Ott minden eldőlt, itt még szinte semmi: NFL, alapszakasz, 16. forduló

Mármint ha az AFC oldaláról nézzük a dolgot; tudniillik az NFC konferencia esetében az utolsó előtti forduló nyomán már pontosan tudható, mely csapatok jutnak a rájátszásba - még ha az kérdéses is, ki hanyadikként -, ám az elsőként említett főcsoportban még sok a nyitott kérdés. Persze, nem az elsőségé nem: a Colts, noha már biztosan nem csinál „tökéletes szezont” (14-0-ás kezdés után a 15. már nem lett meg, nem ambicionálták az így is számos rekordot felállító indianapolisiak), ám a wild card helyekre még többen is pályáznak, hasonló mutatókkal. Csak a 17. forduló dönt közöttük, január első hétvégéjén.
Az NFC-ben is a papírforma érvényest, már amennyiben az egész őszi szezon során ugyancsak végig kiemelkedő Saints futott be a „playoffban végig hazai pálya” előnyével. (Bár ők immár két egymás utáni vereséggel rontották addig 13-0-ás mérlegüket.)
Olyan klassziscsapatok, mint a Ravens, a Steelers, még küzdenek a továbbjutásért, a Giants - két évvel ezelőtti bajnokként - viszont már biztosan lemaradt róla. Most vasárnap aztán minden végleg eldől - majd jöhetnek az új kérdések, és azokra az új válaszok.

Tennessee Titans–San Diego Chargers     17–42
Indianapolis Colts–New York Jets      15–29
Atlanta Falcons–Buffalo Bills      31–3
Miami Dolphins–Houston Texans      20–27
New York Giants–Carolina Panthers      9–41
Cleveland Browns–Oakland Raiders      23–9
San Francisco 49ers–Detroit Lions      20–6
Arizona Cardinals–Saint Louis Rams      31–10
Green Bay Packers–Seattle Seahawks      48–10
Philadelphia Eagles–Denver Broncos      30–27
Washington Redskins–Dallas Cowboys      0–17
Pittsburgh Steelers–Baltimore Ravens      23–20
Cincinnati Bengals–Kansas City Chiefs      17–10
New Orleans Saints–Tampa Bay Buccaneers      17–20 hosszabbítás után
New England Patriots–Jacksonville Jaguars      35–7
MNF:
Chicago Bears–Minnesota Vikings 36–30 – hosszabbítás után
(forrás: NSO.hu)

Még két hely kiadó - írja a helyzet összefoglalásaképpen a Nemzeti Sport cikke, imígyen:
Az NFC-ben valamennyi hely elkelt a playoffra: a Philadelphia Eagles, a Dallas Cowboys, a Minnesota Vikings, a Green Bay Packers, a New Orleans Saints és az Arizona Cardinals túlélte az alapszakasz küzdelmeit. Az Amerikai főcsoportban a New England Patriots, a Cincinnati Bengals, az Indianapolis Colts és a San Diego Chargers biztosan ott lesz a 2009-es szezon rájátszásában. A maradék két helyre a Denver Broncos, a New York Jets, a Baltimore Ravens, a Houston Texans, a Pittsburgh Steelers, a Miami Dolphins és a Jacksonville Jaguars pályázik.

mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs