Toborzás január 9-én avagy „Combine Diósgyőrben”

Miskolci középiskolákban népszerűsítették a sportágat az elmúlt hetekben edzőink, amint arról nemrég beszámoltunk, s több tucatnyi fiatalban sikerült felkelteni az érdeklődést. Hosszú névsorral a kezükben zárták a trénerek a „direkt marketing” kampány első állomását, most következik a második fázis: egy afféle combine-t tart a Miskolc Steelers következő év január 9-én, amelyre szívesen vár mindenkit, aki kíváncsi az amerikaifutballra, kipróbálná, illetve megmutatná magát. Mindenekelőtt, persze, az iskolai akciók során már megszólított diákokra számítunk: ők, azaz családjaik közvetlenül levélben kapnak invitálást az egyesülettől a jövő szombati eseményre. A meghívás ugyanakkor, ezúton is, mindenkinek szól, aki el tudná magát képzelni egy magyar amerikaifutball csapat játékosaként. Alig több mint egy évvel ezelőtt a mostani utánpótláskeret tagjai is így kezdték, és idén ősszel már az országos juniorbajnokságban versenyezhettek a Steelers név alatt.

Ez az újoncképző-edzés tehát január 9-én esedékes, déli 12 órától - várhatóan 2-ig -, helye a diósgyőri (volt) birkózócsarnok, amely ma fedett műfüves pályaként üzemel.
Lesz elméleti ismertetés a sportágról, annak alapjairól, szabályairól, aztán képességfelmérés, gyakorlatok, egyes posztok bemutatása, kipróbálása, sőt, játék is. Ehhez szükséges hozni: kényelmes edzőruhát, hernyótalpas- vagy teremcipőt. Átöltözés a helyszínen megoldott.
Tehát: az Acélcsapat vár, játsszunk egyet, együtt!

Előzetesen jelentkezni lehet, vagy további tudnivalókról érdeklődni: Szegedi Máté egyesületi titkárnál, e-mail: info@miskolcsteelers.hu, tel.: 06/30-279-8646

mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs