Miskolcon élő családapa, vállalkozó, sportvezető. – Szolnokon volt egy röplabda-toborzó, ami megtetszett és jelentkeztem, ám hetedik osztályban abbahagytam. Utána fociztam, kosaraztam, birkóztam. A középiskolában viszont jött egy röplabda-diákolimpia, én pedig jelentkeztem és újrakezdtem. Nagyon sok edzéssel, de felzárkóztam a többiekhez. Majd 17 évesen ifjúsági strandröplabda-bajnokságot nyertem, ami után bekerültem a felnőtt csapatba, az NB I-es Szolnokba. Két évet játszottam az alföldi város élvonalbeli gárdájában, azután Kazincbarcikára kerültem, az extraligás csapatba, majd megint vissza Szolnokra.


Alulról kell építkezni
A center megismerkedett későbbi nejével, akivel három évet külföldön töltött. Hazatérésük után vállalkozásba fogott, pizzériát nyitott. Amerikaifocista a Miskolc Steelersben lett 2005-ben. Eljutott Amerikába, Clevelandbe, a sportág őshazájába is a miskolci önkormányzat segítségével. Péter legnagyobb gyermeke 7 éves és a DVTK U7-es korosztályú labdarúgócsapatának tagja már fél éve.
- Hogy milyen lesz az új Steelers? – kérdez vissza Aggod Péter. – Alulról kell építkezni! Elkezdtük a csapat alapjainak építését, hiszen egy teljesen új gárda épül. Van egy juniorprogramunk, és van 43 játékosunk. A fél évvel ezelőtti újjáépítés nyomán a régi együttesből hét ember maradt. Az már bizonyos, hogy egy bajnoki idényt kihagyunk, felfüggesztjük a versenyzést a felnőttek között; erre a szabályok szerint van lehetőségünk. A junior csapatunk 32 fős, s hogy minél “acélosabbak” legyenek a srácok, tavasszal három tréningmeccset is fogunk játszani, edzéshelyszínünkön, a rendőr-szakközépiskola pályáján.

Erős Steelers az álom

Péter szerint a szolnokiakhoz képest mások a miskolci emberek, de természetesen nem ezért nem jut ideje sok mindenre, amire szeretné.
- Kiskoromban is néztem az amerikaifocit: a Sky csatornán az európai meccseket – kanyarodik vissza ismét nagy szerelméhez a 35 esztendős amerikaifoci-őrült apuka. – Ez a számunkra még újnak tűnő sport az összetartásról szól. A bajtársiasságról. Hidd el: fontos, de csak kisebb jelentőségű az erő, a gyorsaság. Kell, hogyne kellenének a felsorolt erények, de a barátság, a közösség a legfontosabb. Ha van egy nagyon erős csapat, de nincs összekovácsolódva, akkor mit sem ér. Mert nem lesz a játékosokból “csapat”. Edzői hitvallásom az, hogy a sport nagyon sok kaput megnyit. Clevelandben a rendőrfőnökkel és a polgármesterrel is sikerült találkoznunk, beszélgetnünk ottjártunkkor. Ilyen csak az amerikaifociban van! Remélem, hogy a közeli jövőben az újjáalakuló és továbbfejlődő Miskolc Steelers Magyarország egyik meghatározó amerikaifutball-csapata lesz.
Juhász-Léhi István

mérkőzések

2018 HFL,
alapszakasz:

március 25.:
Miskolc Steelers
- Nyíregyháza Tigers ELHALASZTVA!

április 8.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 24-25

április 29.:
Győr Sharks - Miskolc Steelers 6-35

május 6.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 21-13

május 19.:
Budapest Eagles - Miskolc Steelers 26-35

június 3.:
Miskolc Steelers - Fehérvár Enthroners 48-13

június 9.:
Miskolc Steelers
- Nyíregyháza Tigers 35-0


június 17.:
DAK Acél Dunaújváros Gorillaz - Miskolc Steelers 10-24

elődöntő, július 1.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells

döntő, július 14.


--------------------------------
2018 Divízió II bajnokság,
alapszakasz:

március 17.:
Miskolc Steelers 2 - Budapest Wolves 2 6-14

április 1.:
Miskolc Steelers 2 - Rebels Oldboys 6-19

április 15.:
Eger Heroes - Miskolc Steelers 2 58-7

május 12.:
Miskolc Steelers 2 - VSD Rangers 6-15

május 27.:
Dabas Sparks - Miskolc Steelers 2 46-0

június 16.:
Wolverines - Miskolc Steelers 2 36-0

bajnokság

2018, HFL, alapszakasz

W
L
point
Wolves
5
1
172:62
Steelers5
1
198:83
Cowbells
5
1
165:100
Tigers
4
2
174:103
Enthroners2
5
123:210
Sharks
2
4
54:138
Eagles
2
5
112:216
Gorillaz
0
6
50:136

edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 3 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs