Wolves Junior - Steelers Junior 51-0

A Budapest Wolves klubtörténetében sem rekord-győzelem, a Steelersében sem rekord-vereség - mindazonáltal meglehetősen egyértelmű erőviszonyokat felmutató mérkőzés végén a vállalható és a vállalhatatlan határán egyensúlyozó kudarc miskolci részről. Ugyanez a számok száraz nyelvén: 28-0, 15-0, 0-0 és 8-0 volt a negyedek eredménye, azaz, mint látható, viszonylag hamar áttértek a bírók futó órára, s miután a második félidőre sem a meccs kimenetele, sem az arány nem volt kétséges, a sokéves rutinnal rendelkező fővárosi Farkasok valamelyest visszavettek a tempóból, míg a pályafutása második meccsét játszó vendégcsapat megpróbált ráerősíteni, így sikeredett egy kiegyenlítettebb harmadik játékrész. A záró negyedben pedig az érvényesült, hogy a hazaiak nem akarták „agyonverni” aktuális ellenfeleiket, azt viszont ambicionálták, hogy tartalékjaik is tovább gyarapítsák a ponttermésüket, viszont védelmük lehozza a találkozót nullára.

A Wolves a hazai amerikaifoci-élet alapítóinak egyike, kétségkívül a legismertebb, legnépszerűbb csapat; már csak azért is, hiszen fővárosi klub. Felnőtt csapata jelen van nem csak a hazai bajnokságban (többszörös bajnokként), de külföldi, illetve nemzetközi versenysorozatokban is. Szinte ugyanez igaz az a Farkasok utánpótlására, amely hatalmas bázissal gazdálkodhat, több száz budapesti gyerek és fiatal éli itt ki az amerikaifutball iránt megnyilvánuló érdeklődését. Ilyen háttérrel vidéki, kisebb egyesület aligha veheti fel a versenyt. Mindezt azért tartottuk szükségesnek elöljáróban elmondani, hogy tiszta legyen a kép: „hova” is utazott ezen a vasárnapon a klubtörténet mindössze második ilyen meccsére készülő juniorkeret mintegy kéttucatnyi játékosa.
Nos, nem lehet tagadni, s a fent látható eredményből is kitűnik: az előzetesen saccolt erőviszonyoknak megfelelően indult, majd alakult is végig a találkozó. Az első perc volt valamelyest biztató a vendégek számára, valamint a meccs vége, amikor valamiféle dacból, egyszersmind amiatt, hogy a hazaiak kicsit már visszavettek a  tempóból, sikerült rövid időre partiban lenni a riválissal. Mert egyébként...

Jól kezdte, offense-ben, a Steelers a derbit, elsőre majdnem meglett a first down, és bár négy kísérletből végül nem sikerült 8-9 yardnál többet előrehaladni, akkor még nem lehetett tudni, hogy ennél több esélye nem lesz az Acélosoknak. Nem készült erről statisztika, de az biztos, hogy végül a féltucatot nem érte el a 1st downjaink száma a négyszer 15 perc alatt összesen. Az első negyedben csak jöttek, csak jöttek a Farkasok, négy TD-ig meg sem álltak. (Vagyis: nem sikerült őket megállítani.)
A mérkőzés képe innentől fix sémát követett: a Steelers támadásban rendszerint mínusz yardokat szerzett, majd defense megpróbálta öt nekifutásból legalább egyszer-kétszer-háromszor megállítani az ellent; ám ha sikerült is, második-harmadik-negyedik kísérletre a gyorsabb, nagyobb, erősebb ellenfelek rendre áttörtek a védőfalon, és a második vonal már ritkán tudta őket megállítani. Passzal nem sokszor kísérletezniük - inkább csak a „játék” kedvéért -, a futások vagy belül, vagy kívül, de átjutottak.

A klubtörténet második utánpótlás-meccsét is lejátszották a Steelers-juniorok, s a pesti kalandnál a belátható jövőben alighanem csak könnyebb megpróbáltatások várnak rájuk - több sikerélménnyel

Nem volt ez másképp a második negyedben sem, majd a pihenő arra jó volt, hogy edzőnk beszélhessen játékosaival. Értelemszerűen több határozottságot kért embereitől: próbálják megnehezíteni a velük szemben állók dolgát, ha végképp meggátolni őket játékukban nem is tudják. A Steelers Junior javára írandó, a szünetbeli fogadkozás eredményeképpen a harmadik játékrész gól nélkül telt el („sikerült kihúzni”), s ez azt is mutatta, hogy a nagyarányú különbség a számszerű eredményben korántsem jelentette azt, hogy a „kis-Acélokat” ezen a délutánon rutinosabb riválisaik megalázták volna. Nem túl magas színvonalú és végképp nem szórakoztató nettó egy órát láthattak a nézők, de a pályán két csapat volt, noha az egyik nyilvánvalóan a másik fölé nőtt, és pontokat csak az tudott elérni.
A Wolves természetesen kevesebb energiát is fektetett az első félóra teleltével a már zsebben érzett meccsbe, jöttek a cserék, majd azok cseréi, bár védő oldalon sokáig a jobbak voltak pályán (inkább a támadó szekcióban variáltak). Azért az utolsó 15 percre még egyszer ráerősítettek, ezt tükrözi az újabb 8 pont révén (ami egy touchdown, két extraponttal) túllépett félszázas határ.

Szakmai tanulságok? Ilyen erős és rutinos ellenfél ellen majdnem mindegy, mivel próbálkozik a jóval szerényebb adottságokkal és tapasztalattal felvértezett ”kiscsapat”. A „nagy verés” árnyékában, még az első félidő során - ez váljék a szakvezetés dicséretére - az edzők készek voltak felülértékelni előzetes elképzeléseiket, és gyakorlatilag ott, a pálya szélén rögtönöztek az addig látottaknál hatékonyabbnak remélt taktikai terveket. „Elővesszük a wishbone-t” - lehetett például hallani a tréner szájából, és ez a felállás kétségkívül adott vaami pluszt a Steelers támadójátékához. Azt se felejtsük el említeni, hogy néhányan - mindkét csapatrészben - kifejezetten jól teljesítettek, bár neveket sorolni itt most felesleges volna. Mint ahogy az elmarasztalás sem vonatkozhat egyénileg senkire.
Touchdownra volt-e sansza az Acélcsapatnak? Igazság szerint nem. Egyszer, a harmadik harmad végén úgy tűnt, lesz - trükkös játék végén nagyszerű elfutás a bal oldalon -, de a 60-70 yard haladás dacára kiderült, villámsebes elkapónk földrevitelére-kilökésére még mindig négy-öt Wolves-védőnek van lehetősége odaérni...

A lefújás után - ami, valljuk be, bántóan hamar, 1 óra 35 perccel a kickoff után következett be - elhangzott a csapatvezetés részéről: „nem rekord-vereség ez a klub történetében”. Talán ha 50-en belül sikerül maradni, talán ha mégis összejön a minimális pontszerzés, bátrabban volna elmondható: megvolt a tisztes helytállás. Így - csak suttogva.