Pályán kívül jobban gurult a tojáslabda

(A fenti címmel az alábbi cikk jelent, afféle évvégi összefoglalóként, áttekintésként a csapat a 2009-es esztendejéről a legutóbbi hétvégén az újságosstandokra került Vasárnapi Észak hetilapban. A bevezető mondatok utáni folytatás, azaz a komplett cikk kattintás után teljes terjedelmében olvasható.)

Ellentmondásos esztendőt zár(t) a borsodi megyeszékhely amerikaifutball csapata. A Miskolc Steelers várakozáson alul szerepelt a (tavaszi) bajnokságban és ősszel is csak kudarc érte; siker ugyanakkor, hogy beért a junior korosztály és elsőként el is indult saját bajnokságában. Még inkább büszkeségre ad okot az egyesület berkeiben, hogy a klub pompomlány-szakosztálya a második ízben kiírt magyar cheerleader-bajnokságban aranyérmet szerzett. Így teljes a 2009-es kép a Steelersnél.

Az utóbbi hetek sem teltek tétlenül. A szakmai stáb sorra járja a miskolci középiskolásokat, hogy az egy éve beindított utánpótlásképzés hátországát biztosítsa; a toborzás majd januárban lép igazán érdemi szakaszába. Az elnökség az elmúlt időszakban biztató kapcsolatokat épített ki a városi önkormányzat, újabb támogatók, valamint az egyetem - úgy is mint potenciális bázis - irányába, és akkor nem beszéltünk még a clevelandi "vonalról", hiszen az év legfőbb pályán kívüli történése alighanem a négy Steelers-edző tengerentúli, a híres Browns NFL-csapatát is magáénak tudó amerikai metropolisban (Miskolc testvérvárosa) tett tanulmányútja volt.
Mindeközben, mint említettük, a zöld gyepen jóval kevésbé eredményesen kergették a tojáslabdát a felnőtt keret tagjai. A balszerencsével is "jó barátságban" álló steelersesek olyan pechesen játszották végig az áprilistól júliusig tartó másodosztályú versenysorozatot, hogy a pontszámok összevetése nyomán egy úgynevezett wild card meccs megvívásának kötelezettségével találták magukat szembe. Aminek dátuma aztán ráadásul demoralizáló módon húzódott a nyár, majd az ősz folyamán, hogy mire elkövetkezzen, addigra a némileg már megtizedelt, korántsem a topon lévő Acélcsapat kerüljön szembe a sikeréhes jászberényiekkel - és maradjon alul hihetetlen módon, egy utolsó másodperces touchdownnal... A történtek következményei még jódeig éreztetik hatásukat a klubnál, igaz, a komoly pofon talán éppen hogy összerántja a gárdát, a klubvezetést mindenesetre megerősítette abban, hogy érdemes folytatni az egészet, fokozott lendülettel. Alighanem a keret is alapos megújítás előtt áll. A trénerek csapat is erősödik, nem csak a clevelandi két hét során szerzett bőséges szakmai tapasztalatok révén, de azáltal is, hogy a kispadra ül - az eddigi edzők és koordinátorok mellé - a Miskolci Egyetemen dolgozó Ted Bailey, aki nevéből kikövetkeztethetően amerikai, igazán nem idegen számára az amerikaifutball, noha magyarországi tartózkodása alatt eddig inkább baseballal foglalkozott. Őt egyébként néhány napja mutatták be hivatalosan, azon az évadzáró fogadáson, amelyet az „aranyos pompomok, azaz a Steelleaders egyesületi köszöntésére, valamint az év játékosának választott („Plopp Anyu” díj) Lakatos Bence WR tiszteletére rendeztek; mellesleg ez alkalommal mutatták be a Miskolc Steelers újonnan készült reklámklipjét is, amely a klubhonlapon (miskolcsteelers.hu) is megtekinthető immár.

mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs