Egy gladiátorral erősödve - "Nagy év lehet, ha kijön a lépés"

Komoly tervekkel vág neki a bajnokságnak a Miskolci Steelers. Száraz Zsolttal, a csapat vezetőjével beszélgettünk. A honlap számára készült, de ebben a változatban a Borsod Online hírportál és a Vasárnapi Észak hetilap által is átvett interjúhoz a 2008-as szezon közelgő kezdete szolgáltatott apropót.

A miskolci amerikaifutball-csapat 2005-ben alakult, klubként hivatalosan egy évre rá jegyezték be. A 2007-es bajnokságban indult először – a másodosztályban – , az idény során története első győzelmét is sikerült megszereznie.

- Az első végigjátszott bajnoki szezon után, a második, megkezdett évad elején milyen visszatekinteni az indulásra?
Száraz Zsolt: - Alig több mint három éve volt: 2005 nyarán kezdtünk el a labdával dobálgatni, szerelés nélkül játszani. Novemberben – jött a tél – abbahagytuk. Januárban összegyűltünk páran: hogyan tovább. Megpróbáltunk adott posztokra embereket találni, gondolkodtunk, honnan lehet felszerelést, pénzt szerezni. Első meccsünket Egerben játszottuk 2006 nyarán. Csak két héttel előtte érkezett meg a felszerelés. Onnantól úgy terveztük, ebből lennie kell valaminek. Így jött létre az Miskolc Steelers.
Száraz Zsolti csapatvezető a sportág iránt kíváncsi újságírónak is segít „elmerülni” az amifoci lényegében Száraz Zsolti csapatvezető a sportág iránt kíváncsi újságírónak is segít „elmerülni” az amifoci lényegében

- Egy évvel később már a bajnokságban is indultatok.
Száraz Zsolt: - Tavaly tavasszal Egerben kezdtünk, a Heroestól ismét kikaptunk, de ezúttal már mindössze 12-7-re. Mérhető volt, hogy folyamatosan fejlődünk. 12 játékosunk részt vett a szövetség által szervezett dunaújvárosi edzőtáborban is. Edzőnk és én magam is edzőképzésre járunk, amit később tovább akarunk folytatni, a szakedzői diplomáig. A legutóbbi bajnokságban jól látszott, a csoportrivális Nyíregyházának már képzett edzője volt, korábban is indultak, ez behozhatatlan előnynek bizonyult. Ám az ellenük vívott otthoni – vesztes – meccsünk szép közönséget vonzott a diósgyőri futballstadionba. Nekünk ez leginkább tanulóév volt. Megszereztük az első győzelmet – Pécs ellen – , kiderült, hogy tudunk nyerni is.

- Mik a szakmai tanulságok, mire lehet építeni, és miben kell javulni, változtatni?
Száraz Zsolt: - A külső futásokkal jól operáltunk, running backünk erre kiválóan alkalmas, jók az adottságai. Paulenka Lacinak nagy éve lehet a mostani, ha kijön a lépés. Több embert áttettünk más posztokra. A passzjátékunk reményeim szerint erősebb lesz. A legfontosabb, hogy egyben tartottuk a csapat magját, ugyanakkor jöttek erősítések, tehetséges, más sportágakban már rutint szerzett, jó adottságú játékosokat igazoltunk.

- A Debrecen egyik kiválósága is nálatok játszik idén.
Száraz Zsolt: - Joe Selmser Debrecenből jött át hozzánk, de korábbi a kapcsolat vele, annak idején még ő mesélt az itteni középiskolásoknak erről a sportágról. A két megyeszékhely között található Tiszaújvárosban dolgozik, egy amerikai cégnél, ennek kapcsán tartózkodik hazánkban. A Gladiatorsnál vezéregyéniség volt, úgy tartják, az egész bajnokság egyik legerősebbje az irányító poszton, de szinte „minden” poszton bevethető. Most átjött hozzánk, mert, – mint mondja – szeretne bajnok lenni, s erre a másodosztályban idén a Steelersnél megvan minden esélye. Tiszaújváros is egy kicsivel közelebb van Miskolchoz, mint Debrecenhez... Biztos, hogy sokat fog jelenteni az ittléte, a rutinja, a tudása, noha csak emiatt nem tervezzük alapjaiban megváltoztatni az eddig begyakorolt játékunkat. Ezen kívül annyi a változás a jelenleg 49 fős keretünkben, hogy öt-hat ember lemorzsolódott, 15-en jöttek „újak”, hiányposztokra is, úgyis mint punter, kicker, linebacker, lineman. A felkészülésünk, velük kiegészülve, sokkal professzionálisabban zajlik mint eddig, oda tudunk figyelni az egyes posztokra, csapatrészekre külön-külön, kijelöltünk offensive és defensive, illetve a fallal foglalkozó koordinátorokat. És február elejétől már joe is velünk edz.

- Korábban te voltál az első számú irányító. Ezt sem borítja fel Joe érkezése?
Száraz Zsolt: - Igen, de ebből nem csinálunk problémát. Joe nagy erősítést jelent a számunkra, én és az egész csapat rengeteget tanulhat tőle. Minden csapat szívesen látna soraiban hasonló kvalitású játékost. A célkitűzések is ehhez mérten magasak: a divízió II. ötcsapatos keleti csoportjában legalább a második helyet meg akarjuk szerezni. A Nyíregyháza Tigers „várhatóan” még ma is jobb nálunk, az Eger Heroesszal már partiban kell lennünk, az Újpest Bulldogs és a Dunaújváros Gorillaz pedig újoncok. A második helyezésre van szükségünk, hogy bejussunk a rájátszásba. Nem könnyíti a helyzetünket, hogy nem négy, hanem öt mérkőzés lesz az alapszakaszban, sajátos, de az NFL-ből ismert módszerrel egy, a másik csoportból nekünk kisorsolt ellenféllel is megmérkőzünk; ez az igen erős Zalaegerszeg.

- Mikor láthatunk titeket a pályán?
Száraz Zsolt: - Csoportunkban az első meccset március 22-én játsszák, ránk az április 5-i újpesti fellépés vár elsőként.

Balogh Attila

mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs